58. Dylan barátom mindig a legjobbkor jön

-Melody. Melody, merre vagy? –hallottam Eric-et és láttam is, ahogy an keres.
Nem szóltam semmit, nem akarok vele beszélni, vagyis muszáj lesz, mert megígértem mamának, hogy tisztázok vele mindent, de ez túl korai lenne. Fura, azt hittem, hogy ezt a napot semmi és senki nem ronthatja el, de sajnos tévedtem.
- Melody ne haragudj, nem akartalak letámadni, csak azt hittem, hogy viszonzod az érzéseimet. – hallottam hangját.
Most sem másztam le.
- Jól van. Tudom, hogy itt vagy valahol ezért nem megyek sehova, mert muszáj elmondanom valamit. Mikor először megláttalak, azaz, amikor ideköltöztünk, nem tudom, hogy emlékszel-e, de azért elmondom. Na, szóval, akkor már tudtam, hogy te egy olyan lány vagy, aki felejthetetlen. Az első percben beléd szerettem, és amikor veled vagyok, úgy érzem, hogy megszűnik a világ. Nagyon fontos vagy nekem és soha nem okoznék neked fájdalmat szándékosan. Én… Nagyon sajnálom, hogy ilyen vagyok, de gyönyörű vagy, és amikor veled vagyok, mindig nagyon fáj, hogy csak barátként közeledhetek hozzád és ez ellen akartam tenni, de belátom hiba volt. Kérlek Melody ne haragudj, nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni és remélem meg tudsz nekem bocsájtani. – mondta és láttam, hogy a szemeit törölgeti.
Nem akartam lemenni, mert már én is sírtam, ezért megvártam, míg elmegy.
- Rendben Melody, látom, nem akarsz velem beszélni és ezt megértem és tiszteletben tartom, azért a virágot itt hagyom, és még egyszer szeretnék bocsánatot kérni. Ég veled Melody, most elmegyek. – szólt ismét Eric majd lassan, de elment.
Még ültem egy darabig a fán és gondolkodtam, hogy most mi tévő legyek. Érdekes, hogy amikor elvesztettem az emlékezetem, akkor mind két fiú ugyanúgy aggódott értem és, hogy… nem is tudom… olyan fura ez nekem. Emlékszem, hogy, mikor beleestem Harry karjaiba, olyan volt mintha megszűnt volna a világ és ezt Eric-nél nem éreztem, vagyis nagyon kedveltem, de nem volt rám olyan hatással. 10 perc gondolkodás után lemásztam a fáról, de úgy döntöttem, hogy még nem mondom el senkinek sem, hogy visszatért az emlékezetem.  Mikor beértem a házba pont csörgött a telefonom.  Letöröltem a könnyeimet és a próbáltam a hangom visszahozni, hogy ne legyen hallható, hogy sírtam.
- Háló! – szóltam bele.
- Szia Melody. Hogy tetszett a meglepetésem? – hallottam Louis örömteli hangját.
- Köszönöm szépen, szebb ajándékot nem is kaphattam volna, remekül éreztem magam.
- Mi a baj kicsim? – kérdezett.
Miért ismer ilyen jól, hogy még azt is tudja, ha bajom van.
- Semmi, miért lenne?
- Ne viccelj, hallom a hangodon, hogy baj van.
- Semmi, csak most kezdtem el nézni egy siratós filmet és nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám. – próbáltam kivágni magam.
- Igen? És mi a címe? – hallottam hangján, hogy nem hisz nekem.
- Ööö… Nem tudom, azt nem néztem.
- Mindig kiírják a film elején.
- De ennek nem írták ki.
- Melodyyyyy! 
- Jaj, nincs semmi.
- A telefon előtt fogsz megöregedni, de én kiszedem belőled.
- Rendben elmondom, de nem telefonon, mert nem telefon téma.
- Jól van kincsem.
- Na, de miért hívtál?
- Csak, hogy megkérdezzem, hogy milyen volt a lányokkal és Harry is beszélni szeretne veled.
- Ööö, oké. Add oda. – mondta, kissé bizonytalan hangon.
- Rendben. – mondta majd Harry-ért kiáltott.
- Mi az? – hallottam Harry hangját a háttérből.
- Ha akarsz beszélni Melody-val, akkor most gyere ide.
Utána csak annyit hallottam, hogy valami eltört és még érdekes hangokat.
- Pillanat Melody, csak meg kell várni még Harry, átesik az egész szobán.
Egy kicsi mosolyt csalt az arcomra.
- Szia Melody. – hallottam imádnivaló hangját.
- Szia, Harry. Maradt valami a szobából, vagy mindent megsemmisítettél? – nevettem.
- Érted bármit.
Éreztem, hogy elpirulok.
- Ez kedves, de azért ne tedd tönkre a testi épségedet miattam.
- Rendben. Hogy vagy?
- Köszönöm, már jobban.
- Tudod Melody beszélnünk kéne, de úgy értem, hogy nem így telefonon, hanem szeretnék veled megbeszélni valamit, ha egyszer ráérsz.
- Szerintem nem én vagyok betáblázva az elkövetkező 2 évre. – nevettem. Persze és én is javasolni akartam.
- Remek. Tudod, nekem már csak a jövő hét jó, mert most fogunk visszamenni Londonba, ugye a verseny miatt és akkor utána valamikor, mondjuk úgy a hét közepén, szerdán.
- Nekem megfelel szerintem, de ha nem lenne jó, majd értesítelek.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük.
- Meg.
- Fiúk igyekezettek, indulunk! – hallottam egy utasító hangot a háttérből.
- Melody. – mondta Harry.
- Tudom, menned kell. Akkor majd beszélünk és ügyesek legyetek. Vissza tudod adni egy kicsit Loui-t. – mosolyogtam.
- Persze, igyekszünk. – éreztem hangján, hogy mosolyog.  Szia!
- Na, Melody, akkor szurkolj és ezt a beszélgetős dolgot nyélbe ütjük valamikor, amint hazajöttem.
- Rendben bátyuskám. Aztán, csak ügyesen. Üdvözlöm a többieket. Vigyázzatok magatokra.
- Igyekszünk. Te is nagyon vigyázz magadra. Szeretlek, szia!
- Én is, szia. – mondtam majd letettem a telefont.
Elkezdtem nézni a Tv-t, de nem is figyeltem a műsorra, csak gondolkodtam. Kínomban fogtam a fejem és elmélkedtem. Aggasztott, hogy beszélnem kell majd Harry-vel. Na, de mindegy is. Csinálok, palacsintát az majd elvonja a figyelmemet.  Először bekevertem a tésztát. Ami igaz az igaz, úgy töröm a tojást, mint valami troll, több héj volt a tálban, mint tojás. Összekevertem majd sütni kezdtem.  Kapcsoltam be egy kis zenét, először a Rihanna-tól hallgattam az Only Girl-t, majd Jennifer Lopez ment és így tovább. Próbálkoztam, hogy feldobom a palacsintát és elkapom, hááát… többé-kevésbé… nem ment.  Egy fél óra múlva kész is voltam. Kezdett sötétedni, már 7 óra elmúlt. Tök jó, hogy ma jöttem haza és anyuék pedig sehol sincsenek, most még cetlit sem hagytak, így hát úgy döntöttem, hogy megfürdök. Éppen mentem felfelé a lépcsőn, de ekkor kopogtattak.
- Ki lehet ez ilyenkor? – kérdeztem magamtól, majd visszamentem az ajtóhoz és kinyitottam.
- Szia! – ugrott a nyakamba Dylan.
- Hát te? – kérdeztem.

- Gondoltam megleplek. – mondta széles vigyorral.
- Sikerült. - nevettem.
Dylan barátom mindig a legjobbkor jön. Így legalább nem fogok hülyeségeken agyalni.
- Remélem nem zavarok.
- Engem nem, és mivel csak én vagyok itthon, maradhatsz. Kérsz palacsintát, most sütöttem.
- Hülyéskedsz, még szép, hogy élősködni fogok és felzabálok mindent.
Szedtem neki 6 darabot és beízesítettem nutellásra, kakaósra, túrósra, barack és eperlekvárosra, mert őfelségének nem volt elég egy fajta, nem, nekem még pattognom kellett, de csak nevettem.
- Na, nem céltalanul jöttem ám.
- Tudom, hogy nem. Széppé teszed az estém. –nevettem.
- Ööö… nem rossz gondolat, de nem. Mivel most holnap jön a nagy nap és Louis versenyzik, ezért arra gondoltam, hogy átjössz hozzám a csajokkal és együtt szurkolunk neki és, hogy ne legyen vita a szüleid is jönnek, hogy együtt tudjuk megnézni. Mit szólsz hozzá, a csajokkal beszéltem és a szüleiddel is, ők benne vannak, most már te hiányzol.
- Ja, hogy én is kellek, hát rendben miért ne.
- Szuper, akkor ezt megbeszéltük, ja, és Lottie és Felicite is jön, vagyis, hogy Louis szülei és tesó is. – nevetett.
- Aha, szóval már mindenki tudott róla, csak én nem. Nagy családi összejövetel lesz akkor. – mosolyogtam.
- Hát valami olyasmi.
Örültem ennek, hiszen, akkor elleszünk a szünetekben is, és Dylan-éknek hatalmas Tv-jük van.
- Akkor ezt megbeszéltük, és egyébként, hogy érzed magad itthon?
- Hát olyan, mint régen. Nincs itthon senki, annyi különbséggel, hogy nem hagytak üzenetet. - nevettem.
- Látom, kezd visszatérni a memóriád. – mosolygott Dylan.
- Aha.
Nehéz tettetni, hogy nem emlékszem semmire, mert nem tudom, hogy mire nem kéne emlékezni, de majd próbálkozok.
- Nem akarok sokáig zavarni, csak ezt akartam közölni veled, és persze, ha már itt vagyok, a hasamra is gondolok. – mosolygott majd elkezdte enni a palacsintát.
- Hű, Melody. Ugyan olyan remek séf vagy, mint azelőtt. – hallottam dicsérő szavait.
- Ohh, köszönöm. Igyekszik az ember.
Aztán, csak néztem, ahogy eszi a palacsintát. Nem telt bele 5 percbe, el is tüntette. Kínáltam még, de nem kellett neki. Aztán sietett haza, mert már fél 9 felé járt az idő. Miután kikísértem, már tényleg elmentem fürödni. Befeküdtem egy kád, forró vízbe. Végre nem csak langyos zuhanyt vehettem, mint a kórházban, hanem pancsolhattam kedvemre.  20 perc alatt megfürödtem aztán mikor már a pizsamámat vettem, hallottam, hogy hazaértek anyuék, mert köszöntek. Lementem, adtam puszit. Meglátták a palacsintát és egyből nekiláttak, nem kérdeztem hol voltak, de nagyon éhesek lehettek, mert 50 palacsintát megettek 20 perc alatt. Fáradt voltam így beszélgetni se volt sok kedvem, inkább felmentem aludni.