69. Rossz időzítés

Nagyon nyújtózkodtam, mikor felkeltem. Csukott szemmel tapogatóztam, de nem találtam senkit magam mellett. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, majd feltámaszkodtam alkaromra. Szétnéztem a szobában, sehol senki. ~Itt hagyott.~ gondoltam magamban. Kedveskedett egy sort, és most itt hagyott. Iszonyú rosszul éreztem magam, vagyis inkább magányosnak. Hátamra terítettem egy plédet és lesétáltam a lépcsőn. Zaj szűrődött ki a konyhából, azt hittem, anyuék jöttek haza, hiszen azért 2 órát aludtam. Mikor leértem, láttam, hogy valaki áll a tűzhely előtt. Közelebb mentem és nem hittem a szememnek. Göndör tincseit egyből felismertem. Anya piros kötényében ott állt és valamit sütögetett. Halkan mögé lopóztam és átkaroltam a derekát. 

- Hát te mit csinálsz? – suttogtam a fülébe.
- Jó reggelt. – mosolygott.  – Gondoltam megleplek.
- Reggelt? Délután négy óra van. – nevettem. – De édeeees vagy. – nyomtam egy puszit az arcára.
Felültem a pultra és néztem a szakácsmestert.
- Egyébként mi lesz ez? – kérdeztem, miközben a serpenyőt néztem.
- Rántott sajt.
Nem tudtam milyen lehet, mert még életemben nem ettem, és meg mondom őszintén, nem szeretem az ilyes fajta újításokat. Legyen mindig a jól megszokott, finom, illatos kaja az asztalomon.
Harry látta, hogy furcsán nézek, és egy kicsit fintorgok.
- Nem ettél még ilyet, igaz?
- Nem igazán.
- Nyugalom, nagyon finom lesz. – mosolygott miközben megfordította a sajtot.
Bevallom, nem is nézett ki rosszul, és gondoltam, hogy nem csinálna nekem olyat, amit nem ennék meg, ha mégis, akkor így járt.
**
- Bon appétit. – tette le elém a tányért.
- Váóóó! – tátottam nagyra a szám. – Ez egy egész hadseregnek elég lenne. –nevettem.
Leült elém és csak nézett a tipikus mosolyával. Nem sokat haboztam, nekiálltam, mert már éhes voltam. Ahhoz képest, hogy egy hadseregnek elég lett volna, gyorsan megettem.
-  Egyébként jobban vagy? – kérdezte.
- Úgy érzem, hogy igen.  – Egyébként a gyógyszert nem kell bevennem.
- Öhm… Mivel nem tudtam, hányadán állsz a gyógyszerekkel így az italodba dobtam, hogy biztos bevedd.
Szemeim kikerekedtek. Honnan tudja, hogy utálom a gyógyszereket? Ez a fiú többet tud rólam, mint én magamról, komolyan mondom, ez már ijesztő.
- Cseles, cseles, de hatásos. – kacagtam.
Harry nem szólt semmit, csak mosolygott, majd közelebb húzódott. Gyengéden megcsókolta a nyakam, majd ezt még jó párszor megismételte. Halkan nyögtem és gyorsabban lélegeztem. Látta, hogy élvezem, úgyhogy esélyem se volt, hogy abbahagyja, de nem is bántam. Letolta vállaimat a kanapéra, és maga alá gyűrt. Felnézett, göndör fürtjei szemébe lógtak, amiket egy gyengéd mozdulattal kisimítottam.
- Olyan szép vagy.  – mondta halkan.
Éreztem, hogy arcomat a pír önti el. Megemeltem felsőtestem, hogy közelebb legyek arcához, majd egy csókot nyomtam piros ajkára. Tarkója köré fontam kezeimet és lehúztam magamra. Intenzív csókolózásba kezdtünk. Mivel nem nagyon voltam tapasztalt ilyen téren, mert még sosem csókolóztam, csak óvodában volt egy fiú, akit megpusziltam, az is 3 másodperc volt, így nem tudtam, hogy jól csinálom-e. Harry hirtelen szorosan átkarolta derekamat és felültetett. Ajkaink szétkapcsolódtak és mindketten levegőért kapkodtunk.
- Ez isteni volt. – törte meg a levegővételt Harry.
Nem tudtam mit válaszolni így csak mosolyogtam. Mivel látta rajtam, hogy még mindig a csók hatása alatt állok így megint közelebb hajolt és már majdnem összeért a szánk, amikor kinyílt az ajtó. A zöld szemű fiú hirtelen elugrott és mindkettőnk tekintete az ajtó felé szegeződött.
- Megjöttünk! – kiáltott Louis.
Harry arcáról csakúgy sugárzott a ~Rossz időzítés, Louis.~ tekintet.
– Hát ti?
- Csak kajáltam. – válaszoltam gyorsan.
Harry-re néztem, aki csak lehajtott fejjel mosolygott.
- Haver, jól vagy? – kérdezte a nagy focista.
A srác mellettem nagyon elbóbiskolt, így megböktem a vállát.
- Ja, mi, persze, hogy jól vagyok. Soha jobban. – válaszolta egy olyan vigyorral, ami az egész arcát befedte.
Louis fölemelte egyik szemöldökét, és látta, hogy itt valami nem oké, de nem szólt semmit.
- Valaki segítsen. – mondta anya hangosan és láttam, hogy egy nagydoboz van a kezében.
- Hát ez meg mi? – kérdeztem miközben felálltam.
- A vacsoránk.
Nem kérdezősködtem, csak segítettem behozni. Láttam, hogy Lou leállt beszélgetni Harry-vel, de hát nem mertem odamenni, mert akkor tuti, tudni fogja, hogy történt valami, de szerintem már rájött. Láttam a szemében.

*Harry szemszöge*
Louis félrehívott beszélni, nem tudtam mit akar, de csak Melody-n járt az eszem. Az a csók. Istenem, az a csók volt életem eddigi fénypontja. Pedig már csókolóztam lányokkal, de nem így, nem eddig. Fantasztikus volt. Gondolatmenetemből valami hangos zaj zökkentett.
- Harry! Harry, figyelsz te rám egyáltalán! – csettintgetett Louis az orrom előtt.
- Persze. – hessegettem el kezeit.
- Mi történt? Mit csináltál Mely-vel. Látom, hogy történt valami.
Haboztam a válasszal, de egy önelégült mosollyal, csak ezt válaszoltam.
- Nem történt semmi. Hazajöttünk, vett egy forró fürdőt, aztán megkért, hogy meséljek neki, és mivel nem találtunk mese könyvet, így én találtam ki egy sztorit, ami nagyon tetszett neki, aztán csináltam neki egy kis kaját, és ennyi.
Láttam Louis arcán, hogy nincs teljesen meggyőződve a válaszom igazságáról, de nem rágódott rajta sokáig, csak megveregette a vállam.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá.
- Ez csak természetes.
 A rövid kis beszélgetés után visszamentünk a többiekhez.

**
- Tényleg, Harry. Még meg sem köszöntük, hogy vigyáztál Melody-ra. – mondta anya.
- Igazán nincs mit köszönni. Remekül éreztem magam, úgyhogy ha máskor is bébi csőszre van szükségük, csak szóljanak. – kacsintott.
- Héj! – csattantam fel. – Kikérem magamnak, nem bébi csősz voltál, csak megfigyelő.
Mindenki nevetett, de nekem ez nem volt vicces, Harry-vel csak egy év van köztünk, nem mondhatják azt, hogy bébi vagyok. Kikérem magamnak.
Még egy órán keresztül ott voltak a fiúk és Jay-ék.
- Ideje lenne mennünk.
Már Daisy és Phoebe nagyon fáradtak lehettek, úgyhogy anya sem ellenkezett. Plusz láttam rajta, hogy ő is ki van.
- Igen, nekünk is mennünk kell. – szólalt meg Liam.
Senki nem ellenkezett az elmenetellel, mert mindenki nagyon fáradt volt.
- Még egyszer nagyon jó meccs volt fiam. – mondta apa, miközben Louis vállát fogta.
Hirtelen egy kéz ragadta meg a csuklómat.
- Akkor pénteken. – karolt át Harry.
- Pénteken. – mosolyogtam.
Még egy utolsó csókot leheltünk egymás ajkára, majd visszasiettünk.
- Csak a kabátomért mentünk. – válaszolt Harry, mielőtt bárki kérdezősködni kezdett volna.
- Hát akkor menjünk.
- Viszont látásra.
- Jó éjt.
Mindenki szépen elköszönt, aztán mi is bevonultunk a házba.
- Hosszú nap volt. – mondta anya, majd ledőlt a kanapéra.
- De egy fantasztikus nap. – suttogtam.