*2 órával később
- Remélem, most már meguntad az üvegezést Harold. – dőltem
neki a kanapénak.
- Ó! Én még reméltem, hogy játszunk. – húzogatta a szemöldökét.
- Ne reménykedj.
- :(
Erre már csak nevetni tudtam.
- És akkor most mit csináljunk? – ugrott fel Harry.
- Olyan vagy, mint egy óvodás. – nevettem fel.
- Akkor te vagy a bébiszitter és vigyáznod kell rám. – mondta majd az ölembe tette a fejét.
- Hát jó. De előre szólok, nem vagyok jó gyerek megőrző. Egyszer rám bízták Phoebe-t és elvesztettem. Vagyis bújócskáztunk és nem találtam meg.
- Nekem eszem ágában sincs elbújni előled. – mosolygott.
Erre nem tudtam mit mondani csak mosolyogtam és kikerültem tekintetét.
- Melody. – szólított meg.
Ránéztem és láttam vigyorog.
- Mond. – szólaltam meg.
Ekkor felült.
- Mi van köztünk? – kérdezte.
Értetlenül ültem.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem vissza.
- Hát, hogy… Te is érzel irántam valamit, a barátságon kívül?
Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Tenyerem izzadni kezdett és szívem hevesebben kalapált, mint valaha.
- Azt hiszem, igen. – hajtottam le a fejem.
Keze felém közeledett és államnál fogva felhajtotta fejemet. Az arcát közelebb tolta enyémhez és egy csókot nyomott ajkaimra. Isteni volt. Miután ajkai elhagyták enyéimet, felnéztem.
- Köszönöm. – suttogtam.
Ő csak mosolygott és nem mondott semmit.
- Fogadjunk, hogy ez volt az ok, amiért ide jöttél. – törtem meg a csendet.
- Hááát. Lehet. – pirult el.
- Tudod, reménykedtem, hogy egyszer eljön ez a nap. – csúsztam közelebb.
- Komolyan?! Én meg azt hittem, rámenősnek tartanál, vagy mivel tudom, hogy más is tetszett így hát, nem mertem lépni.
Erre nem tudtam mit mondani, de már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem.
- Akkor most már elhívhatlak randira? – lelkesedett fel Harry.
- Öhm ... Persze. De előtte még mondanom kell valamit.
- Gondoltam én, hogy múltkor a vidámparkba nem csak a szülinapi bulidról akarsz beszélni.
- Ne haragudj, hogy akkor nem mondtam, csak nem tartottam valami alkalmasnak az időpontot.
- Semmi gond, csak mond. Nekem eddig is elmondhattál mindent és ezután is így lesz. – mosolygott majd közelebb jött és karjával átkarolt.
- Tudod én már régóta visszanyertem az emlékezetem. – böktem ki gyorsan, nem akartam még köríteni.
Ránéztem Harry-re és tekintete üvegessé vált.
- Harry … Minden rendben? - kérdeztem megijedve.
- Eddig ezt nekem miért nem mondtad?
- Nem akartalak ezzel terhelni.
- Terhelni?
- Melody … Én már mióta magamat hibáztatom, hogy téged baleset ért, nem tudtam mit csinálok, ha nem kapod vissza a memóriád és te most azzal jössz, hogy nem mondtad el, hogy visszajött, mert nem akartál ezzel terhelni?
- Ne haragudj, én csak így jobbnak láttam.
- És akkor most, hogy, hogy elmondtad?
- Mivel most hívtál el randizni és, ha járnánk, akkor szeretnék őszinte lenni veled, de ezek után lehet nem is akarsz velem járni.
Megpuszilta a homlokom és a fülembe suttogta.
- Köszönöm, hogy őszinte vagy.
Ránéztem és csak mosolygott.
- Ilyen miatt nem hagynám veszni azt, aki a legfontosabb nekem. – suttogta ismét.
- Úgyhogy akkor pénteken 8-ra itt vagyok és elviszlek egy csodás helyre. – tette hozzá.
- El sem hiszem. – mondtam nevetve miközben könnyeztem.
- Mit?
- Hogy egy ilyen fiú, mint te pont velem akar randizni.
- Milyen fiú?
- Kedves, megértő, romantikus és megbocsájtó.
- Nem lenne jobb semmi, ha haragudnék. Csak hagynám veszni azt, amiért hónapok óta küzdök és vágyakozom.
Szorosan megöleltem és nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Ez életem legszebb napja.
- De ezt nem mondhatod el senkinek. – mondtam.
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy nem beszélhetsz a csókról és a randiról.
- Miért?
- Azért, mert, ha most felébreszt anya, hogy csak álmodom, akkor nem akarom, hogy mindenki kinevessen.
Harry rám nézett és elkezdett nevetni.
- Mi az? – kérdeztem komolyan.
- Csak azt ne mond, hogy ezt komolyan mondtad. –nevetett tovább.
- Miért, volt már ilyen.
- Te rólam szoktál álmodni? – húzta fel a szemöldökét és sunyin mosolygott.
- Dehogyis! – vágtam ki magam.
- Aha persze, ezt már nem dumálod ki. –kiáltott fel és vigyorgott.
- Nem is szoktam, csak felvetettem hátha. – próbáltam kibújni a kínos helyzet alól.
- Á, ezt már nem hiszem.
- Pedig így van. – löktem meg a vállát.
- Miért nem vallod be, az első pillanattól kezdve belém voltál zúgva és az óta is rólam álmodsz. – kezdte a piszkálódást.
- Ez nem igaaaaaaaaz! – veszekedtem.
Lökdösődni kezdtünk és egyszer csak én fekve találtam magam, ő pedig fölém hajolt.
- Bevallod? – kérdezte.
- Az kizárt. – fordítottam el a fejem.
Ekkor csókolgatni kezdte a nyakamat és mikor visszafordítottam a fejem, elcsattant a második csók. Ez hosszabb volt, mint az első és még jobb volt.
- Még most akarod bevallani? – suttogta mély hangján a fülembe.
- Hááát. – suttogtam.
- Nem! – kiáltottam és magam alá gyűrtem.
Most én hajoltam fölé és hajam az arcába lógott. Ez persze őt nem zavarta és csak mosolygott és már a mosoly gödröcskéi is előbújtak.
- Hát jó, akkor ne valld be.
Ráhajoltam mellkasára és ezt mondtam.
- Mindegy egyes álmomban ott voltál, mint egy herceg és azt kívántam bárcsak egyszer nem csak álmomban lehetnél a hercegem.
Ekkor átölelt és ott feküdtünk a nappali közepén ölelkezve.
- Ó! Én még reméltem, hogy játszunk. – húzogatta a szemöldökét.
- Ne reménykedj.
- :(
Erre már csak nevetni tudtam.
- És akkor most mit csináljunk? – ugrott fel Harry.
- Olyan vagy, mint egy óvodás. – nevettem fel.
- Akkor te vagy a bébiszitter és vigyáznod kell rám. – mondta majd az ölembe tette a fejét.
- Hát jó. De előre szólok, nem vagyok jó gyerek megőrző. Egyszer rám bízták Phoebe-t és elvesztettem. Vagyis bújócskáztunk és nem találtam meg.
- Nekem eszem ágában sincs elbújni előled. – mosolygott.
Erre nem tudtam mit mondani csak mosolyogtam és kikerültem tekintetét.
- Melody. – szólított meg.
Ránéztem és láttam vigyorog.
- Mond. – szólaltam meg.
Ekkor felült.
- Mi van köztünk? – kérdezte.
Értetlenül ültem.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem vissza.
- Hát, hogy… Te is érzel irántam valamit, a barátságon kívül?
Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Tenyerem izzadni kezdett és szívem hevesebben kalapált, mint valaha.
- Azt hiszem, igen. – hajtottam le a fejem.
Keze felém közeledett és államnál fogva felhajtotta fejemet. Az arcát közelebb tolta enyémhez és egy csókot nyomott ajkaimra. Isteni volt. Miután ajkai elhagyták enyéimet, felnéztem.
- Köszönöm. – suttogtam.
Ő csak mosolygott és nem mondott semmit.
- Fogadjunk, hogy ez volt az ok, amiért ide jöttél. – törtem meg a csendet.
- Hááát. Lehet. – pirult el.
- Tudod, reménykedtem, hogy egyszer eljön ez a nap. – csúsztam közelebb.
- Komolyan?! Én meg azt hittem, rámenősnek tartanál, vagy mivel tudom, hogy más is tetszett így hát, nem mertem lépni.
Erre nem tudtam mit mondani, de már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem.
- Akkor most már elhívhatlak randira? – lelkesedett fel Harry.
- Öhm ... Persze. De előtte még mondanom kell valamit.
- Gondoltam én, hogy múltkor a vidámparkba nem csak a szülinapi bulidról akarsz beszélni.
- Ne haragudj, hogy akkor nem mondtam, csak nem tartottam valami alkalmasnak az időpontot.
- Semmi gond, csak mond. Nekem eddig is elmondhattál mindent és ezután is így lesz. – mosolygott majd közelebb jött és karjával átkarolt.
- Tudod én már régóta visszanyertem az emlékezetem. – böktem ki gyorsan, nem akartam még köríteni.
Ránéztem Harry-re és tekintete üvegessé vált.
- Harry … Minden rendben? - kérdeztem megijedve.
- Eddig ezt nekem miért nem mondtad?
- Nem akartalak ezzel terhelni.
- Terhelni?
- Melody … Én már mióta magamat hibáztatom, hogy téged baleset ért, nem tudtam mit csinálok, ha nem kapod vissza a memóriád és te most azzal jössz, hogy nem mondtad el, hogy visszajött, mert nem akartál ezzel terhelni?
- Ne haragudj, én csak így jobbnak láttam.
- És akkor most, hogy, hogy elmondtad?
- Mivel most hívtál el randizni és, ha járnánk, akkor szeretnék őszinte lenni veled, de ezek után lehet nem is akarsz velem járni.
Megpuszilta a homlokom és a fülembe suttogta.
- Köszönöm, hogy őszinte vagy.
Ránéztem és csak mosolygott.
- Ilyen miatt nem hagynám veszni azt, aki a legfontosabb nekem. – suttogta ismét.
- Úgyhogy akkor pénteken 8-ra itt vagyok és elviszlek egy csodás helyre. – tette hozzá.
- El sem hiszem. – mondtam nevetve miközben könnyeztem.
- Mit?
- Hogy egy ilyen fiú, mint te pont velem akar randizni.
- Milyen fiú?
- Kedves, megértő, romantikus és megbocsájtó.
- Nem lenne jobb semmi, ha haragudnék. Csak hagynám veszni azt, amiért hónapok óta küzdök és vágyakozom.
Szorosan megöleltem és nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Ez életem legszebb napja.
- De ezt nem mondhatod el senkinek. – mondtam.
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy nem beszélhetsz a csókról és a randiról.
- Miért?
- Azért, mert, ha most felébreszt anya, hogy csak álmodom, akkor nem akarom, hogy mindenki kinevessen.
Harry rám nézett és elkezdett nevetni.
- Mi az? – kérdeztem komolyan.
- Csak azt ne mond, hogy ezt komolyan mondtad. –nevetett tovább.
- Miért, volt már ilyen.
- Te rólam szoktál álmodni? – húzta fel a szemöldökét és sunyin mosolygott.
- Dehogyis! – vágtam ki magam.
- Aha persze, ezt már nem dumálod ki. –kiáltott fel és vigyorgott.
- Nem is szoktam, csak felvetettem hátha. – próbáltam kibújni a kínos helyzet alól.
- Á, ezt már nem hiszem.
- Pedig így van. – löktem meg a vállát.
- Miért nem vallod be, az első pillanattól kezdve belém voltál zúgva és az óta is rólam álmodsz. – kezdte a piszkálódást.
- Ez nem igaaaaaaaaz! – veszekedtem.
Lökdösődni kezdtünk és egyszer csak én fekve találtam magam, ő pedig fölém hajolt.
- Bevallod? – kérdezte.
- Az kizárt. – fordítottam el a fejem.
Ekkor csókolgatni kezdte a nyakamat és mikor visszafordítottam a fejem, elcsattant a második csók. Ez hosszabb volt, mint az első és még jobb volt.
- Még most akarod bevallani? – suttogta mély hangján a fülembe.
- Hááát. – suttogtam.
- Nem! – kiáltottam és magam alá gyűrtem.
Most én hajoltam fölé és hajam az arcába lógott. Ez persze őt nem zavarta és csak mosolygott és már a mosoly gödröcskéi is előbújtak.
- Hát jó, akkor ne valld be.
Ráhajoltam mellkasára és ezt mondtam.
- Mindegy egyes álmomban ott voltál, mint egy herceg és azt kívántam bárcsak egyszer nem csak álmomban lehetnél a hercegem.
Ekkor átölelt és ott feküdtünk a nappali közepén ölelkezve.
