66. Mindketten szerelmesek

Miközben Harry mellkasán feküdtem elgondolkodtam. Elég jó vagyok én hozzá? Megérdemlem? Mit szólnak majd anyuék. Elmélkedésemet egyszer csak egy mély hang zavarta meg.
- Mennem kell.
- Rendben. – keltem fel és rámosolyogtam.
Csillogó, zöld szemeivel nézett rám és kisimított pár tincset a szememből. Felkelt így az ölébe csúsztam, kezeit derekam köré fonta és egy puszit nyomott az arcomra. Ajkai melegek voltak, és az egész testem átjárták nagy kezei, miközben simogatni kezdte a hátam. Átkaroltam a tarkóját és hosszasan megöleltem. Ezek után felálltunk és megfogta a kezem.
- Akkor pénteken találkozunk. – mosolygott.
- Már alig várom.
Kikísértem majd visszamentem a házba. Miután becsuktam az ajtót nekidőltem, leültem a földre és önkéntelenül nevetni kezdtem. Kezem körbe-körbejárt az arcomon, nem fogtam fel, hogy ez tényleg megtörtént.

***
Hallottam, hogy nyílik az ajtóm.
- Szia, kicsim!
Apa volt az. Észre se vettem, de bealudtam.
- Szia! – mondtam fáradt hangomon.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de vendéged jött.
Felkeltem és elindultam lefelé.  Ashley állt a nappaliban.
- Hát, szia! – kiáltottam.
- Szia. – válaszolt halkan.
Intettem, hogy jöjjön föl, és elindult a lépcső felé. Bementünk a szobámba. Leültem az ágyra, ő pedig velem szembe.
- Baj van? – kérdeztem.
- Nem, csak megfáztam és elment a hangom. – mondta halk, rekedt hangján.
- Jaj, én meg már megijedtem, hogy történ valami. – nyugodtam meg.
- Nincs semmi baj, sőt. – kezdett bele.
- Képzeld el, Niall elhívott randira. – ült ki egy hatalmas mosoly az arcára, mikor ezt kimondta.
Örömömben ugrálni, tapsolni és sikongatni kezdtem, majd csatlakozott hozzám. Miután kitomboltuk magunkat, visszaültünk az ágyra.
- Na, és mit válaszoltál. Remélem, igent.
- Hááát.. –kezdte.
- Hááát?? Mit mondtál neki? Remélem nem koptattad le, hiszen neked is tetszik. – váltottam komorra az arckifejezésem.
- Nem mondtam nemet, de nem mondtam igent sem. – mondta lehangolva.
Gondoltam, hogy nagyon jó indoka van, miért nem válaszolt egyértelműen, úgyhogy nem lettem ideges.
- Na, mondd. Mi késztetett arra, hogy ne adj neki választ. – tettem rá a kezem a térdére.
- Először is, most beteg lettem és nem akarom, hogy elkapja, vagy mit tudom én. Másodszor pedig, én és Niall? Beláthatod, hogy ez tényleg hülye ötlet.
Szemeim nagyra nyíltak, nem értettem.
- Normális vagy?
- Melody, most ne belőled induljunk ki. Szép, okos, vicces és közvetlen lány vagy, de én?
- Te. Te vagy az az ember, aki ilyenné tesz, és nem hagyja, hogy mássá változzak. Ashley. Figyelj rám. – mondtam lassan.
- Sohasem találkoztam ilyen lánnyal, mint te. Te vagy a legjobb barátnőm, de a legnagyobb problémát te jelented, hiszen nem tudom, milyen tanácsot adhatnék neked, amivel meggyőzlek, hogy fantasztikus vagy. Nem tökéletes, de te ezért vagy a legjobb barátnőm. Mondjuk senki sem az, de te azt hiszed, hogy csak benned van hiba. Egy csomó mindent neked köszönhetek, ha te nem lennél, nem lenne ugyanolyan az életem.
Egy könnycsepp tűnt fel a szemében.
- De Mel..
- Kérlek. Ne akarj velem akadékoskodni, mert úgy is igazam van. Niall-t nem érdekli, hogy beteg vagy, vagy, hogy szerinted nem vagy neki elég jó, mert neki te vagy az, akivel együtt akar lenni. Nem fogja feladni, ha most lekoptatod, újra és újra fog próbálkozni, mert rád van szüksége.
A szemében lévő könnycsepp lefolyt az arcán, amit azonnal le is töröltem. Szorosan magához ölelt és még nekem is könnyezni kezdett a szemem. Eltávolodtunk egymástól és könnyes szemmel nevetni kezdtünk.
- Úgy van. Picsogjunk, mint a kis-csajok. – nevettem.
- Ne haragudj. – nevetett.

*pár perccel később*

- Na, de hallottam, hogy ma itt volt Harry. – vágott bele a nevetés közbe.
Meglepődtem, honnan ilyen informált mindig.
- Ezt te honnan tudod?
- Nem tudtam, de most már biztos. – nevetett.
Nem hittem el, hogy bedőltem a saját cselemnek.
- Ne már! Ezt most komoly?
- Hahahaha, na, mesélj csak. – mondta.
Nehezen, de belekezdtem.
- Hát az úgy volt. – haboztam.
- Ne csináld már Mel. Egyszer úgyis meg tudom, mi történt.
Be kellett látnom, hogy igaza van. Nem akartam titkolózni előtte, de hát nem akartam, hogy mindenki tudjon róla, bár Ashley nem mindenki, de ki tudja, hogy tudja- e tartani a száját, de nagyon makacskodott így nem tehettem mást elmeséltem „mindent”.

**
- Úristen!! Akkor ti most jártok? –kérdezte hatalmas vigyorral.
- Ez azért túlzás.
- De hát megcsókolt.
- Tudom, de hát. Nem. Ááá, nem tudom. Nem járunk.
- Akkor csak fogtok. – nevetett.
Valahogy nekem ez nem volt annyira vicces, sőt kellemetlenül éreztem magam és térdemet körbe fontam kezeimmel, majd rátettem a fejem.
- Melody, mi a baj? – fogta meg a vállam.
- Semmi. – mondtam miközben még mindig nem mutattam az arcom.
- Héé! Tudod, hogy csak ugratlak. – bökött meg.
- De nem akarom, hogy mindenki azt higgye, hogy járunk, vagy valami, mert nem, hiszen még nem is randiztunk, oké, csókolóztunk, de ennyi. – mondtam kissé idegesen.
- De azért egy csók nem kis dolog, hiszen nem csókolóztatok volna kétszer, ha semmi jelentősége nem lett volna.
Be kellett látnom, hogy igaza van. Nem is tudom, miért éreztem magam olyan rosszul, furcsán, nem is tudom mit éreztem igazán.
- Igazad van. – motyogtam.
- De remélem nem haragszol. – mosolygott.
Felhajtottam a fejem és rámosolyogtam.
- Hát még meg kell szoknom, hogy igazad van, de lehet ezentúl többször lesz ilyen. – viccelődtem.
Láttam, hogy észrevette, hogy már kezdek jobban lenni és csak nevetett, majd ezt mondta.
- Nem értem, eddig is tök sokat volt igazam.
- Hahahaha, jó vicc. – cukkoltam.
Még jó pár órán át baromkodtunk, majd este hazakísértem.

**
Lefekvéshez készülődtem. Elköszöntem anyuéktól, vettem egy forró fürdőt, és befeküdtem az ágyamba. Egyszer csak hallom, hogy jelez a telefon. Üzenetet kaptam. Harry-től jött, azonnal megnyitottam, ez állt benne.  – Jó éjt kicsim, szép álmokat. Puszi: Harry -
Éreztem, hogy testemet elöntötte a melegség és hatalmas mosoly ült az arcomra. Visszaírtam neki és a végére egy mosolygós fejet nyomtam. Lehajtottam a fejem a párnára, de mintha kicserélték volna bennem az elemet. Képtelen voltam aludni, ezen SMS láttán.