61.Egyszer, csak ismerős arcok közeledtek

Miután beértem kreáltam magamnak ebédet. Nem volt nagy szám, csak saláta, rántott hússal és rántott sajttal. Nagyon finom volt, de nem szeretek egyedül enni, ezért bekapcsoltam a Tv-t, hogy addig is nézzek valamit. Először megnéztem a híradót, mert a fiúkról volt benne szó, vagyis a tegnap estéről és erről eszembe jutott, hogy holnap már Louis is itthon lesz. Nagyon boldog lettem, már nagyon várom, hiányzik. Aztán Louis kapcsán eszembe jutott Harry. ~ Még vele is kell egyet beszélgetnem~ gondoltam magamban. Bár aztán rájöttem, ha Eric-cel sikerült megbeszélnem, vele se lehet nehéz, hiszen ő még idősebb is. Hát majd meglátjuk. Miután vége lett a híreknek átkapcsoltam a Viasat3-ra, ahol a nagy házalakítás ment. Imádom azt a műsort, mert olyan házakat képesek megteremteni, amiről én még álmodni sem merek. 20 perc elteltével még mindig volt kaja a tányéromon, de nem tudtam többet enni, ezért befóliáztam, hogy max. később megeszem. Ekkor reklám lett és ezért felszaladtam a laptopom-ért. Miközben ment a reklám és gépeztem és megnéztem, hogy ki van fent Skype-on. Nagy meglepetésemre fent volt Niall. Küldtem neki felkérést, vagy mi a fenét szoktak küldeni Skype-on. Egyből vissza is jelzett és megjelent a webkamera ablakban.
- Sziaaaa! –kiáltottam neki, meghúzva az a betűt.
- Szia! – köszönt ő is.
- Jobban vagy? – kérdeztem, mert nagyon megviselte a tegnap.
- Hát, mondjuk.
- Ne búsulj, fantasztikusak voltatok és nagyon büszkék vagyunk rátok.
- Köszönöm szépen, és tudom, hogy minden rendben lesz, csak kicsit szíven ütött a dolog.
- Elhiszem, de nyugodj meg. Úgyis ti lesztek a 21. század legjobb fiúbandája, ebben biztos vagyok.
- Azért ez egy kicsit túlzás.
- Én nem szoktam túlozni, na, jó, néha, de most nem.
- Köszönöm Melody, hogy ezt mondod, majd megpróbálok eleget tenni ennek a kérésnek.
- Na, ezt akartam hallani. – kacsintottam.
- Te már otthon vagy? – kérdeztem.
- Öhm… Igen, én már korahajnalban elindultam, hogy a családommal lehessek.
- Értem, akkor üdvözlöm a Horan klánt.
Erre nagyot nevetett, majd így szólt.
- Át is adom nekik.
Ez után kiszaladt a szobából és 2 perc csönd után nagy nevetgélést hallottam és láttam, hogy valaki jön a kamerához.
- Mi is üdvözlünk Melody. – láttam, ahogy Niall anyukája integet így hatalmas vigyorral visszaintegettem.
Aztán Niall ült a gép elé egy halom kajával.
- És nekem nem hoztál? – mondtam durcisan.
- Dehogyisnem. – és a kajazuhatagból elővett egy ír manós kis nyalókát és azt mondta, hogy az az enyém.
- De édi! Aztán igényt tartok arra, hogy majd ide is add.
- Rendben.
Nem tudom, hogy viccelt, vagy komolyan gondolta, bár ha Niall-ról és a kajáról van szó, nem hiszem, hogy szokott poénkodni. Ezek után abból állt a beszélgetésünk, hogyha kérdeztem válaszolt és néztem, ahogy tömi a majmot.
- Tényleg, majdnem elfelejtettem. – kiáltott fel Nialler.
- Louis átadta a tegnapi üzeneted és nagyon köszönöm, a te mondatod vidított fel és Harry is egyből jobb kedvre derült.
Hirtelen nem ugrott be miről van szó,így elég érdekes fejet vághattam, de aztán eszembe jutott, hogy beszéltem Lou-val telefonon és biztos arra céloz.
- Ja, nincs mit. Nem szeretem, ha az emberek sírnak, inkább felvidítom őket. – mondtam vigyorral.
Aztán ő is mosolygott és annyi csipszet tett a szájába, hogy a fele kiesett, úgyhogy hatalmas röhögésbe kezdtem. Véletlenül levertem a lábammal az asztalon lévő tálat, de csak a szőnyegre esett és kiestek belőle a dolgok, de nem tört el. Majd leestem a kanapéról.
- Úristen, Melody! Jól vagy? – hallottam Niall. ahogyan aggódik.
A nevetéstől nem tudtam kibökni, hogy jól vagy csak visszatápászkodtam az ülőhelyemre és bólogattam. Niall megkönnyebbülve ült le. 10 perc hahotázás után sikerült rendbe jönnöm.
- Na, szóval. – mondtam lihegve.
- Kiröhögted magad? – nézett rám a szöszi.
Majdnem megint kitörd belőlem a nevetés, de türtőztettem magam.
- Igen, mondjuk. – válaszoltam.
- Akkor jó, már kezdtem megijedni, hogy belehalsz a röhögésbe.
- Hát nem áll szándékomban, de azért ezt többször ne csináld. – néztem rá.
- Jól van. – mosolygott.
Ezután kicsit hanyagoltam Niall-t, mert a nagy házalakításban most jött az a rész, amikor megmutatják a családnak a házat és azt imádom. Mindig velük együtt kiabálom, hogy „Menjen a busz!”. Miután vége lett és már a stáblista ment, ölembe vettem a laptopom és Niall nem volt sehol. Hívogattam és egyszer csak azt láttam, hogy az asztal alól tápászkodik fel, hatalmas nevetés közepette.
- Mi van, rosszul vagy? – kérdeztem.
- Menjen a busz! – mondta hangosan nevetve.
Ekkor rájöttem, hogy rajtam nevet és bevágtam a durcit, keresztbe fontam a kezeimet és csúnyán néztem rá. Miután észrevette, hogy szuggerálom a nézésemmel abbahagyta a nevetést és komolyan kezdett beszélni.
- Szóval, oké. Menjen a busz, vágom.
Még mindig csúnyán néztem, de ekkor már láttam, hogy kezd megtörni.
- Jól van, na, bocsánat, de ez nagyon vicces volt. Csak könyörgöm, ne nézz így! – mondta, de nem nézett rám.
Nem szóltam semmit, csak ültem komor fejjel.
- Könyörgöm!
- Nézz a szemembe és úgy mondd! – utasítottam.
- Muszáj?
 - Ha, azt akarod, hogy abbahagyjam, igen.
Nagy nehezen, de odafordította a fejét és lesütötte a szemét, de valahogy rávette magát és kinyitotta.
- Kérem szépen Melody kisasszony, ne nézzen rám ilyen megvetően, mert szurkál, ahogyan ezt csinálja.
Erre a szurkálásra mosolyogni kezdtem és láttam, hogy ő is megkönnyebbül.
- Köszönöm! – mondta.
Még beszélgettünk egy fél órán keresztül aztán elbúcsúztunk egymástól. Nem semmi majdnem két órát beszéltünk, de én élveztem. Mikor fel akartam kelni, azon kaptam magam, hogy a seggem, totálisan elzsibbadt, úgyhogy kész kínszenvedés volt felemelni magam a kanapéról. Ránéztem az órára és pontosan 14:23 volt. Még nagyon sok idő van, míg hazaérnek anyuék és nem tudtam mit csináljak addig. Eldöntöttem, hogy elmegyek egy kicsit sétálni, csak lezuhanyzok és átöltözök, mert úgy néztem ki, mint valami elcseszett csöves.  Gyorsan lezuhanyoztam, vagyis 10 perc alatt. Aztán bementem a szobámba és válogatni kezdtem a ruhák között. Mivel láttam, hogy hétágra süt a nap és meleg van a választásom egy csillagos farmernadrágra esett, egy kék felsővel, de hogy ne legyen nagyon snassz, felvettem a YOLO-s karkötőm. Copfba kötöttem a hajam és lementem a lépcsőn. Felkaptam magamra a kék Converse cipőm, bezártam az ajtót és elindultam. Útközben rájöttem, hogy én miért egyedül sétálok, amikor van nekem egy barátosném, akit elhívhatnék. Mivel úgy is ott voltam Ashley-ék utcája végén így hát – szokásomhoz híven – váratlanul betoppantam.
- Sziaaa! – kiáltottam a képébe, mikor kinyitotta az ajtót.
- Hát, szia! Mi szél hozott? – kérdezte nagy mosolyával.
- A déli áramlatok. – kacsintottam.
Furcsán nézett rám és utána rájöttem, hogy mekkora baromságot mondhattam, de ezt már megszokták tőlem.
- Gyere be! – mondta és kezével bevezetett.
- Nem zavarok? – kérdeztem.
- Nem, jó is, hogy jöttél, már nagyon unatkozok.
- Hogy, hogy?
- Hát anyuék elmentek a városba, aztán meg mennek, nem tudom hova. Bátyám az nincs itthon, úgyhogy egyedül vagyok.
- Aha, értelek.
- Na, és mizu? – kérdezte miközben leültünk a kanapéra.
Majdnem kikotyogtam neki, hogy ma járt nálam Eric, de aztán rájöttem, hogy én „amnéziás” vagyok.
- Ááá, semmi különös. – vágtam rá a választ, majd én is megkérdeztem, de ugyanez a válasz hangzott el.
Sajnos nem volt nagyon témánk ezért elmentünk sétálni.
*10 perccel később
Elértünk a parkig, ahol leültünk egy padra. Egyszer, csak ismerős arcok közeledtek.
- Szia, Melody. El sem kezdődött a nyár, de te máris összetöröd magad. – mondta Diana idegesítő nevetésével.
Nem tudtam, hogy tudja-e, hogy „amnéziás” vagyok, ezért kérdezni kezdtem.
- Ne haragudj, ismerjük egymást?
- Hagyd békén Dia. – förmedt rá Ash.
Ránéztem Diana-ra és megakadt a szemem, furcsa tekintetén. Egyszer, csak azon kaptam magam, hogy Dia leül mellénk és ez mondja.
- Jaj, Mel. Hát nem emlékszel rám?
- Sajnálom, nem.
- Mi nagyon jó barátnők voltunk, rengeteget lógtunk együtt, de aztán Ash elszakított minket.
- Mi? Ez nem igaz, Melody, nehogy higgy neki! – mondta idegesen Ashley.
Nem tudtam, mi a terve a csajnak, mármint Dia-nak, de belementem a játékba.
- Tényleg?  Nehezen hiszem el.
- Pedig így volt. – mondta szemrebbenés nélkül.
- Mi lenne, ha eljönnél velünk shoppingolni? – kérdezte Diana.
- Hát, nem is tudom.
- Légyszi, megmondod mi áll nekem jól.
Felhúztam a szemöldököm, majd belementem. Ashley arcán láttam az elkeseredettséget, de aztán kiötlöttem valamit.
- Sajnálom Ash, majd folytatjuk, de most mennem kell. – borzasztóan éreztem magam, hogy lekoppintom a legjobb barátnőm, de most nem arra koncentrálok.
- Rendben Mel, akkor majd később. – mondta szomorúan és elment.
Ekkor Diana-hoz fordultam.
- Jaj, Melody. Neked nem ilyen senkikkel kéne barátkoznod, hanem velünk. – aztán a csicskásaira mutatott.
Én, csak „mosolyogtam”. Ezután elindultunk plázázni, amit utálok. Csak jártuk a boltokat és én minden ruhát leszóltam, amit felpróbált. Láttam rajta, hogy meg akarja venni, de a „barátnők” megfogadják egymás tanácsát és láttam az arcán, hogy kezd kijönni a sodrából. Leültünk egy kajáldába, de nem voltam éhes, ezért csak egy fagyit kértem.
- Nagyon kivagyok. – mondtam és hátradőltem.
- Nekem mondod. – mondta cinikusan Dia.
- Sajnálom, de azok nem álltak jól neked, bár igaz, rajtad mi áll jól. – mondtam.
- Hogy mondtad? – kerekedtek ki szemei.
- Jól hallottad.
- Még te beszélsz? Olyan vagy, mint valami rosszul öltözött cirkuszi bohóc. Azt hitted, hogy tényleg barátnők voltunk, te meg vagy húzatva, én? Veled? Barátnő, ugyan kérlek, ez még viccnek is rossz.
Ekkor huncut mosoly ült az arcomra.
- Mi a fenét vigyorogsz, hiszen most olvastam be neked.
- Jaj, Diana. Elkényeztetett, hiú Diana. Te komolyan azt hitted, hogy amnéziásan be tudod nekem mesélni, hogy legjobb barátnők voltunk. Csak úgy tájékoztatnálak, hogy azért ilyet nehéz lenne elfelejteni. Egyébként is, azt az utálatot, amit irántad érzek, semmi, érted SEMMI nem tudja velem elfelejtetni.
Miután kiadtam minden mérget magamból, azt az arcot látni kellett volna, mert leírhatatlan. Majd sarkon fordultam és hatalmas boldogsággal mentem el.