68. Rajtunk múlik a történet folytatása

Kínosan éreztem magam, hogy pont Harry-vel kell mennem, de láttam, hogy őt ez egy cseppet sem zavarja.
- Merre van a buszmegálló? – kérdezte a göndör fürtös.
Nem volt túl sok erőm válaszolni, úgyhogy csak mutattam. Láttam az arcán a kétségbeesettséget, hogy most mi lesz velem, és, hogy nem tud sokat segíteni, így egy kisebb mosolyt irányítottam rá, hogy érezze, hogy azért nem vagyok hulla. Ezután kisebb megkönnyebbülés látszott rajta. Miközben szaporán szedtük lábainkat én hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és a föld felé közeledtem, arccal.
Éreztem, hogy valaki megfog, majd felemel.
- Jól vagy? –kérdezte Harry.
Nem tudtam válaszolni, így csak egyet bólintottam.
- Gyere! – mondta, majd felkapott a karjaiba.
Nem néztem ki belőle, hogy elbír, bár nem tartottam puhánynak, de hát én sem vagyok túl könnyű. Láttam az elégedett vigyort az arcán, még a gödröcskék is előbújtak, nagyon büszke magára, hogy ő most a megmentő hercegem. Nem bírtam tartani a fejem, a vállára hajtottam, és így mentünk.  Mikor a buszmegállóhoz értünk kicsit meglöktem a vállát, remélve, hogy veszi a lapot, hogy azt szeretném, hogy tegyen le. Nem akartam, hogy pletykálni kezdjenek (ugyanis a városban lévő idősebb korosztály,nagyon szeret a fiatalokon csámcsogni), vagy, hogy megbámuljanak. Értette a célzást.
- Mit segítsek? – kérdezte megszeppenve.
Nem értettem, hogy lett hirtelen ilyen, hiszen még ott kacérkodott a focimeccsen, de hát mindegy, pasi, nem is tudtam volna megérteni.
- Nem tudsz segíteni, csak le akarok feküdni és pihenni. – válaszoltam halk, rekedt hangomon.
Szegény, annyira sajnáltam, hogy ennyire próbál tenni valamit, de nem tud és… Annyira édes volt. Bánatában már a fejét is lehajtotta, ekkor megfogtam a kezét és egy kicsit megszorítottam. Csillogó zöld szemei felcsillantak és újabb mosoly tűnt fel arcocskáján.
**
Mikor hazaértünk, kivette zsebemből a kulcsot és kinyitotta az ajtót, majd előreengedett.
- Várj meg itt. – utasított.
Nem tudtam mire készülhet, de nem volt erőm kötözködni.  Leültem a kanapéra, és vártam.

*Harry szemszöge
Reménykedtem, hogy Melody nem fog akadékoskodni, vagy kérdezősködni aziránt, amit kiterveltem. A buszmegállóban, mint villámcsapás, úgy ütött belém ez az ötlet. Felsiettem a lépcsőn és az emeleti fürdőszobába mentem. Kutakodni kezdtem egy kicsit, pár mécses után. Nem tudtam mire számítsak, hogy találok-e, vagy sem, de Isten is velem volt és találtam párat az alsó szekrényben. Megnyitottam a csapot és megnyújtottam a gyertyákat. Körülbelül 10 perccel később visszasiettem Melody-hoz. Halkan mentem le a lépcsőn, meg akarom lepni. Ott ült a kanapén, hosszú, barna tincsei eltakarták az arcát. Csendben odalopóztam, majd letérdeltem elé.
- Gyere velem. – nyújtottam a kezem.
Láttam tekintetében a kíváncsiságot, semmit sem sejtett.
- Mielőtt lefeküdnél, szerintem vegyél egy forró fürdőt. – mondtam halkan.
Szemeiben értetlenség látszott, nem értette mit szeretnék.
- Harry.
- Nyugi, nem kell velem fürödnöd. – nevettem el magam.
- Jézus. Ne ijesztgess. – mondta megkönnyebbült hangon.
- Miért, nem fürödnél velem, ha úgy adódna? – tettem fel a kérdést, és közelebb léptem.
Arcát elöntötte a pír és lehajtotta a fejét.
- Mmm. – motyogta.
Állánál fogva felhajtottam a fejét, hogy szemeibe nézhessek.
- Menj fürödni. – mondtam halkan.
Besietett a szobájába, és kihozta a pizsamáját, majd mikor kinyitotta a fürdőszoba ajtót, ki is ejtette azt. Nem tudtam, hogy most ez jó-e, vagy rossz, így hát megfogtam a vállát és felé fordultam.  Szemeiből könnycseppek hullottak, de láttam, hogy mosolyog. Rám nézett, majd egyből meg is ölelt.
- Köszönöm. – suttogta, rekedt hangján.
- Ez gyönyörű.
- Hiszen megérdemled. Ki jár egy kis kényeztetés. – válaszoltam.
Ezután fölemelte fejét, és letöröltem könnyeit. Egy gyengéd csókot nyomtam arcára, majd bement a fürdőszobába.

*Melody szemszöge
El sem hittem először, amit láttam. Harry… Úristen, arra nem voltak szavak, amit ő tett. Nekem még soha senki nem csinált ilyet, sőt, hasonló dolgot sem. Mikor megláttam, egész testemet a melegség járta át, és egyből jobban éreztem magam. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Befeküdtem a kádba és csak mosolyogtam. Mondjuk nem tudtam, honnan szerzett mécsest, de nem is nagyon érdekelt. Bár az elején kicsit megszeppentem, bevallom őszintén, mert hát tényleg azt hittem, hogy már velem akar fürödni. Még nem akarok vele ilyen intim kapcsolatot létesíteni. Plusz megkérdezte, hogy ha úgy adná a helyzet fürödnék-e vele. Jézusom, azt hittem elájulok ettől a kérdéstől, de a legfurcsább az volt, hogy, ha más kérdezte volna, reflexből rávágom, hogy ‘hülye vagy?’, de amikor ő kérdezte, valahogy ez meg sem fordult a fejemben, mert kizártnak nem tartanám. Észre se vettem, de úgy elbóbiskoltam, hogy már vagy 20 perce bent voltam. Kimásztam a kádból, megtörülköztem, majd kimentem. Harry az ágyam szélén ült, és nézegette a telefonomat.
- Mit csinálsz? – rohantam oda, és kaptam ki a kezéből a telefont.
- Cukik a képeid. – mondta kisebb vigyorral.
~Milyen képeim lehetnek nekem, azon a telefonon? ~ Kérdeztem magamban, de aztán beugrott, vannak olyanok, hogy a csajokkal egy szál fehérneműben szaladgálunk, plusz még videók is vannak, ekkor már nagyon bepöccentem.
- Azonnal add vissza! – kiáltottam.
- Most miért? Hiszen nagyon édes vagy mindegyiken. – mondta azzal az elégedett vigyorral a képén.
Fel tudtam volna pofozni, hogy letöröljem, de nem tudtam volna.
- Add vissza! – ismételgettem, de hiába.
Harry felállt az ágyra, és még a kezét felemelte, hogy még véletlenül se érjem el a telefonom. Ha valaki bejött volna, kb. annyit látott, hogy én úgymond ölelgetem a zöld szemű fiút az ágyon, ő pedig ezt mindennél jobban élvezi. Egyszer csak láttam, hogy leejti a telefonom az ágyra, majd megfogja a derekam és leteper maga alá.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.
- Meggyógyítlak. – mondta kacéran.
Lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Puha ajkai, melegek voltak. Göndör tincsei az arcomra hullottak és csikizték a bőröm ezért eltoltam és nevetni kezdtem. Látszott rajta, hogy élvezi a dolgot. Visszahajolt és megpuszilta homlokom. Ezután felültem törökülésbe és láttam, hogy tekintetemet keresi.
- Jobban vagy? – simította meg az arcom.
- Határozottan.
Elmosolyodott, majd közelebb ült.
- Szükséged van valamire? Innivaló, ennivaló? – kérdezgetett, mint egy nagytesó, akinek rám kell vigyáznia.
- Egy pohár víz jól esne. – válaszoltam.
Egyből felpattant, és már ment is volna, de megragadtam a kezét.
- Ne menj el. – kérleltem.
- De hát akkor, hogy hozok neked vizet? – kérdezte nevetve.
- Akkor inkább szomjan halok, csak kérlek, maradj itt, ne hagyj magamra. – kérleltem.
- Istenem, de édes vagy, de ígérem, visszajövök. Egy perc az egész.
Elengedtem a kezét és már el is ment. Visszagondolva, nagyon fura, hogy ilyen érzelgős voltam. Nem szoktam így viselkedni, vagy ilyeneket mondani, ez a fiú még a titkos énjeimet is előhozza, mi lesz még ebből. Tényleg nem telt bele egy perc, de a zöld szemű megmentőm, már ott is termett egy pohár vízzel.
- Úgy emlékszem, nem szereted a szénsavas vizet, ezért bubi menteset hoztam. – nyújtotta át kedvesen.
Nem tudtam, honnan emlékezhet olyanra, amit neki még nem is mondtam, de nagyon édesnek tartottam, hogy ilyen figyelmes.
- Köszönöm.
Visszaült elém az ágyra és nézte, ahogy iszok. Már a számhoz emeltem a poharat, amikor ránéztem és mosolyognom kellett.
- Ne nézz, mert úgy nem tudok inni.
Ekkor tenyereibe helyezte állát, rákönyökölt a térdére és úgy nézett. ~Kár volt mondanom~ gondoltam magamban. Komolyan, képtelen voltam inni és csak nevettem.
- Most miért, miért csinálod ezt? Azt akarod, hogy szomjan haljak? – próbáltam komoly lenni, és letörölni a vigyort a képemről.
- Minden élethelyzetben szeretnélek látni, legyen az ivás, evés, alvás, vagy netalántán fürdés. Szemeim kikerekedtek és felhúzott szemöldökkel, és a tipikus vigyorommal kísérve ránéztem. Csak nevetett a reakciómon. Ezután még mindig nézett, de elfordítottam a fejem, úgy ittam meg az energiaforrást. Ezután pár percig csak egymást néztük és néha mosolyogtunk. Ezt az idilli pillanatot az én ásításom tette tönkre.
- Álmos a baba. – mondta elváltoztatott hangon Harry.
Bemásztam a takaróm alá, fejem a párnára helyeztem majd behunytam a szemem. Mikor kinyitottam a fiú ott volt pár centire az arcomtól.
- Mesélj nekem egy mesét. – mondtam halk hangomon.
Arrébb húzódtam, hogy fel tudjon ülni mellém az ágyra. Én feküdtem, ő pedig ült és azon törte a fejét, milyen mesével altasson el.
- Egyszer volt egy átlagos tini fiú. – kezdett bele.
- Ez a fiú elment egy versenyre és ott rengeteg új barátja lett. Egyszer az egyik legjobb barátja, és bandatagja családja eljött az élő show-ba. A fiú azt hitte, hogy csak a húgaival, anyukájával és apukájával találkozik majd, de ez nem így volt. Megismerkedett a barátja unokatesójával, nem is akármilyen módon. A lány segített neki, annak ellenére, hogy nem is nagyon ismerte. A fiú egyből beleesett, és mikor vége lett az élő adásnak és a lány is elment, a fiú másról sem tudott beszélni, csak róla. Nagyon megörült, mikor kiderült, hogy ennek a bizonyos barátnak a családjához még el fognak előbb- utóbb látogatni. – folytatta tovább.
Már nagyon régóta hallgattam a mesét, de csak a végén jöttem rá, hogy ez a mi történetünk, ahogy találkoztunk. Elmosolyodtam, hogy milyen jól elő tudta adni magát, és nagyon hatékony volt ez a történet, mert elaludtam.

*Harry szemszöge
- A fiú hazakísérte, és meglepetést is csinált neki, hogy jobban érezze magát. A lány, mint mindig ellenállhatatlan volt, és iszonyú édes. Megkérte a fiút, hogy egy mesével altassa el, és mikorra a fiú a történet végéhez ért, a lány már aludt. – Mikor befejeztem a mesét, ami nem is igazán mese volt, hiszen igaz történet, lenéztem a mellettem fekvő lányra. Láttam, hogy szemei már lecsukódtak.
- Ennek a történetnek lesz még folytatása, de az rajtunk múlik, hogy milyen. – suttogtam a fülébe és gyengéden megcsókoltam orcáját.