25. Őrült tanárok

-Ne! Hogy tehetted ezt? – ordította a két fiú térdre borulva.
- Nézzétek csak, így. – és Ashley megrázta az üres poharat.
A fiúk majdnem sírtak, de megnyugtattuk őket.
- Fiúk felvettem az egészet, láthatjátok majd a neten. – fogtam meg a vállukat.
- Micsoda? – néztek rám kikerekedett szemekkel.
- Csak azt mondta, hogy minden tisztelete a tiétek, hogy ilyen ügyesek voltatok. – helyesbített Steffany.
- Aha persze. – mondták a fiúk.
Most fog kezdődni kémia. Már bocsánat, hogy ilyet mondok, de nem normális a tanárunk, nő, de olyan, mint egy kislány, persze nem kinézetre, úgy olyan, mint egy őskövület. Beültünk, de előre figyelmeztettem Eric- et, hogy készüljön fel, mert hát, ha új tanuló jön, neki az olyan, mintha új préda lenne a szavannán.  Láttam, hogy kicsit megijedt, de megnyugtattam, pedig tudtam, hogy nem lesz egy sétagalopp ez az óra.
- Mizu osztály? – hallottuk a tanárnő hangját, de nem láttuk.
Egyszer csak egy köpönyeges alak suhant végig az osztályon.
- Superman is here! – ordította és felugrott az asztalra.
- Na, de tanárnő. –néztünk furán a tanárnőre.
- Jól van, jól van, csak vicceltem. – mászott le és le is esett.
Nem nevettünk, mert mi jól neveltek vagyunk, meg azért sem, mert ez nála megszokott.
- Ma kísérletezni fogunk, vagyis azt a kék löttyöt, meg azt a zöld löttyöt összeöntjük és megnézzük mi lesz. – mondta miközben kelt fel, és megmagyarázta mi az a kísérletezés, mintha nem tudnánk.
- Mindenki válasszon egy partnert. – tette hozzá.
Mivel Ashley Steffany-val lesz, Dylan pedig Eric-kel, ezért kerestem egy másik partnert. Láttam, hogy közeledik felém Diana, ezért gyorsan magam elé rántottam Zoé-t.
- Melody nem akarsz a párom lenni? – kérdezte vigyorogva Diana.
- Úgy kérdezted. – válaszoltam, de láttam az arcán, hogy nem érti, ezért lebetűztem. N E M. – fejeztem be majd egy fintorral el is ment.
- Leszel a párom Zoé? –fordultam felé.
Közben körbe-körbenézett, nem értettem miért.
- Melody biztos vagy ebben, pont velem akarsz lenni, velem, a legnépszerűtlenebb lánnyal a suliból, hiszen te most még népszerűbb, vagy mint valaha. – mondta félénken.
- Ne hülyéskedj, hiszen barátok vagyunk, meg mi ez a népszerűség izé, azzal vagyok, akivel csak akarok, és én most veled szeretnék lenni. – válaszoltam.
- Tudom, hogy barátok vagyunk, de.. – kezdett bele.
- Nincs de.. barátok vagyunk és pont. – vágtam a mondat közepébe.
Leültünk és követtük Mrs. Brightmore utasításait.
- Gyerekek, ha minden jól megy, holnap nem lesz suli. – mondta nagy vigyorral.
Erre a mondatra mindenki felkapta a fejét.
- Tanárnő, arra céloz, hogy nem lesz tanítás, vagy, hogy maga az iskola sem lesz. – kérdezte az osztály egyik végéből Toby.
- Úgy értitek, ahogy akarjátok.  – válaszolta miközben nézte, hogyan csináljuk.
Féltem összeönteni a dogokat, de csak akkor kapok jó jegyet.
- Biztos vagy te ebben? – kérdezte ijedten Zoé.
- Semmi nem biztos, csak ami már megtörtént. – válaszoltam miközben koncentráltam.
Mindenki meredt szemekkel figyelt engem, mert csak mi tartottunk a végénél.
- Na, és most óvatosan öntsd bele. – állt mellém Brightmore tanárnő.
Próbáltam lassan önteni, de ekkor megint megszólalt.
- Jó, ennyire azért nem kell óvatosan. – és megrántotta a kezem és mindent beleöntöttem.
- Oó. – szólt hozzám.
-Oó?- kérdeztem és láttam a habot kifutni, ekkor megszólaltam. Oó.
- Mindenki üljön hátrébb. –mondta majd megfogta a palackot és kiszaladt.
Csak egy hatalmas durranás hallatszott és a tanárnő fekete fejjel és égnek álló hajjal tért vissza. Ekkor már nem bírtuk tovább, nagy nevetésbe kezdtünk.
- Látjátok, gyerekek ez történik, ha nem olvassátok el a tankönyvet, és akkor is, ha rám hallgattok. – mondta köhögve.
Ezek után kiszellőztettünk, kinyitottunk minden ablakot, majd csöngettek. El akartam köszönni Zoé-tól, és megköszönni a segítséget, de amint megfordultam már elment. 
- Na, hogy tetszett? – kérdeztem Eric-et.
- Hát nem hittem volna, hogy ilyen laza tanáraitok vannak, mindig azt hittem az angliai tanárokról, hogy begyepesedettek.
- Nem akarlak elkeseríteni, de hinni nem itt kell, hanem a következő utcában, tudniillik ott van a templom. – mondtam kacsintva.
Még volt egy óránk, de az csak technika, az nem komoly, nem is laza, ott unatkozni szoktunk. a botanikus kertbe vittek minket.
- Gyerekek ma mandragóra növényekkel fogtok foglalkozni. – jelentette be Mr. Wolf.
- Az a növény nem a Harry Potter-ben van, ami visít. – súgtam oda Ashley-nek.
- Én is úgy tudom, de hagyd rá, ő tudja. – válaszolta.
- Miss. Tomlinson maradjon csöndbe, vagy az igazgatóiban fog landolni ezt garantálhatom. – mondta mogorván.
E miatt a tanár miatt csaknem háromszor voltam az igazgatóiba, mert nem bír, mivel az ő kedves unokája Diana, akivel én soha nem voltam kedves, amikor varangyos békát tettem a sapijába, akkor telt be a pohár.

24. Az új fiú

-Jaj, Melody te olyan vicces vagy. – mondta „nevetve”.
Ekkor ránéztem a többiekre és ők is nagyon fura fejet vágtak velem az élen.
- Akkor majd még találkozunk Melody, jó volt veled beszélni, mindig is kedveltelek, de nem tudtam, hogy ilyen jó humorod van. - mondta hatalmas vigyorral képén majd elmentek.
- Fúj, hozzá ért a padunkhoz. – mondta Steffany majd letörölte a padot.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Ashley furcsállva.
- Nem világos, hiszen azért ez a nagy nyalizás, mert én vagyok Louis Tomlinson unokahúga. – válaszoltam.
- Ja, hát tényleg, mint múltkor a fagyizóban. – jegyezte meg Dylan.
Ebben a pillanatban csöngettek és bementünk az osztályba. Leültem a megszokott helyemre, de ami nagyon fura volt, hogy Diana nagyon közel ült hozzám.
- Ennek meg mi baja van már megint, nem hiszem el, hogy ennyire megszállott. - súgtam oda Dylan-nek.
Ő csak meghúzta a vállát azt jelezve, hogy nem tudja, mi van. Ekkor belépett a tanárnő, Mrs. Morgan, de nem egyedül, jött vele egy fiú, nem is akárki megesküdtem, hogy láttam már valahol.
- Osztály álljatok fel, szeretnék bemutatni valakit. – szólt Mrs. Morgan.
Még mindig nagyon ismerős képe volt a fiúnak.
- Sziasztok, Eric Shonfield vagyok. – mondta félénken.
Ekkor döbbentem rá, hogy ez az a fiú, akit én egyszer lehámoztam egy szikláról, jó rég nem láttam, de nem tudtam, hogy ide fog járni, vagyis, hogy pont a mi osztályunkba. Puszta véletlenségből mellém ültették, bár máshol nem is volt hely.
- Szia, emlékszel rám? – súgtam oda neki miután leült.
- Persze, hogy ne emlékeznék, nem falattál fel a „kis cicáddal”. – nevetett.
Meghallotta a tanárnő a nevetést és mikor megfordult mind a ketten poker face-t vágtunk. Gyorsan lement a 45 perc és kimentünk az udvarra. Leültünk egy padra és láttam, hogy Eric is leült, de egyedül így hát odamentem.
- Szia, leülhetek? – kérdeztem kedvesen.
- Persze gyere csak. – mondta és arrébb tette a táskáját.
- Miért ülsz itt egyedül? – érdeklődtem.
- Hát kivel üljek, meg most itt ülsz, és már nem vagyok egyedül. – mosolygott.
- Jól van, na, de gyere, oda hozzánk ne ülj egyedül. – invitáltam a másik padhoz.
- Nem, nem akarok zavarni. – visszakozott.
- Ha zavarnál nem hívnálak. – ráncoltam össze a szemöldököm.
Nagy nehezen, de odajött.
- Szia, nagyon örvendek, Dylan vagyok. – nyújtotta a kezét Dylan.
- Én is örvendek, én pedig Eric. – fogtak kezet.
- Hey. – mondta Ashley.
- Cső. –csatlakozott Steffany is a bemutatkozáshoz.
- Sziasztok. – mondta félénken Eric.
- Béke van, nem kell félni. – fogtam meg a vállát.
Kicsit beszélgettünk, majd becsöngettünk. Most a spanyol óra jött, nagyon szeretem, mivel a tanár is jó fej.
- Aloha népek. – ugrott be Barney tanár úr.
- Buenos días, señor. – köszönt az osztály.
- Remek, hé, ki az új fiú? – mutatott Eric-re.
- Eric vagyok, Eric Shonfield. – mutatkozott be.
- Buenos días Eric. – mondta Mr. Stinson.
Ezután elkezdődött az óra mint mindig most is nagyokat nevettünk. Ahogy láttam Eric-nek is tetszik. Csöngettek és mindenki agyilag fáradtan ment ki a teremből.
- Kaja szünet, végre, éhen halok. – mondta Dylan.
- Én is. – tette hozzá Eric.
Mindketten egy epershake-t rendeltek, de már csak egy volt.  Úgy döntöttek, hogy aki előbb megissza, annak több jutott, ennek semmi értelme nem volt, de mi jót nevetünk rajta gondoltunk a lányokkal.
- Mehet? – kérdezte Dylan.
- Jó hogy. – vágta rá a választ Eric.
Van Stef telefonján síp alkalmazás, aminek semmi értelem, na, mindegy, de az megfújtuk és elkezdődött e verseny. A fejek voltak a legjobbak.
- Ez megy a netre. – súgtam oda Ashley-nek, miközben vettem fel a versenyt.
- Még szép, el is várom. – válaszolta.
Már 5 perce itták a shake-t, de még mindig nincs meg a nyertes.
-Fiúk, mindjárt csöngetnek, igyekezzetek már. – szólalt meg Stef, de ők csak ittak.
Nem sokára jött a konyhás nő és azt mondta.
- Bocsánat, de már vissza kell vinnem az üveget. – és kivette a fiúk szájából.
-Megihatom? –kérdezte Ashley és az utolsó kortyot kiitta, a fiúk meredten álltak, hogy ezért küzdöttek, vagyis ittak annyit, és rájuk tört a hiszti.

23. Újra az iskolapadban

Mikor végeztem a kajával felmentem a szobámba egy kicsit, majd meggondoltam magam és lejöttem. Tudom, nagyon jó vagyok, de hát már nem tudom mit is akarok. Kimentem apuhoz, aki éppen nem csinált semmit, hanem a fiúktól kapott söröshordót próbálta kinyitni.
- Segítsek? – kérdeztem majd közelebb mentem.
- Nem kell. – mondta a nagy erőlködésben.
- Apa, mi lenne, ha levennéd a fedőt a tetejéről. – mondtam majd levettem és szembespriccelte aput.
- Köhöm, én is tudtam, csak néztem, hogy figyelsz-e. – mondta és megtörölte az arcát.
- Persze már, na, mindegy neked elnézzük. – válaszoltam és adtam neki egy törcsit. De most, hogy elhárítottuk a problémát fociznál velem, apuci. – néztem rá, mint egy kiskutyus.
- Rendben, múltkor úgyis alig hallottam valamit a fociból, ki miatt is, ja, már emlékszem, miattad, mert nem voltál képes abbahagyni a nevetést. – mondta és rám nézett.
- Az puszta véletlen volt. – válaszoltam kedvesen.
- Hát jó, akkor hozd ide a focilabdát én meg felállítom a kapukat. – mondta majd elment a kapukért.
Felhoztam a garázsból a lasztimat majd játszani kezdtünk.
- Ezúttal nem fogsz megverni, most én nyerek. – mondtam apunak fenyegetve.
- Melody, mindig ezt mondod. – nevetett a képembe.
- De most nem csak mondom. – mondtam kacsintva és miközben azon filózott, miért kacsintok belőttem az első gólomat.
- Hé, ez nem ér, nem figyeltem. – mondta felháborodva.
- Arról én nem tehetek, de bement. – válaszoltam nagy elégedettséggel.
- Hát jó, akkor most bekeményítünk. – mondta apa és utána zsinórban négy gólt rúgott.
10 perc volt még a játékidőből és én már nem bírtam szusszal, de belőttem három gólt.
- Sajnálom Melody, de megint te vesztesz. –nevetett apa.
- Azt már nem. – és ezzel a mondattal belőttem még 2 gólt és megnyertem a meccset. Na, ki vesztett? – húztam fel a szemöldököm.
- Az én lányom. – húzta ki magát apa. Holnap már fitten mész a suliba. – tette hozzá.
- Fitten? Úgy lefáradtam, hogy kikelni nem tudok reggel az ágyból. – válaszoltam és vánszorogtam az ajtó felé.
- Pontosan, de majd kiugrasztalak. - kacsintott rám.
- De jó nekem, akkor megyek fürödni. – mondtam és mentem az ajtó felé.
- Nem segítesz pakolni? – kérdezte.
- Ha nagyon akarod. – mondtam és levittem a labdát.
- Wow! Meg ne erőltesd magad jobban, még a végén elszalad a kád. – szólt flegmán.
Ezután bementem és engedtem egy kádforró vizet. Felvettem a kedvenc mackós pizsimet, és behuppantam az ágyikómba.
- Jó reggelt! – kiáltotta valaki a fülembe.
Egyből lerepültem az ágyról.
- Aucs, amikor azt mondtad, hogy kiugrasztasz az ágyból, azt hittem, nem komolyan mondod. – fogtam a fejem.
- Pedig tudhattad volna. – mondta és felsegített.
- Jól van, akkor hagy öltözzek fel, mert ma suli van. – mondtam és a szekrényhez kúsztam. Vettem fel egy cuki, kis, kék pólót, egy szaggatott rövidnadrággal. Ezek után leszaladtam a többiekhez.
- Úúú pirítós, tudod, hogy imádom, köszönöm. – mondtam kedvesen és elvettem egyet a tányérról.
- Hé, az nem a… - mondta anya, de akkor már beleharaptam. Na, mindegy. – mondta lehajtott fejjel.
- Bocsánat, azt hittem, nekem van, de nézd a jó oldalát már kajáltam. – mondtam mosolyogva.
- De neked van külön étel. - mondta és egy sütire mutatott.
- Hupsz. Bocsi. – mondtam pirultan.
- Mindegy majd akkor ezt adom apunak.
- Rendben, de most megyek, szia, anyuci. – mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára.
Felvettem gyorsan egy mintás cipőt és már indultam is. Sétáltam és egyszer csak összefutottam Dylan-nel.
- Szia, nagylány, rég láttalak. – ölelt meg.
- Ja, két napja?  - kérdeztem nevetve.
- Az mindegy, az már rég volt. – mondta mosollyal.
- Hehe, oké, és egyébként mi van veled? – kérdeztem kedvesen.
- Semmi, volt nálunk az unokatesóm, de olyan, mint a vírus, egy évben egyszer jön, de egy hónapra fertőz. – mondta undorral.
- Hogy utálhatod ennyire, én imádom az enyémet. – mondtam majd becsuktam a szemem és ott állt Louis, mert eszembe jutott a kedvenc uncsitesóm.
- Jó, de Louis sokkal idősebb és vele lehet értelmes, vagyis lehet vele beszélgetni, de az enyém ááá. – mondta.
- Igen, értelmes beszélgetés Louis-sal folytatható, de nem az a jellemző, én bírom Cole-t, szerintem aranyos. – válaszoltam.
- Nagyon cuki, mindig azt kell hallgatnom, hogy Cole milyen okos, milyen szorgalmas, blablablaa. – mondta még mindig gyűlölködve.
- Jól van, na, de te cukibb vagy. – simogattam meg.
- Tudom. – mondta elégedetten.
Megérkeztünk a suliba, Ashley és Steffany már az ajtónál vártak.
- Hello. – pacsiztunk a lányokkal.
- Rég láttalak titeket. – kacsintottam.
- Én is, már nem is emlékeztem a hülye fejetekre. – nevetett Ash.
Ekkor csúnyán néztünk rá, majd ezt mondta.
- Tudjátok, hogy viccelek.
- Haha, persze. – tettük hozzá.
Majd bementünk a suliba, leültünk először a törzshelyünkre és beszélgettünk.  Láttuk, hogy jön Diana és a majmolói. Diana az a személy, aki azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt és, hogy minden srácot megkaphat, jó vicc.
- Szia Melody. – tolta arrébb a lányokat.
- Szia, mi kéne? – kérdeztem.
- Ja, semmi, csak gondoltam jó lenne egy kicsit együtt lógni, elmehetnénk suli után plázázni, vagy valami. – mondta undorító vigyorral.
- Ó várj, megnézem a naptáram. Meg is van, 2100-ben ráérek. – mondtam erőltetett vigyorral.

22. Érzékeny búcsú

Mikor végeztem a tanulni valómmal pont 1 óra múlt és éreztem, hogy korog a pocim, így hát bementem valamit enni.
- Kicsim rántott húst csinálok sült krumplival, jó lesz? – kérdezte anyu, mikor bementem.
- Remek. – válaszoltam és beültem tv-zni.
Ismét az „őrült rajongóról” volt szó, aki egész héten, a fiúkon lógott.
- Anya nézd, benne vagyok a tv-ben! – nevettem fel.
- Tényleg, hol? – jött oda érdeklődve.
- Most rólam van szó. – és pont akkor mondtak el mindennek a nagy rajongók.
Ezek után mindent elmondta anyunak és, csak nevettünk, egyszer csak apa jött be.
- Ti meg min nevettek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Majd belenevettünk a képébe.
- Ok. – mondtam majd kiment.
Anyának eszébe jutott, hogy otthagyta a kaját sülni, úgyhogy szaladt a sütőhöz. Csak pár darab égett meg, hehe. Ezután megnéztem egy részt a Két pasi meg egy kicsiből és megint nagyokat nevettem.
- Reklám, ne már. – mondtam unott fejjel, egyszer csak elindult a McDonald’s-nak a reklámja és elkezdtem énekelni. Párápápápááááá I’m lovin it!
- Bajod van? – kérdezte anya.
- Látom, tanulod a szótáramat, egyébként már az éhség csinálja ezt velem, kaját anyuka! – kiáltottam fel.
- Relax kicsim, mindjárt kész. – mondta és nevetett.
Hát jó, akkor még egy kicsit tevékenykedek. Nyitottam ki az ajtót és ezt ordították a képembe.
- ’Vas happenin’?!
Elestem majd így szóltam.
- Semmi happenin, ennyire nem utálhattok, múltkor Niall vágott orrba, most te akarsz melegebb éghajlatra küldeni, mondjátok, ha bajotok van, de most tényleg, megköszönném.
- Elnézést, minek nyitogatod az ajtót? – kérdezte szemrehányóan.
- Háh, kössz, majd nem nyitogatom a házunk ajtaját, csak mert te azt mondod. – mondta felhúzott szemöldökkel.
- Jól van, na, csak vicceltem. – mosolyodott rám.
- Persze már, én is ezt mondanám, se. – mondtam majd beinvitáltam őket. Egyébként nektek is, szia. – köszöntem a többieknek a Zayn-nel folytatott eszmecsere után.
- Köszönjük, hogy megtisztelsz figyelmeddel, igazán értékeljük. –kacsintott Liam.
- Bocsánat el voltam foglalva Mr. egóval. –néztem Zayn-re.
- Köszönöm… hééé! – mondta durcásan.
- Gyertek egyetek velünk. - szólott anya.
- Köszönjük szépen a meghívást Mrs. Tomlinson, de csak egy percre jöttünk. – mondta Niall.
- Már több mint 5 perce itt vagytok. –mondtam keresztbe tett kezekkel.
- Ne kötözködj mindig Melody. – mondta „fenyegetve” Harry.
- Szóval, csak azért jöttünk, hogy elköszönjünk kellőképpen. – mondta Liam és adtak anyunak egy csokor virágot, nekem egy amerikás rövidnadrágot, apucinak pedig egy sörös hordót, egy picit.
- Nagyon kedves tőletek, de miért kapjuk, úgy csináltok, mintha nem találkoznánk többet. – mondtam.
- Nem azért, hanem mert nem tudjuk, mikor jövünk haza, és szépen el akartunk köszönni. – mondta Niall.
- Akkor köszönjük szépen, biztos nem maradtok? – kérdezte újból anya.
- Nem, nem lehet, még be kell pakolnunk. – mondta Zayn.
- De nekem tehettek el egy kis kaját. – mondta Niall elpirultan.
- Azt gondoltam, úgyhogy már tettem is el. – mondtam majd átadtam neki egy dobozt, amiben volt kaja.
- Hehe, köszönöm. – mondta majd megölelt.
Ezután mindenkitől érzelmes búcsút vettünk és elmentek.
- Várjatok, valamit elfelejtettem. – mondta Louis, és visszaszaladt.
- Végre, ehetek. – mondtam és éppen haraptam volna bele a húsba, ekkor Louis tört be az ajtón.
- Melody, majd nem elfelejtettem valamit. – mondta szuszogva.
- Na, mondja, aztán hagy egyek. –nevettem.
- Mivel tudom, hogy nem szeretnélek elveszíteni, és remélhetőleg te sem engem ezért szeretnék adni neked valamit, és még mondani. – mondta majd leültünk a kanapéra.
- Ez egy kis játékfényképező, amiben rólad és rólam vannak képek, összesen 100, ha ezt megnézed, eszedbe jut minden jó dolog, amit együtt tettünk és így mindig veled lehetek. Ezen kívül megígérem, hogy minden nap legalább fél órát fogunk beszélgetni.
- Először is, nagyon szépen köszönöm, sokat jelent ez nekem, másodszor pedig ne ígérj olyat, amit nem biztos, hogy be tudsz tartani, mert nem tudod, hogy milyen leszel akkor, amikor telefon, vagy gép közelbe jutsz, és lehet, hogy nem lesz hangulatod hozzám, és én tudom, hogy el leszel foglalva, úgyhogy elég akkor beszélnünk, amikor van elég erőd. – mondtam mosollyal. És egyébként jó is, hogy visszajöttél, mert én is elfelejtettem valamit. – majd felszaladtam a szobámba. Mikor lejöttem átnyújtottam neki egy kis dobozt. Ezt csak akkor nyisd ki, ha elmentél, és ígérd meg, hogy mindig magaddal viszed, ebbe olyan dolgok vannak, amik segíthetnek sok mindenben, de majd ha megnézed, rájössz. – átadtam neki és hosszasan ölelkeztünk, majd elment.
- Végre ehetek. – sóhajtottam fel.

21.Jót nevettem

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem.
- Ki a fene lehet az ilyenkor? – kérdeztem magamtól.
Majd felvettem.
- Háló. – szóltam bele.
- Szia Melody, felébresztettelek? – kérdezte egy hang.
- Ami, azt illeti igen. –nevettem.
Csak a második mondatnál jöttem rá, hogy Harry hangját hallom.
- Tudod jövő héten megyünk vissza az X-faktorosokhoz és el szerettem volna tőled köszönni.
- Hát ma nem sokat tudok veletek lenni, mert holnap suli és tanulnom kell, de egy órát tudok rászánni. – válaszoltam kedvesen.
- Nekem annyi is elég. – hallottam hangját és, hogy ragaszkodik hozzá.
- Jól van, akkor fél óra múlva kész vagyok és elmegyek hozzátok, úgy jó? – kérdeztem.
- Majd én elmegyek hozzátok. – válaszolta.
- Nekem oké. – tettem hozzá majd letettem a telefont.
Ezután készülődni kezdtem, 10 perc alatt felöltöztem majd lementem reggelizni.
- Jó reggelt Melody, jót aludtál? – érdeklődött apu.
- Hát mondjuk, hogy igen, csak felébresztettek, de nem lényeg. – mosolyogtam.
- Kicsoda, bocsánat, ha túl hangos vagyok, csak reggelit készítek. – mondta kedvesen.
- Jaj, nem te, de nem is lényeges, úgyis fel kell kelnem, mert tanulnom kell, csak reggeli után még elköszönök Louis-éktól, rendben? – kérdeztem szépen nézve.
- Rendben, de maradj sokáig. – kacsintott majd elém tette a rántottát.
Lassan, de biztosan befalatoztam. Ezután felvettem a cipőmet és elindultam kifelé, mikor odaértem a kapuhoz, már ott állt Harry. Azt hittem, a többiek is jönnek, de nekem mindegy, akkor majd tőlük is elköszönök.
- Szia. – ölelt meg.
- Szia, örülök, hogy látlak, rég találkozunk. – nevettem.
- Ja, nagyon rég. –nevetett ő is. Kedves Melody, én el szeretnék tőled köszönni, de úgy, hogy emlékezz is rám. – mondta majd rám nézett gyönyörű szép zöld szemeivel majd egy csokor virágot adott, amit a háta mögött rejtegetett.
- Jaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. – öleltem át.
- Van még valami. – majd egy kis dobozt nyújtott át.
Találtam benne egy kis karkötőt, amire rá volt írva mind az 5-ük neve plusz még az enyém.
- Nagyon szépen köszönöm, ezt is. – majd kapott egy puszit.
- Arra gondoltam, hogy még egyszer elmehetnénk valahova, vagyis majd te mutatod az utat, mert jobban ismersz mindent. – nevetett.
- Rendben, de csak egy órára. – mondtam neki.
- Nekem az is elég. – mosolygott.
Így hát elindultunk.
- Egyébként még találkozunk, ugye? – kérdeztem mosolyogva.
- Persze, csak nem sűrűn. – húzta a száját.
- Nem baj, majd beszélünk telefonon, meg ahol csak lehet. – kacsintottam.
Körbejártuk az egész várost majd a végén leültünk a parkban egy padra.
- Nagyon fogtok hiányozni, de tudom, hogy soha nem hagytok itt örökre, vagyis remélem. – mondtam neki és lehajtottam a fejem.
- Dehogyis, miért hagynák itt, különben is Louis nem bírná ki. – mondta és átkarolt.
- Én se nélküle, meg már nélkületek sem. – mondtam majd ráhajtottam a fejem. Szerintem mennünk kéne. – mondtam majd felnéztem.
- Miért, ja, tényleg sietned kell. – mondta szomorúan.
- Nem csak azért, de múltkor elkaptam egy paparazzi-t és az óta paranoiás vagyok. – feleltem majd felálltam.
- Ja, meg tudlak érteni. – válaszolta majd ő is felkelt.
Elindultunk és még sokat beszélgettünk hazáig. Mikor megálltunk a kapuba egy utolsó ölelést kaptam majd elment. Mikor bementem a házba betettem a virágot a vázba és felmentem a szobámba. Nekiálltam tanulni. Eddig soha nem vettem észre, hogy a töri, könyvünk van olyan nevekkel, mint Herold, Liam, Louis. Nagyokat nevettem miközben olvastam. Apa egyszer csak benyitott.
- Kicsim, mi a baj, mi fáj, hogy így nevetsz? – kérdezte ijedten.
- Se… se… semmi. – próbáltam kinyögni két nevetés között.
- Vegyél mély levegőt. – és mutatta, hogy kéne, de azon is elkezdtem nevetni.
- Jól van, akkor nevess tovább, de halkan, mert megy a meccs. – mondta majd kiment a szobából.
Nekem csak ártalmat tesz, ha tanulni akarok, úgyhogy abba is hagytam. Bekapcsoltam a tv és azt hittem, leesek az ágyról. „ Egész héten kedvenc fiúbandátok nyomában voltunk, és amint láttuk előszeretettel vette őket körül egy kis rajongó. Ki lehet, senki sem tudja, de az biztos, hogy nem szállt le a fiúkról. Egyik munkatársunk elmondása szerint nem normális kis csaj. A One Direction fiúk nem is örültek neki kellőképpen.” Mikor ezt meghallottam hozzávágtam a tv-hez a párnát, de aztán eszembe jutott, amit mondtak a fiúk, hogy nem tudják, ki vagyok, és majd minden baromságot kitalálnak, de legalább tudok min nevetni, és tényleg. Ekkor megint bejött apu.
- Na, jó Melody most már tényleg hagyd abba, mert nem hallom a meccset. – mondta majd Csikizni kezdett.
- Ne! Ne! Ne! Abbahagyom, csak ne Csikizz. – mondtam nevetve.
Nagy nehezen abbahagyta és amint lement, megcsörrent a telefonom.
- Melody ne is hallgass a tv-re, szedett-vedett hazugság. – hallottam Harry aggódó hangját.
Ekkor nagyot nevettem.
- Te meg min nevetsz?  - hallottam hangján a furcsállást.
- Hát, hogy… Jaj, hát. – próbáltam kinyögni, több- kevesebb sikerrel. A lényeg, hogy…- megint nem bírtam kimondani. Hát ez nem igaz most már, a lényeg, hogy jót nevettem a tv-n. – mondtam még mindig nevetve.
Harry meg is könnyebbült majd letettük a telefont. Végre nevethettem, de csak halkan nehogy apa megint feljöjjön. Ezek után kimentem tanulni a teraszra.

20. Laza nap volt

Mikor hazaértem felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba. Még csak 5 óra volt, nem lehet igaz, hogy ilyen lassan telik az idő. Kicsit bekapcsoltam a Tv-t és egy kedvenc számom ment, Selena Gomez-től a Naturally. Mivel nem volt kedvem klipeket nézni ezért a gépet is bekapcsoltam, felmentem twitter-re fent volt Ashley, nem is baj, mert rég nem beszéltünk.
- Hello kicsi lány! – előzött meg.
Olyan gyorsan ír, hogy soha nem bírom megelőzni.
- Holnapután suli, találkozhatsz velem, de jó lesz neked. – mondta egy mosolygós smiley-val megtoldva.
- Ajaj, de jó lesz nekem, se. – nevettem fel, majd írtam neki én is egy smiley-t.
- Naaaaa, hogy lehetsz ilyen. – mondta durcis fejjel.
- Hehe, csak viccelek, tudod, hogy szeretlek. – írtam egy szívecskével.
- Persze már. – mondta nevetve.
Órákon át beszélgettünk. Közben anya lehívott egy kicsit beszélgetni. Kicsit megijedtem, mert nem szokott ilyen titokzatosan beszélgetni, hívni. Ezért egy kis időre elköszöntem Ash-től.
- Mondja mi gondja? – kérdeztem anyut nevetve.
- Ülj le mellém Melody. – mondta komolyan.
- Kicsim ugye tudod, hogy Louis hamarosan elmegy, nem lesz itt mindig, csak hazalátogatott. – fogta meg a vállam.
- Tudom anyuci, de nyugalom már mindent megbeszéltünk, soha nem fogjuk egymást elfelejteni még akkor sem, ha nem annyit találkozunk. – mondtam mosolyogva.
- Ja, értelek akkor jó, mert már megijedtem, hogy összetörsz, ha elmegy. – mondta megkönnyebbülten.
- Akkor visszamehetsz. – mondta mosollyal.
- Máris elküldesz, azt hittem beszélgetünk is egy kicsit. – mondtam szomorúan.
- Hát akkor beszélgessünk. Örülsz, hogy mindjárt suli? – kérdezte.
- Igen, mert már hiányoznak a többiek. – válaszoltam még mindig nagy mosollyal.
- De hát nem rég találkoztatok. – mondta döbbent arccal.
- Tudom, de már hiányoznak. – nevettem.
- Jaj, te. – nevetett.
- Egyébként jövő hét hétvégére ne csinálj programot. – kacsintott.
- Rendben, de miért, ha szabad kérdeznem. – néztem rá.
- Mert jön a nagypapa. – mondta.
- Ez az, már úgyis hiányzik. – kiáltottam fel.
Ekkor megcsörrent anyu telefonja, úgyhogy hagytam telefonálni, eszembe jutott e levél, amit még Liam-től kaptam az első hivatalos koncertre. Felmentem a szobámba, előkerestem majd elolvastam. Ez állt benne „Kedves Melody, szeretettel meghívunk az első hivatalos koncertünkre, ami 2010.március.23.-án lesz, 16 órai kezdettel. Nem kell hoznod semmit, csakis magadat. Remélhetőleg sokáig fog tartani, úgyhogy szállási lehetőséget is nyújtunk. Nagy örömmel várunk téged és kedves családodat, hozz, akit csak akarsz, mindenkit szívesen látunk. Szeretettel: Louis, Harry, Zayn, Niall és Liam.” Nagyon kedves levél, meg is tartottam, örök emlék. Nem írták rá, hogy hol lesz, de majd megkérdezem. Mivel ez egy különleges alakalom az én kedves „nagybácsimnak” ezért szépen fel fogok öltözni. Lányból vagyok ezért egy estélyi ruhám és egy magas sarkúm nekem is van, nem sűrűn hordom, de most kivételt teszek. Visszamentem Ashley-hez beszélgetni még egy kicsit, de már csak 10 percet tudtunk, mert 9 óra elmúlt. Mikor elköszöntünk elmentem fürödni. A nagy pancsolás közepette azon gondolkodtam, hogy mire is kell holnap tanulnom, úgy voltam vele, hogy arra tanulok, amihez kedvem lesz. Fürdés után behuppantam az ágyba. Nagyon fáradt voltam, de abban a pillanatban, hogy lefeküdtem, minden elszállt. Ekkor bejött Miranda a szobámba és persze azt várta el, hogy vele foglalkozzak, most az egyszer belementem a kis játékába. Elmondtam neki minden örömöm és bánatom, szegény kis majom több problémát hall, mint egy pszichológus. Azt hinné az ember, hogy nem tud tanácsot adni, de látom a szemén, hogy mit tart helyesnek és mit nem.  Nagyon szeretem olyan, mint egy testvér. Mondjuk, van egy testvérem Mikayla, aki már 23 éves ezért nincs velünk, vagyis nem meghalt, hanem elköltözött Canada-ba, már 6 éve. Mert egyszer kiment a nagypapához és ott ragadt. Remélem, ha jön a papa, akkor ő is, mert hiányzik, ezért volt velem mindig Louis, mert ő elment, és amikor itthon volt, akkor is mindig ment valahova. Na, mindegy ne is beszéljünk erről. Mivel holnap muszáj, leszek, tanulni ezért most elmegyek aludni. Néha szoktam írni a naplómba és ezt az egész hetet leírtam, be is telt 3 oldal úgy belejöttem.

19. Paranoia

-Már is mész? – kérdezte anya.
- Igen, bocsánat, de találkozom Dylan-nel.- mondtam majd megöleltem őket.
- Ja, semmi baj, menj csak nyugodtan. – mosolygott.
Mikor elindultam, azt éreztem, hogy valaki követ engem, mikor megfordultam nem volt ott senki. Kicsit bolondnak nézhettek, de nem érdekelt. Elmentem egy ember mellett, és csak az után láttam, hogy az Dylan, ő is megfordult majd nevettünk egymáson.
- Bocsi, nem is láttalak. – nevetett.
- El van nézve, én se figyeltem. – válaszoltam.
- Mesélj, mi van veled, hallottam voltatok Steffy-nél. – kezdett bele a mondókájába.
- Hát igen, Louis is el szeretett volna köszönni tőle. – folytattam.
- Elmesélte, hogy nagyon jó volt, és rengeteget nevetettek.
- Az nem kifejezés.
- Aztán nem mentél haza, mert este azt hittem fent leszel, de tévedtem. –nevetett.
- Ja, hát igen, ott aludtam a fiúknál. – válaszoltam.
- Hmm, igen? – kérdezte érdeklődő tekintettel.
- Ne gondolj rosszra. – nevettem fel.
- Gondoltam, hogy nem történt semmi, de próbálkozni szabad. – nevetett.
Hosszas beszélgetésbe kezdtünk, mindent elmeséltem neki, na, jó talán nem mindent. Leültünk egy padra.
- Melody egész végig hátra néztél, mi bajod van? – kérdezte ijedten.
- Ne haragudj, de olyan érzésem van, mintha figyelnének. – és megint hátratekintettem.
- Nem akarlak elkeseríteni, de az egyik legnépszerűbb fiúbandával voltál majdnem egész héten, még is mit vártál? – kérdezte.
- Nem tudom, de mit hisznek, ki vagyok én?
- Szerintem nem az, az első gondolatuk, hogy Louis unokatesója, pedig ha tudnák. – nevetett.
- Végül is igazad van, de hát nem tehetek róla, én azért nem fogom elhanyagolni Lou-t, mert, hogy valakiknek ez nem tetszik.
- Szerintem se, majd ha akarnak, rákérdeznek, ha nem, akkor hamis hírt terjesztenek, te meg majd jót nevetsz rajtuk. – kaptam a vigasztalást.
- Még szép. – válaszoltam büszkén.
- Meghívlak fagyizni. – mondta Dylan.
- Nagyon kedves tőled, de nem fogok rajtad élősködni. – vigyorogtam.
- Mel, már ne is haragudj, de én nem kérdeztem, hogy kérsz-e fagyit, én kijelentettem, hogy meghívlak, és nincs választási lehetőség. – mondta majd átkarolta a vállam.
- Jól van, de akkor két gombócot kérek. – mondtam elégedetten.
- Hármat is kérhetsz. – mosolygott.
- Elég kettő is. – válaszoltam.
- Mit összekötözködsz. – kaptam a csípős megjegyzést.
- Nem tetszik valami? Nekem elég kettő és ne veszekedjél velem, mert olyat kapsz, hogy nyulat fogsz. – vágtam rá a választ, nem hagyom, hogy oltogasson.
Elértünk a fagyizóhoz.  Láttam, hogy mindenki répatortát eszik, nem tudtam mi ez a répatorta láz, de nem mertem rákérdezni. Mikor beléptem a fagyizóba megrohamoztak a dilis osztálytársaim.
- Szia, Melody ugye? Jaj, kérlek, mond el Louis-nak, hogy mi imádjuk a répát. – vigyorgott a képembe.
Nem tudtam mit mondjak ezért elküldtem őket, az mindegy, hogy hova, a lényeg, hogy eddig két mondatot nem beszéltem velük és nem most fogom elkezdeni.
- Sziasztok, mit adhatok? – kérdezte Fred, a fagyizó tulaja.
- Nekem egy narancsos gombócot és egy epreset. – válaszoltam.
- Én kérek egy sztracsatellát, egy sárgadinnyét és egy vanília gombócot. – mondta Dylan is.
- Máris. – kaptuk a választ.
- Te Fred. – kezdtem bele.
- Én Fred, te Melody. –nevetett.
- De vicces kedvedben vagy. – nevettem én is. Mi ez a nagy érdeklődés a répatorta iránt? – nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Pont te nem tudod. Louis kijelentette egy videóban, hogy szereti az olyan lányokat, akik répát esznek, és mindenki azt hiszik, hogy a répatorta is répa. – nevetett.
- Pedig nem is mindenki szőke, szegény Lou, nem kéne ilyeneket kijelentenie. –fogtam a fejem.
Megkaptuk a fagyinkat majd leültünk egy asztalhoz. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett.
- Mi van emberek, nem láttatok még embert fagyizni, jól figyeljetek, most bele fogok nyalni, így csinálja egy profi. – majd belenyaltam a fagyimba.
Ezt is mindenki tátott szájjal nézte.
- Úristen. Dylan mi lesz, ha kimegyek wc-re. – kérdeztem ijedt fejjel.
- Nem akarok bunkó lenni, de azt nem szeretném végignézni. – mondta elszégyellt fejjel.
- Nem mondod?! Örülnék, ha más se szeretné végignézni. – nevettem.
- Majd őrzöm az ajtót. – mondta kacsintva.
- El is várom. –válaszoltam.
Éppen 4 óra volt. Nem semmi 3 órát sétáltunk, nem is tűnt annyinak.
- Melody, ne haragudj, de mennem kell, mert megyünk anyuékkal az uncsitesómékhoz. – mondta, átölelt majd el is ment.
Ezután hazaindultam, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon mocorog a bokorban. Hirtelen felindulásból befutottam. Ráugrottam ott egy emberre, be is vertem a fejem, de éppen akkor nem érdekelt.
- Mit akar tőlem, és miért követ egész nap? – kérdeztem idegesen.
- Szálljon le rólam különben… - kezdte el.
- Különben, mi lesz? Csak azt ne mondja, hogy hívja a rendőrséget, mert a képébe röhögök, nem hívhatja, hiszen maga követ egész nap. – fejeztem be a mondatát.
- Sajnálom, de nekem ez a munkám. – jelentette ki.
- Nekem meg nem az, hogy ilyen emberekkel foglalkozzak, úgyhogy hagyjon békén. – mondtam majd futni hagytam.
Kissé idegesen tértem haza, de belegondoltam, hogy milyen jó napom volt és elszállt a rosszkedv.