68. Rajtunk múlik a történet folytatása

Kínosan éreztem magam, hogy pont Harry-vel kell mennem, de láttam, hogy őt ez egy cseppet sem zavarja.
- Merre van a buszmegálló? – kérdezte a göndör fürtös.
Nem volt túl sok erőm válaszolni, úgyhogy csak mutattam. Láttam az arcán a kétségbeesettséget, hogy most mi lesz velem, és, hogy nem tud sokat segíteni, így egy kisebb mosolyt irányítottam rá, hogy érezze, hogy azért nem vagyok hulla. Ezután kisebb megkönnyebbülés látszott rajta. Miközben szaporán szedtük lábainkat én hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és a föld felé közeledtem, arccal.
Éreztem, hogy valaki megfog, majd felemel.
- Jól vagy? –kérdezte Harry.
Nem tudtam válaszolni, így csak egyet bólintottam.
- Gyere! – mondta, majd felkapott a karjaiba.
Nem néztem ki belőle, hogy elbír, bár nem tartottam puhánynak, de hát én sem vagyok túl könnyű. Láttam az elégedett vigyort az arcán, még a gödröcskék is előbújtak, nagyon büszke magára, hogy ő most a megmentő hercegem. Nem bírtam tartani a fejem, a vállára hajtottam, és így mentünk.  Mikor a buszmegállóhoz értünk kicsit meglöktem a vállát, remélve, hogy veszi a lapot, hogy azt szeretném, hogy tegyen le. Nem akartam, hogy pletykálni kezdjenek (ugyanis a városban lévő idősebb korosztály,nagyon szeret a fiatalokon csámcsogni), vagy, hogy megbámuljanak. Értette a célzást.
- Mit segítsek? – kérdezte megszeppenve.
Nem értettem, hogy lett hirtelen ilyen, hiszen még ott kacérkodott a focimeccsen, de hát mindegy, pasi, nem is tudtam volna megérteni.
- Nem tudsz segíteni, csak le akarok feküdni és pihenni. – válaszoltam halk, rekedt hangomon.
Szegény, annyira sajnáltam, hogy ennyire próbál tenni valamit, de nem tud és… Annyira édes volt. Bánatában már a fejét is lehajtotta, ekkor megfogtam a kezét és egy kicsit megszorítottam. Csillogó zöld szemei felcsillantak és újabb mosoly tűnt fel arcocskáján.
**
Mikor hazaértünk, kivette zsebemből a kulcsot és kinyitotta az ajtót, majd előreengedett.
- Várj meg itt. – utasított.
Nem tudtam mire készülhet, de nem volt erőm kötözködni.  Leültem a kanapéra, és vártam.

*Harry szemszöge
Reménykedtem, hogy Melody nem fog akadékoskodni, vagy kérdezősködni aziránt, amit kiterveltem. A buszmegállóban, mint villámcsapás, úgy ütött belém ez az ötlet. Felsiettem a lépcsőn és az emeleti fürdőszobába mentem. Kutakodni kezdtem egy kicsit, pár mécses után. Nem tudtam mire számítsak, hogy találok-e, vagy sem, de Isten is velem volt és találtam párat az alsó szekrényben. Megnyitottam a csapot és megnyújtottam a gyertyákat. Körülbelül 10 perccel később visszasiettem Melody-hoz. Halkan mentem le a lépcsőn, meg akarom lepni. Ott ült a kanapén, hosszú, barna tincsei eltakarták az arcát. Csendben odalopóztam, majd letérdeltem elé.
- Gyere velem. – nyújtottam a kezem.
Láttam tekintetében a kíváncsiságot, semmit sem sejtett.
- Mielőtt lefeküdnél, szerintem vegyél egy forró fürdőt. – mondtam halkan.
Szemeiben értetlenség látszott, nem értette mit szeretnék.
- Harry.
- Nyugi, nem kell velem fürödnöd. – nevettem el magam.
- Jézus. Ne ijesztgess. – mondta megkönnyebbült hangon.
- Miért, nem fürödnél velem, ha úgy adódna? – tettem fel a kérdést, és közelebb léptem.
Arcát elöntötte a pír és lehajtotta a fejét.
- Mmm. – motyogta.
Állánál fogva felhajtottam a fejét, hogy szemeibe nézhessek.
- Menj fürödni. – mondtam halkan.
Besietett a szobájába, és kihozta a pizsamáját, majd mikor kinyitotta a fürdőszoba ajtót, ki is ejtette azt. Nem tudtam, hogy most ez jó-e, vagy rossz, így hát megfogtam a vállát és felé fordultam.  Szemeiből könnycseppek hullottak, de láttam, hogy mosolyog. Rám nézett, majd egyből meg is ölelt.
- Köszönöm. – suttogta, rekedt hangján.
- Ez gyönyörű.
- Hiszen megérdemled. Ki jár egy kis kényeztetés. – válaszoltam.
Ezután fölemelte fejét, és letöröltem könnyeit. Egy gyengéd csókot nyomtam arcára, majd bement a fürdőszobába.

*Melody szemszöge
El sem hittem először, amit láttam. Harry… Úristen, arra nem voltak szavak, amit ő tett. Nekem még soha senki nem csinált ilyet, sőt, hasonló dolgot sem. Mikor megláttam, egész testemet a melegség járta át, és egyből jobban éreztem magam. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Befeküdtem a kádba és csak mosolyogtam. Mondjuk nem tudtam, honnan szerzett mécsest, de nem is nagyon érdekelt. Bár az elején kicsit megszeppentem, bevallom őszintén, mert hát tényleg azt hittem, hogy már velem akar fürödni. Még nem akarok vele ilyen intim kapcsolatot létesíteni. Plusz megkérdezte, hogy ha úgy adná a helyzet fürödnék-e vele. Jézusom, azt hittem elájulok ettől a kérdéstől, de a legfurcsább az volt, hogy, ha más kérdezte volna, reflexből rávágom, hogy ‘hülye vagy?’, de amikor ő kérdezte, valahogy ez meg sem fordult a fejemben, mert kizártnak nem tartanám. Észre se vettem, de úgy elbóbiskoltam, hogy már vagy 20 perce bent voltam. Kimásztam a kádból, megtörülköztem, majd kimentem. Harry az ágyam szélén ült, és nézegette a telefonomat.
- Mit csinálsz? – rohantam oda, és kaptam ki a kezéből a telefont.
- Cukik a képeid. – mondta kisebb vigyorral.
~Milyen képeim lehetnek nekem, azon a telefonon? ~ Kérdeztem magamban, de aztán beugrott, vannak olyanok, hogy a csajokkal egy szál fehérneműben szaladgálunk, plusz még videók is vannak, ekkor már nagyon bepöccentem.
- Azonnal add vissza! – kiáltottam.
- Most miért? Hiszen nagyon édes vagy mindegyiken. – mondta azzal az elégedett vigyorral a képén.
Fel tudtam volna pofozni, hogy letöröljem, de nem tudtam volna.
- Add vissza! – ismételgettem, de hiába.
Harry felállt az ágyra, és még a kezét felemelte, hogy még véletlenül se érjem el a telefonom. Ha valaki bejött volna, kb. annyit látott, hogy én úgymond ölelgetem a zöld szemű fiút az ágyon, ő pedig ezt mindennél jobban élvezi. Egyszer csak láttam, hogy leejti a telefonom az ágyra, majd megfogja a derekam és leteper maga alá.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.
- Meggyógyítlak. – mondta kacéran.
Lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Puha ajkai, melegek voltak. Göndör tincsei az arcomra hullottak és csikizték a bőröm ezért eltoltam és nevetni kezdtem. Látszott rajta, hogy élvezi a dolgot. Visszahajolt és megpuszilta homlokom. Ezután felültem törökülésbe és láttam, hogy tekintetemet keresi.
- Jobban vagy? – simította meg az arcom.
- Határozottan.
Elmosolyodott, majd közelebb ült.
- Szükséged van valamire? Innivaló, ennivaló? – kérdezgetett, mint egy nagytesó, akinek rám kell vigyáznia.
- Egy pohár víz jól esne. – válaszoltam.
Egyből felpattant, és már ment is volna, de megragadtam a kezét.
- Ne menj el. – kérleltem.
- De hát akkor, hogy hozok neked vizet? – kérdezte nevetve.
- Akkor inkább szomjan halok, csak kérlek, maradj itt, ne hagyj magamra. – kérleltem.
- Istenem, de édes vagy, de ígérem, visszajövök. Egy perc az egész.
Elengedtem a kezét és már el is ment. Visszagondolva, nagyon fura, hogy ilyen érzelgős voltam. Nem szoktam így viselkedni, vagy ilyeneket mondani, ez a fiú még a titkos énjeimet is előhozza, mi lesz még ebből. Tényleg nem telt bele egy perc, de a zöld szemű megmentőm, már ott is termett egy pohár vízzel.
- Úgy emlékszem, nem szereted a szénsavas vizet, ezért bubi menteset hoztam. – nyújtotta át kedvesen.
Nem tudtam, honnan emlékezhet olyanra, amit neki még nem is mondtam, de nagyon édesnek tartottam, hogy ilyen figyelmes.
- Köszönöm.
Visszaült elém az ágyra és nézte, ahogy iszok. Már a számhoz emeltem a poharat, amikor ránéztem és mosolyognom kellett.
- Ne nézz, mert úgy nem tudok inni.
Ekkor tenyereibe helyezte állát, rákönyökölt a térdére és úgy nézett. ~Kár volt mondanom~ gondoltam magamban. Komolyan, képtelen voltam inni és csak nevettem.
- Most miért, miért csinálod ezt? Azt akarod, hogy szomjan haljak? – próbáltam komoly lenni, és letörölni a vigyort a képemről.
- Minden élethelyzetben szeretnélek látni, legyen az ivás, evés, alvás, vagy netalántán fürdés. Szemeim kikerekedtek és felhúzott szemöldökkel, és a tipikus vigyorommal kísérve ránéztem. Csak nevetett a reakciómon. Ezután még mindig nézett, de elfordítottam a fejem, úgy ittam meg az energiaforrást. Ezután pár percig csak egymást néztük és néha mosolyogtunk. Ezt az idilli pillanatot az én ásításom tette tönkre.
- Álmos a baba. – mondta elváltoztatott hangon Harry.
Bemásztam a takaróm alá, fejem a párnára helyeztem majd behunytam a szemem. Mikor kinyitottam a fiú ott volt pár centire az arcomtól.
- Mesélj nekem egy mesét. – mondtam halk hangomon.
Arrébb húzódtam, hogy fel tudjon ülni mellém az ágyra. Én feküdtem, ő pedig ült és azon törte a fejét, milyen mesével altasson el.
- Egyszer volt egy átlagos tini fiú. – kezdett bele.
- Ez a fiú elment egy versenyre és ott rengeteg új barátja lett. Egyszer az egyik legjobb barátja, és bandatagja családja eljött az élő show-ba. A fiú azt hitte, hogy csak a húgaival, anyukájával és apukájával találkozik majd, de ez nem így volt. Megismerkedett a barátja unokatesójával, nem is akármilyen módon. A lány segített neki, annak ellenére, hogy nem is nagyon ismerte. A fiú egyből beleesett, és mikor vége lett az élő adásnak és a lány is elment, a fiú másról sem tudott beszélni, csak róla. Nagyon megörült, mikor kiderült, hogy ennek a bizonyos barátnak a családjához még el fognak előbb- utóbb látogatni. – folytatta tovább.
Már nagyon régóta hallgattam a mesét, de csak a végén jöttem rá, hogy ez a mi történetünk, ahogy találkoztunk. Elmosolyodtam, hogy milyen jól elő tudta adni magát, és nagyon hatékony volt ez a történet, mert elaludtam.

*Harry szemszöge
- A fiú hazakísérte, és meglepetést is csinált neki, hogy jobban érezze magát. A lány, mint mindig ellenállhatatlan volt, és iszonyú édes. Megkérte a fiút, hogy egy mesével altassa el, és mikorra a fiú a történet végéhez ért, a lány már aludt. – Mikor befejeztem a mesét, ami nem is igazán mese volt, hiszen igaz történet, lenéztem a mellettem fekvő lányra. Láttam, hogy szemei már lecsukódtak.
- Ennek a történetnek lesz még folytatása, de az rajtunk múlik, hogy milyen. – suttogtam a fülébe és gyengéden megcsókoltam orcáját. 

67. Focimeccs majd rosszullét

Mikor felkeltem nem tudtam, hol vagyok. Ennyire bealudtam volna? El is felejtettem, hogy mit csináltam még tegnap este. Mind egy, nem törtem sokáig a fejem ezen a kérdésen. Szerda volt, de ma nem kellett suliba menni, mert egy csomó osztály kirándulni ment, de mi mindig tavasz végén szoktunk menni. Gondolkodtam, hogy mit is kéne csinálnom, de nem sokra jutottam. Bekapcsoltam egy kis zenét és elhatároztam, hogy elmegyek valamerre. Felvettem egy rövidnadrágot, egy világos felsőt és egy kendőt kötöttem a hajamba. Lesiettem a konyhába feltankolni.
- Hát te, hova csípted így ki magad? – kérdezte anya miközben nézett.
- Csak gondoltam elmegyek egy kicsit csavarogni.
- Hahahaha.. Nem..
Furcsán néztem.
- Megkérdezhetem, miért?
- Először is, nincs ilyen jó idő, hogy rövidnadrágban szaladgálj, másodszor velünk jössz, Louis-hoz.
Milyen kedves anyukám van, hogy megmondja, mit csináljak, nem?
- Minek megyünk? – kérdeztem nyűgösen.
- Mert megyünk foci meccsre.
- Komolyan, hát akkor jó, hogy megyek. – virultam fel.
- Gondoltam, hogy ezzel kellett volna kezdenem.
- Hát igen. – mondtam, majd enni kezdtem.
Felsiettem és lecseréltem a nadrágomat egy melegítőre és vettem fel egy kardigánt. Lefelé menet felvettem az első cipőt, ami a kezembe akadt.
- Indulhatunk!! – kiáltottam és rohantam ki az ajtón.
- Melody! – kiáltott utánam apa.
- Mi az? – fordultam vissza.
- Csak egy óra múlva indulunk.
Szemeim kikerekedtek, aztán szép lassan visszabattyogtam a házba.
- Anyád csak azért mondta, hogy ma nem mehetsz sehova, hogy ne tervezz programot, de nem mondta, hogy azonnal indulunk is. – nevetett.
- Tudtam én, csak kíváncsi voltam, hogy észrevesztek-e. – bújtam ki a kínos szituáció alól.
Na, le is ültem a Tv elé, hogy kerüljem a tekinteteket. Éppen a Suite Life on Deck ment a Disney csatornán, igen és én ezt néztem.  Észre se vettem és eltelt az egy óra.
- Tátátá-rárárá-rátá cirkusz, tátátá-rárárá-rátá cirkusz, indul a mandula. – táncoltam ki az ajtón.
- Biztos, hogy el akarod vinni? – súgta oda apa anyunak.
-  Hééé! Hallom ám. – háborodtam fel.

**
- Geráppáá!! – ugrottam be az ajtón.
Phoebe és Daisy egyből futottak oda hozzám.
- Melody!!!
Nagyot ölelkeztünk majd Lottie-val és Felicite-vel is.
- Kész vagytok? – kérdezte Jay.
- Igen! – kiáltott mindenki.
Elindultunk. Kicsit hosszú volt az út, mert dugóba keveredtünk. Mondjuk nem tudtam, hogy lehet a Föld egyik legeldugottabb városában dugóba keveredni, de hát mindegy. Mikor megérkeztünk egy ismerős arc tűnt fel.
- Mely! – intett oda Eric.
Odakocogott hozzám, majd megölelt.
- Hát te? – kérdezte.
- Én? Én jöttem meccset nézni, te mit keresel itt?
- Hát én focizok. – nevetett.
Kicsit meglepődtem, hiszen erről nem tudtam semmit.
- Hát, akkor sok sikert! – mosolyogtam.
Ezután megpillantottam az én drága bátyuskám. Gyorsan odaszaladtam és felkapott, majd megpörgetett.
- Jaj, de örülök, hogy eljöttél. – mondta.
- Nem hagynám ki, semmiért. – motyogtam a fülébe.
Majd letett és mosolyogtunk egy sort.
- Többiek? – kérdezte.
Megfogtam a kezét és odavezettem a kicsiny családhoz. Körbeölelgetett mindenkit és beszélgetettek. Egyszer csak pár „idegen” közeledett.
- Sziasztok, srácok! – pacsizott Lou.
A göndör hajú srác még egy nagy ölelést is kapott, de közben rám mosolygott. Éreztem, hogy kipirulok, így gyorsan elhajtottam a fejem.
- Tomlinson, gyere! – kiáltotta az edző.
10 perc volt még a meccs kezdetéig. Nem nagyon tudtam leülni, mert mindig izgultam, ha Louis focizik, nem tudom miért, hiszen már ezer éve csinálja és engem is ő tanított, de valahogy mindig izgultam miatta, nehogy baja essen. Kapcsoltam be zenét a telefonomon és a csajokkal hallgattuk egy darabig. Egy darabig? Hülye vagyok. Amint bekapcsoltam a zenét, elindítottak egy másik számot a focipályán, ultrahangosan. Enrique Iglesias- I like it című száma ment, úgyhogy megkegyelmeztem nekik, mert ezt szerettem. Felicite és Phoebe elkezdett táncolni és minket is felrángattak, tudni illik, hogy, amikor mi öten elkezdünk táncolni az rosszabb, mint egy valóság show. 

*pár perccel később*

Szerintem már nem bírták nézni a szervezők, ahogy táncolunk és kikapcsoltatták a zenét, de, hogy ne legyen olyan feltűnő elkezdték a meccset. Leültünk a padra majd bejött az „ellenség”. Blackpool-ból jöttek. Emlékszem, egyszer, amikor ott játszottunk, csúnyán kikaptak, úgyhogy nem voltunk a szívük csücske az tuti. Aztán Louis-ék is besétáltak. Harry leült mellém, rám nézett és csak mosolyogott, de még a mosoly gödröcskéi is előbújtak. Istenem, azt hittem, hogy nem bírom ki mellette és itt helyben megcsókolom, de türtőztettem magam.
Elkezdődött a meccs. Nem sokáig bírtam ülve, amint Louis- hoz került a labda, felugrottam és teli torokból szurkoltam.
- Melody, nyugodj meg. – fogta meg apa a kezem.
- Tök nyugodt vagyok, miért hiszed, hogy nem?! – kérdeztem kiabálva.
- Jaj, bocsi, csak így maradt a hangom! – kiabáltam.
Mindenki csak nevetett, mint általában.

**

- Gólhelyzet! Gólhelyzet! – kiáltottam.
- Gólhelyzet! – kiáltott Niall.
- Gólhelyzet! –kiáltottuk egyszerre.
Stanley belerúgott a labdába és megfagyott a levegő és mindenki csak a labdát figyelte, ahogy repül. ~Bemegy, nem megy be?~ mindenkiben ez a kérdés kavargott.
- GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! – ugrott fel mindenki.
  Képzelhetitek azt a pillanatot, amikor több mint 100 ember egyszerre ugrik föl, és persze Louis pereputtya a leghangosabb. Hirtelen mindenki ölelgetett mindenkit, aztán szép lassan lenyugodtak a kedélyek és visszaültünk.
- Szia, Melody. – köszönt oda halkan Harry, de nem néztünk egymásra, csak éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Szia, Harry. – válaszoltam.
- Rég találkoztunk.
- De még milyen rég.
- Majd még pénteken is találkozunk, úgy tudom. – mosolygott tovább.
- Hát, én is hallottam erről valamit.
- El ne felejtsd. – figyelmeztetett.
- Nehéz lenne.
Ekkor odafordult és megsimította az arcom.
- Héééj. – fogtam meg a kezét és letettem a lábára.
- Ja, tényleg. – nevetett.
- Hahahaha, nagyon vicces vagy, de szerintem ne játssz az életeddel. – mivel apa ott ült a közelben, így egy laza mozdulattal eltávolítja Harry-t, ha nem vigyáz.
De nem látta senki a kis „afférunkat”.

**

A meccs után mindenki ment Louis-hoz, hogy gratuláljon. Nyertünk 1-4 arányban. Az első félidő még izgalmas volt, minden percben gólhelyzet, aztán semmi. Azért élveztem.
- Nagyon jók voltatok. – öleltem meg.
- Csak, mert ti szurkoltatok. – mosolygott.
- Ennek örömére, most mindannyian elmegyünk Pizzázni. – kiáltott fel Niall.
Mindenki felugrott, csak én nem. Kicsit rosszul éreztem magam.
- Anya, nem mehetnék haza, nem érzem magam valami jól? – fordultam oda anyához.
- Jaj, kicsim. Egy, max. 2 órát még kibírsz. – mondta, nem is törődve azzal, amit én mondtam.
Nem akartam vitatkozni, így hát a sor végén kullogtam el az autóig. Én,Phoebe,Felicite,Daisy, anya és apa mentünk a mi kocsinkkal, Harry,Niall,Liam és a testőreik azzal a kocsival,amivel jöttek, Jay, Lottie, Louis és Zayn pedig a másik kocsival. Szépen fel volt osztva.
A pizzázóhoz érve minden kiugrott a kocsiból. Én megint hátra maradtam. Összetoltunk 3 asztalt, hogy együtt tudjunk ülni.
- Ki milyet kér? – kérdezte Louis.
- Gyros-os! – mondta Zayn és Liam.
- Nekem is jó lesz az. – tettem hozzá halkan.
- Csilis! – mondta Phoebe és Felicite.
- Hawaii. – Lottie és Daisy.
A szülök húsimádót és csirkés pizzát rendeltek.
- Jó napot! Mit hozhatok inni? – kérdezte a kedves pincér lány.
- Választottatok? – kérdezte Jay.
- Igen, én egy kólát kérnék, a két kisebb lánynak egy-egy narancslevet, a nagyobbaknak pedig baracklé lesz. – rendelt nekünk apa.
Miután mindenki elmondta az óhajait, elment a pincérnő.
**
- Itt vannak az italaik. – tette le mindenki elé az üdítőket.
- Sikerült már kiválasztani, hogy mit szeretnének fogyasztani? – tette hozzá a kérdést udvariasan.
Leadtuk a pizza rendelést majd vártunk.
- Nagyon jó meccs volt Louis. – kezdett beszélgetésbe apa és Louis.
Én nem tudtam, de nem is akartam egyik témához se hozzászólni, mert már émelyegtem és azt sem tudtam, hol vagyok. Ez az érzés csak fokozódott, amikor kihozták a pizzát. Már a szagától rosszul lettem.
- Elnézést. – keltem fel a helyemről és a mosdó felé vettem az irányt.
Berohantam az első wc fülkébe és hadd ne részletezzem, hogy mi történt.
- Kicsim, jól érzed magad? – rohant be anya.
- Igen, anya... Marha jól érzem magam, úgy nézek ki. Mondtam, hogy szarul vagyok, de muszáj volt jönnöm.
- Hát nem tudtam, hogy ekkora a baj.
- Ha nem lenne nagy a baj, akkor nem mondta volna! De most menj ki.
- Szeretnék segí…
- Menj már ki! – ordítottam.
Azt hitte, ha áll fölöttem, az nagy segítség. Miután képes voltam elszakadni a wc-től elmentem a tükörig és rendbe szedtem magam. Miután szalonképesen néztem ki, kimentem.
- Ne haragudjatok, de azt hiszem, én most haza megyek. – motyogtam.
- Nem mehetsz egyedül. – mondta Louis.
- Majd hazakísérlek. – tette hozzá.
- Jaj, nem kell, hiszen ez a te napod, haza találok.
- Majd én hazakísérem. – jelentette ki Harry.
- Nem kell, mondom. – erősködtem.
- Haver, nem kérhetlek erre. – mondta Louis majd ő is felállt, hogy majd ő kísér haza.
- Nekem nem fáradtság, de igaza van Mel-nek, ez a te napod. – fogta meg a vállát Harry.
- Köszi, haver, jövök neked egyel. – ölelte meg a kis göndör fürtöst.
- Mi is menjünk? Nehogy valami bajotok essen? – kérdezte Liam.
- Na, jó. Nem kell nekem kísérőosztag, maradjatok mindannyian, már rég hazaérhettem volna, ha nem erősködtök. – mondtam már nyűgösen.
- Na, akkor menjünk. – pattant fel Harry.
- De… - ellenkeztem volna megint.
- Melody, rosszul vagy, nem fogunk egyedül hazaengedni.
Mindegy nem kötözködtem tovább. Felvettem a kabátom és Harry is a sajátját, majd elindultunk az ajtó felé. Még egy utolsót integettünk a többieknek és elhagytuk az épületet. 

Álohááá!

Sziasztok! Drága olvasóim, amint látjátok ismét visszatértem, vagyis mondjuk. Mostanság rám tör, az írhatnék, úgyhogy sűrűbben lesznek részek, persze nem csak úgy natúrba. Ismét az áll fent, mint eddig, hogy max. 3 komi kell egy új részhez, de úgy döntöttem, ha nem írtok én a részeket megírom, magamnak. Aztán, ha rávettétek magatokat a kommentelésre, én is ráveszem magam arra, hogy részeket tegyek fel. Szerintem ez így tök fer, úgyhogy remélem, megértitek. Nagyon köszönöm, hogy azok alatt a hónapok alatt is látogattátok a blogot, amíg nem is írtam, de mivel azért nyárra be szeretném fejezni így visszatértem. Egyébként, ha el akartok érni, akkor a twitter-emen / @kicsi_bettina1D / és a One Direction Stories.* oldalon is megtaláltok, meg ezekre szoktam kitenni, ha van új rész.
Ennyi lettem volna. Tényleg üdv. a régieket és persze az újakat, remélem tetszeni fog és, hogy még nem untatok rám. Puszi mindenkinek! ~just a blogger girl*~

66. Mindketten szerelmesek

Miközben Harry mellkasán feküdtem elgondolkodtam. Elég jó vagyok én hozzá? Megérdemlem? Mit szólnak majd anyuék. Elmélkedésemet egyszer csak egy mély hang zavarta meg.
- Mennem kell.
- Rendben. – keltem fel és rámosolyogtam.
Csillogó, zöld szemeivel nézett rám és kisimított pár tincset a szememből. Felkelt így az ölébe csúsztam, kezeit derekam köré fonta és egy puszit nyomott az arcomra. Ajkai melegek voltak, és az egész testem átjárták nagy kezei, miközben simogatni kezdte a hátam. Átkaroltam a tarkóját és hosszasan megöleltem. Ezek után felálltunk és megfogta a kezem.
- Akkor pénteken találkozunk. – mosolygott.
- Már alig várom.
Kikísértem majd visszamentem a házba. Miután becsuktam az ajtót nekidőltem, leültem a földre és önkéntelenül nevetni kezdtem. Kezem körbe-körbejárt az arcomon, nem fogtam fel, hogy ez tényleg megtörtént.

***
Hallottam, hogy nyílik az ajtóm.
- Szia, kicsim!
Apa volt az. Észre se vettem, de bealudtam.
- Szia! – mondtam fáradt hangomon.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de vendéged jött.
Felkeltem és elindultam lefelé.  Ashley állt a nappaliban.
- Hát, szia! – kiáltottam.
- Szia. – válaszolt halkan.
Intettem, hogy jöjjön föl, és elindult a lépcső felé. Bementünk a szobámba. Leültem az ágyra, ő pedig velem szembe.
- Baj van? – kérdeztem.
- Nem, csak megfáztam és elment a hangom. – mondta halk, rekedt hangján.
- Jaj, én meg már megijedtem, hogy történ valami. – nyugodtam meg.
- Nincs semmi baj, sőt. – kezdett bele.
- Képzeld el, Niall elhívott randira. – ült ki egy hatalmas mosoly az arcára, mikor ezt kimondta.
Örömömben ugrálni, tapsolni és sikongatni kezdtem, majd csatlakozott hozzám. Miután kitomboltuk magunkat, visszaültünk az ágyra.
- Na, és mit válaszoltál. Remélem, igent.
- Hááát.. –kezdte.
- Hááát?? Mit mondtál neki? Remélem nem koptattad le, hiszen neked is tetszik. – váltottam komorra az arckifejezésem.
- Nem mondtam nemet, de nem mondtam igent sem. – mondta lehangolva.
Gondoltam, hogy nagyon jó indoka van, miért nem válaszolt egyértelműen, úgyhogy nem lettem ideges.
- Na, mondd. Mi késztetett arra, hogy ne adj neki választ. – tettem rá a kezem a térdére.
- Először is, most beteg lettem és nem akarom, hogy elkapja, vagy mit tudom én. Másodszor pedig, én és Niall? Beláthatod, hogy ez tényleg hülye ötlet.
Szemeim nagyra nyíltak, nem értettem.
- Normális vagy?
- Melody, most ne belőled induljunk ki. Szép, okos, vicces és közvetlen lány vagy, de én?
- Te. Te vagy az az ember, aki ilyenné tesz, és nem hagyja, hogy mássá változzak. Ashley. Figyelj rám. – mondtam lassan.
- Sohasem találkoztam ilyen lánnyal, mint te. Te vagy a legjobb barátnőm, de a legnagyobb problémát te jelented, hiszen nem tudom, milyen tanácsot adhatnék neked, amivel meggyőzlek, hogy fantasztikus vagy. Nem tökéletes, de te ezért vagy a legjobb barátnőm. Mondjuk senki sem az, de te azt hiszed, hogy csak benned van hiba. Egy csomó mindent neked köszönhetek, ha te nem lennél, nem lenne ugyanolyan az életem.
Egy könnycsepp tűnt fel a szemében.
- De Mel..
- Kérlek. Ne akarj velem akadékoskodni, mert úgy is igazam van. Niall-t nem érdekli, hogy beteg vagy, vagy, hogy szerinted nem vagy neki elég jó, mert neki te vagy az, akivel együtt akar lenni. Nem fogja feladni, ha most lekoptatod, újra és újra fog próbálkozni, mert rád van szüksége.
A szemében lévő könnycsepp lefolyt az arcán, amit azonnal le is töröltem. Szorosan magához ölelt és még nekem is könnyezni kezdett a szemem. Eltávolodtunk egymástól és könnyes szemmel nevetni kezdtünk.
- Úgy van. Picsogjunk, mint a kis-csajok. – nevettem.
- Ne haragudj. – nevetett.

*pár perccel később*

- Na, de hallottam, hogy ma itt volt Harry. – vágott bele a nevetés közbe.
Meglepődtem, honnan ilyen informált mindig.
- Ezt te honnan tudod?
- Nem tudtam, de most már biztos. – nevetett.
Nem hittem el, hogy bedőltem a saját cselemnek.
- Ne már! Ezt most komoly?
- Hahahaha, na, mesélj csak. – mondta.
Nehezen, de belekezdtem.
- Hát az úgy volt. – haboztam.
- Ne csináld már Mel. Egyszer úgyis meg tudom, mi történt.
Be kellett látnom, hogy igaza van. Nem akartam titkolózni előtte, de hát nem akartam, hogy mindenki tudjon róla, bár Ashley nem mindenki, de ki tudja, hogy tudja- e tartani a száját, de nagyon makacskodott így nem tehettem mást elmeséltem „mindent”.

**
- Úristen!! Akkor ti most jártok? –kérdezte hatalmas vigyorral.
- Ez azért túlzás.
- De hát megcsókolt.
- Tudom, de hát. Nem. Ááá, nem tudom. Nem járunk.
- Akkor csak fogtok. – nevetett.
Valahogy nekem ez nem volt annyira vicces, sőt kellemetlenül éreztem magam és térdemet körbe fontam kezeimmel, majd rátettem a fejem.
- Melody, mi a baj? – fogta meg a vállam.
- Semmi. – mondtam miközben még mindig nem mutattam az arcom.
- Héé! Tudod, hogy csak ugratlak. – bökött meg.
- De nem akarom, hogy mindenki azt higgye, hogy járunk, vagy valami, mert nem, hiszen még nem is randiztunk, oké, csókolóztunk, de ennyi. – mondtam kissé idegesen.
- De azért egy csók nem kis dolog, hiszen nem csókolóztatok volna kétszer, ha semmi jelentősége nem lett volna.
Be kellett látnom, hogy igaza van. Nem is tudom, miért éreztem magam olyan rosszul, furcsán, nem is tudom mit éreztem igazán.
- Igazad van. – motyogtam.
- De remélem nem haragszol. – mosolygott.
Felhajtottam a fejem és rámosolyogtam.
- Hát még meg kell szoknom, hogy igazad van, de lehet ezentúl többször lesz ilyen. – viccelődtem.
Láttam, hogy észrevette, hogy már kezdek jobban lenni és csak nevetett, majd ezt mondta.
- Nem értem, eddig is tök sokat volt igazam.
- Hahahaha, jó vicc. – cukkoltam.
Még jó pár órán át baromkodtunk, majd este hazakísértem.

**
Lefekvéshez készülődtem. Elköszöntem anyuéktól, vettem egy forró fürdőt, és befeküdtem az ágyamba. Egyszer csak hallom, hogy jelez a telefon. Üzenetet kaptam. Harry-től jött, azonnal megnyitottam, ez állt benne.  – Jó éjt kicsim, szép álmokat. Puszi: Harry -
Éreztem, hogy testemet elöntötte a melegség és hatalmas mosoly ült az arcomra. Visszaírtam neki és a végére egy mosolygós fejet nyomtam. Lehajtottam a fejem a párnára, de mintha kicserélték volna bennem az elemet. Képtelen voltam aludni, ezen SMS láttán.