67. Focimeccs majd rosszullét

Mikor felkeltem nem tudtam, hol vagyok. Ennyire bealudtam volna? El is felejtettem, hogy mit csináltam még tegnap este. Mind egy, nem törtem sokáig a fejem ezen a kérdésen. Szerda volt, de ma nem kellett suliba menni, mert egy csomó osztály kirándulni ment, de mi mindig tavasz végén szoktunk menni. Gondolkodtam, hogy mit is kéne csinálnom, de nem sokra jutottam. Bekapcsoltam egy kis zenét és elhatároztam, hogy elmegyek valamerre. Felvettem egy rövidnadrágot, egy világos felsőt és egy kendőt kötöttem a hajamba. Lesiettem a konyhába feltankolni.
- Hát te, hova csípted így ki magad? – kérdezte anya miközben nézett.
- Csak gondoltam elmegyek egy kicsit csavarogni.
- Hahahaha.. Nem..
Furcsán néztem.
- Megkérdezhetem, miért?
- Először is, nincs ilyen jó idő, hogy rövidnadrágban szaladgálj, másodszor velünk jössz, Louis-hoz.
Milyen kedves anyukám van, hogy megmondja, mit csináljak, nem?
- Minek megyünk? – kérdeztem nyűgösen.
- Mert megyünk foci meccsre.
- Komolyan, hát akkor jó, hogy megyek. – virultam fel.
- Gondoltam, hogy ezzel kellett volna kezdenem.
- Hát igen. – mondtam, majd enni kezdtem.
Felsiettem és lecseréltem a nadrágomat egy melegítőre és vettem fel egy kardigánt. Lefelé menet felvettem az első cipőt, ami a kezembe akadt.
- Indulhatunk!! – kiáltottam és rohantam ki az ajtón.
- Melody! – kiáltott utánam apa.
- Mi az? – fordultam vissza.
- Csak egy óra múlva indulunk.
Szemeim kikerekedtek, aztán szép lassan visszabattyogtam a házba.
- Anyád csak azért mondta, hogy ma nem mehetsz sehova, hogy ne tervezz programot, de nem mondta, hogy azonnal indulunk is. – nevetett.
- Tudtam én, csak kíváncsi voltam, hogy észrevesztek-e. – bújtam ki a kínos szituáció alól.
Na, le is ültem a Tv elé, hogy kerüljem a tekinteteket. Éppen a Suite Life on Deck ment a Disney csatornán, igen és én ezt néztem.  Észre se vettem és eltelt az egy óra.
- Tátátá-rárárá-rátá cirkusz, tátátá-rárárá-rátá cirkusz, indul a mandula. – táncoltam ki az ajtón.
- Biztos, hogy el akarod vinni? – súgta oda apa anyunak.
-  Hééé! Hallom ám. – háborodtam fel.

**
- Geráppáá!! – ugrottam be az ajtón.
Phoebe és Daisy egyből futottak oda hozzám.
- Melody!!!
Nagyot ölelkeztünk majd Lottie-val és Felicite-vel is.
- Kész vagytok? – kérdezte Jay.
- Igen! – kiáltott mindenki.
Elindultunk. Kicsit hosszú volt az út, mert dugóba keveredtünk. Mondjuk nem tudtam, hogy lehet a Föld egyik legeldugottabb városában dugóba keveredni, de hát mindegy. Mikor megérkeztünk egy ismerős arc tűnt fel.
- Mely! – intett oda Eric.
Odakocogott hozzám, majd megölelt.
- Hát te? – kérdezte.
- Én? Én jöttem meccset nézni, te mit keresel itt?
- Hát én focizok. – nevetett.
Kicsit meglepődtem, hiszen erről nem tudtam semmit.
- Hát, akkor sok sikert! – mosolyogtam.
Ezután megpillantottam az én drága bátyuskám. Gyorsan odaszaladtam és felkapott, majd megpörgetett.
- Jaj, de örülök, hogy eljöttél. – mondta.
- Nem hagynám ki, semmiért. – motyogtam a fülébe.
Majd letett és mosolyogtunk egy sort.
- Többiek? – kérdezte.
Megfogtam a kezét és odavezettem a kicsiny családhoz. Körbeölelgetett mindenkit és beszélgetettek. Egyszer csak pár „idegen” közeledett.
- Sziasztok, srácok! – pacsizott Lou.
A göndör hajú srác még egy nagy ölelést is kapott, de közben rám mosolygott. Éreztem, hogy kipirulok, így gyorsan elhajtottam a fejem.
- Tomlinson, gyere! – kiáltotta az edző.
10 perc volt még a meccs kezdetéig. Nem nagyon tudtam leülni, mert mindig izgultam, ha Louis focizik, nem tudom miért, hiszen már ezer éve csinálja és engem is ő tanított, de valahogy mindig izgultam miatta, nehogy baja essen. Kapcsoltam be zenét a telefonomon és a csajokkal hallgattuk egy darabig. Egy darabig? Hülye vagyok. Amint bekapcsoltam a zenét, elindítottak egy másik számot a focipályán, ultrahangosan. Enrique Iglesias- I like it című száma ment, úgyhogy megkegyelmeztem nekik, mert ezt szerettem. Felicite és Phoebe elkezdett táncolni és minket is felrángattak, tudni illik, hogy, amikor mi öten elkezdünk táncolni az rosszabb, mint egy valóság show. 

*pár perccel később*

Szerintem már nem bírták nézni a szervezők, ahogy táncolunk és kikapcsoltatták a zenét, de, hogy ne legyen olyan feltűnő elkezdték a meccset. Leültünk a padra majd bejött az „ellenség”. Blackpool-ból jöttek. Emlékszem, egyszer, amikor ott játszottunk, csúnyán kikaptak, úgyhogy nem voltunk a szívük csücske az tuti. Aztán Louis-ék is besétáltak. Harry leült mellém, rám nézett és csak mosolyogott, de még a mosoly gödröcskéi is előbújtak. Istenem, azt hittem, hogy nem bírom ki mellette és itt helyben megcsókolom, de türtőztettem magam.
Elkezdődött a meccs. Nem sokáig bírtam ülve, amint Louis- hoz került a labda, felugrottam és teli torokból szurkoltam.
- Melody, nyugodj meg. – fogta meg apa a kezem.
- Tök nyugodt vagyok, miért hiszed, hogy nem?! – kérdeztem kiabálva.
- Jaj, bocsi, csak így maradt a hangom! – kiabáltam.
Mindenki csak nevetett, mint általában.

**

- Gólhelyzet! Gólhelyzet! – kiáltottam.
- Gólhelyzet! – kiáltott Niall.
- Gólhelyzet! –kiáltottuk egyszerre.
Stanley belerúgott a labdába és megfagyott a levegő és mindenki csak a labdát figyelte, ahogy repül. ~Bemegy, nem megy be?~ mindenkiben ez a kérdés kavargott.
- GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! – ugrott fel mindenki.
  Képzelhetitek azt a pillanatot, amikor több mint 100 ember egyszerre ugrik föl, és persze Louis pereputtya a leghangosabb. Hirtelen mindenki ölelgetett mindenkit, aztán szép lassan lenyugodtak a kedélyek és visszaültünk.
- Szia, Melody. – köszönt oda halkan Harry, de nem néztünk egymásra, csak éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Szia, Harry. – válaszoltam.
- Rég találkoztunk.
- De még milyen rég.
- Majd még pénteken is találkozunk, úgy tudom. – mosolygott tovább.
- Hát, én is hallottam erről valamit.
- El ne felejtsd. – figyelmeztetett.
- Nehéz lenne.
Ekkor odafordult és megsimította az arcom.
- Héééj. – fogtam meg a kezét és letettem a lábára.
- Ja, tényleg. – nevetett.
- Hahahaha, nagyon vicces vagy, de szerintem ne játssz az életeddel. – mivel apa ott ült a közelben, így egy laza mozdulattal eltávolítja Harry-t, ha nem vigyáz.
De nem látta senki a kis „afférunkat”.

**

A meccs után mindenki ment Louis-hoz, hogy gratuláljon. Nyertünk 1-4 arányban. Az első félidő még izgalmas volt, minden percben gólhelyzet, aztán semmi. Azért élveztem.
- Nagyon jók voltatok. – öleltem meg.
- Csak, mert ti szurkoltatok. – mosolygott.
- Ennek örömére, most mindannyian elmegyünk Pizzázni. – kiáltott fel Niall.
Mindenki felugrott, csak én nem. Kicsit rosszul éreztem magam.
- Anya, nem mehetnék haza, nem érzem magam valami jól? – fordultam oda anyához.
- Jaj, kicsim. Egy, max. 2 órát még kibírsz. – mondta, nem is törődve azzal, amit én mondtam.
Nem akartam vitatkozni, így hát a sor végén kullogtam el az autóig. Én,Phoebe,Felicite,Daisy, anya és apa mentünk a mi kocsinkkal, Harry,Niall,Liam és a testőreik azzal a kocsival,amivel jöttek, Jay, Lottie, Louis és Zayn pedig a másik kocsival. Szépen fel volt osztva.
A pizzázóhoz érve minden kiugrott a kocsiból. Én megint hátra maradtam. Összetoltunk 3 asztalt, hogy együtt tudjunk ülni.
- Ki milyet kér? – kérdezte Louis.
- Gyros-os! – mondta Zayn és Liam.
- Nekem is jó lesz az. – tettem hozzá halkan.
- Csilis! – mondta Phoebe és Felicite.
- Hawaii. – Lottie és Daisy.
A szülök húsimádót és csirkés pizzát rendeltek.
- Jó napot! Mit hozhatok inni? – kérdezte a kedves pincér lány.
- Választottatok? – kérdezte Jay.
- Igen, én egy kólát kérnék, a két kisebb lánynak egy-egy narancslevet, a nagyobbaknak pedig baracklé lesz. – rendelt nekünk apa.
Miután mindenki elmondta az óhajait, elment a pincérnő.
**
- Itt vannak az italaik. – tette le mindenki elé az üdítőket.
- Sikerült már kiválasztani, hogy mit szeretnének fogyasztani? – tette hozzá a kérdést udvariasan.
Leadtuk a pizza rendelést majd vártunk.
- Nagyon jó meccs volt Louis. – kezdett beszélgetésbe apa és Louis.
Én nem tudtam, de nem is akartam egyik témához se hozzászólni, mert már émelyegtem és azt sem tudtam, hol vagyok. Ez az érzés csak fokozódott, amikor kihozták a pizzát. Már a szagától rosszul lettem.
- Elnézést. – keltem fel a helyemről és a mosdó felé vettem az irányt.
Berohantam az első wc fülkébe és hadd ne részletezzem, hogy mi történt.
- Kicsim, jól érzed magad? – rohant be anya.
- Igen, anya... Marha jól érzem magam, úgy nézek ki. Mondtam, hogy szarul vagyok, de muszáj volt jönnöm.
- Hát nem tudtam, hogy ekkora a baj.
- Ha nem lenne nagy a baj, akkor nem mondta volna! De most menj ki.
- Szeretnék segí…
- Menj már ki! – ordítottam.
Azt hitte, ha áll fölöttem, az nagy segítség. Miután képes voltam elszakadni a wc-től elmentem a tükörig és rendbe szedtem magam. Miután szalonképesen néztem ki, kimentem.
- Ne haragudjatok, de azt hiszem, én most haza megyek. – motyogtam.
- Nem mehetsz egyedül. – mondta Louis.
- Majd hazakísérlek. – tette hozzá.
- Jaj, nem kell, hiszen ez a te napod, haza találok.
- Majd én hazakísérem. – jelentette ki Harry.
- Nem kell, mondom. – erősködtem.
- Haver, nem kérhetlek erre. – mondta Louis majd ő is felállt, hogy majd ő kísér haza.
- Nekem nem fáradtság, de igaza van Mel-nek, ez a te napod. – fogta meg a vállát Harry.
- Köszi, haver, jövök neked egyel. – ölelte meg a kis göndör fürtöst.
- Mi is menjünk? Nehogy valami bajotok essen? – kérdezte Liam.
- Na, jó. Nem kell nekem kísérőosztag, maradjatok mindannyian, már rég hazaérhettem volna, ha nem erősködtök. – mondtam már nyűgösen.
- Na, akkor menjünk. – pattant fel Harry.
- De… - ellenkeztem volna megint.
- Melody, rosszul vagy, nem fogunk egyedül hazaengedni.
Mindegy nem kötözködtem tovább. Felvettem a kabátom és Harry is a sajátját, majd elindultunk az ajtó felé. Még egy utolsót integettünk a többieknek és elhagytuk az épületet.