60.Vallomás

-Melody, gyere, indulunk! – riadtam fel apa hangjára.
Biztos elaludtam, bár nem tudom, miért. Mindegy lesétáltam és elindultunk Dylan-ékhez.  20 perc alatt értünk oda, mert egy kicsit messze laknak. Bekopogtattunk, majd már is ajtót nyitottak.
- Jó estét Mr. és Mrs. Tomlinson, nagyon örvendek. Szia Mel. – köszöntött minket Dylan.
- Szia, Dylan. – köszöntek anyuék.
- Csá! – adtam neki egy pacsit.
Ezután bementünk, apuék a konyhába mentek Dylan szüleihez, mi pedig leültünk a kanapéra.
- Azt hittem, már van itt valaki. – mondtam.
- Nem, ti vagytok az elsők. Ashley-vel nem rég beszéltem, vagyis felhívott, hogy mit hozzon, aztán mondtam, hogy csak magát, majd le is tette. Várod már, hogy láthasd Louis-t, hiszen, ha úgy vesszük még nem is láttad.
Hirtelen nem értettem, hogy érti, de aztán eszembe jutott, hogy én amnéziás vagyok.
- Ja, igen, persze. – mondtam.
Ekkor csöngettek.  Louis családja volt, Jay (Louis anyja) Felicite, Lottie, Phoebe, Daisy. Az apukája nem tudott jönni, mert ő ott volt vele.
- Sziasztok! – álltam fel majd ölelkeztünk.
- Nagyon izgatott vagyok. – mondta Jay.
- Jaj, Melody. Drágám, ne haragudj, hogy nem látogattak meg, de nagyon nem volt időm, de remélem jobban vagy. – tette hozzá Jay.
- Semmi gond, igen, köszönöm s kérdést, már jobban. – mosolyogtam.
Ezután a szülők elvonultak a konyhába mi pedig leültünk a kanapéra.
- Már csak Ashley hiányzik. – szólaltam meg.
- Hét még 20 perc kezdésig, addig csak ideér. – tette hozzá Dylan.
- Se. – vágtam rá majd nevettünk.
Pár perccel később beesett Ash.
- Hello, bocs, hogy késtem. – lihegett.
- 2 házzal laksz arrébb, mégis mindig elkésel.
- Bocsánat, na.
Ekkor már mindenki meg volt, még volt egy negyed óra kezdésig, úgyhogy addig beszélgettünk.
- Várjátok már? – kérdeztem.
- Nagyon. – jöttek sorba a válaszok.
Míg a többiek beszélgettek kimentem a konyhába, hátha tudok segíteni.
- Hello, segíthetek valamit? – kérdeztem.
- Öhm.. Vidd ezeket a nappaliba. – nyomott a kezembe egy tálcát Dylan anyukája.
Letettem és még hoztak pár kaját és innivalót és leültünk. Mindenki izgatottan várta, hogy elkezdődjön és egyszer csak megjelent az „X ”a Tv-ben. Ugráltunk örömünkben. Egy lány banda kezdte, a Little Mix. Nem volt rossz, amit énekeltek, tetszett a hangjuk. Utánuk jöttek a fiúk és Lottie olyan erősen szorította a kezem, hogy azt hittem elájulok. Az ének előtt még mutattak egy videót, ami megmutatta, hogy mennyi mindent tettek idáig, ekkor Jay könnyezni kezdett és megfogtam a még épp kezemmel az övét. Elkezdték a számot, a Torn-t, és beleborzongtunk. Sikongattunk a Tv előtt és olyan volt, mintha ott lennénk. Mikor Harry-re közelítettek igyekeztem lehajtani a fejem, nem tudom miért. Igaz, csal 3 percig voltak a színpadon, de ez életük legfontosabb 3 perce, és nekünk is. A végén a zsűri elmondta a véleményüket. Nagyon örültünk, hogy jó véleményeket kaptak, majd megnéztük a 3. előadót. Reklám következett és értékeltük a fiúkat.
Fiúk dala:
- Fantasztikusak voltak. – kezdte Anya.
Egyetértően bólogattunk.
- Melody, hogy tetszett? – kérdezték.
- Imádtam, remek volt. – mosolyogtam.
- Láttad volna ezelőtt őket. – mondta Felicite.
- De hiszen láttam. – nevettem.
Mindenki kérdően nézett rám, aztán beugrott, hogy én még „nem láttam”.
- Vagyis gondolom láttam. – próbáltam helyesbíteni.
A reklám alatt ettünk, mert nem akartunk hangoskodni az előadások alatt, úgyhogy nasiztunk és ezerrel küldtük az SMS-eket. . A reklám véget érte után eredményhirdetés következett és elmondták ki lesz a harmadik. Megfogtuk egymás kezét és imádkoztunk, hogy jussanak tovább. A vér mindenkiben megfagyott a házban és a stúdióban. Villámcsapásként ért, mikor kimondták, hogy a fiúk kiestek, vagyis 3.-ok lettek. Láttam mindenkin a csalódottságot, de nem sírtunk, mert nekünk ők voltak a legjobbak és már ez hatalmas eredmény.  Azért persze megnéztük, hogy ki nyer és az a lány csapat győzött. Jay felhívta Louis-t és kérdezte, hogy vannak. Nem hallottam sokat ezért elkértem a telefont, hagy beszéljek én is vele.
- Szia, fantasztikusak voltatok, imádtam. De ne legyetek letörve. – vigasztaltam, hiszen mind letörtek, mikor kiestek.
- Köszönöm, Melody. Tudod, nem nekem kell a segítség, hanem Harry-nek és Niall-nak, őket, nagyon mélyen érintette. – mondta könnyekkel küszködve.
- Beszéljek velük is? – kérdeztem.
- Harry most telefonál és Niall nem tudom, hol van, de elmondom nekik vigasztaló szavaidat.
- Rendben, de komolyan ne sírjatok, hiszen már ez hatalmas dolog, hogy eljutottatok idáig és a legtöbben csak álmodnak róla. Büszke vagyok rád és tudd, hogy rám mindig számíthatsz.
- Tudom, ezért szeretlek.
Ott állt mellettem Phoebe és Daisy, hogy beszélni szeretnének Lou-val.
- Louis, odaadom a húgaidnak a telefont, vigyázz magadra, várlak haza.
- Oké, köszönöm. Sietek.
Majd átadtam a telefont.
- Melody, jól vagy? – kérdezte Dylan.
- Remekül. – majd könnyezve a vállára borultam.
- Nyugodj meg, hiszen nincs vége semminek, csak most kezdődik. – nyugtatgatott.
- Tudom, de mi van, ha Louis miután hazajön, akkor sem akar velem lenni.
- Mi az, hogy akkor sem. Nem is tudtam, hogy emlékszel arra, hogy elhagyott.
- Nehéz lenne elfelejteni.
 Ekkor Dylan megfogta a vállam és kérdően nézett rám. Könnyes szemeimmel láttam az arcát é ismét magamhoz húztam.
- Kezd visszatérni akkor az emlékezeted? – súgta a fülembe.
- Lehet.
Azután mosolyogni láttam, de nem tudom, minek örül ennyire. Dylan-t felváltotta Ashley a vigasztalásban.
- Jaj, gyere ide. – rántott karjai közé.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. – súgta ő is.
- Tudom, de mi van, ha mégsem?
- Nincsen ha, minden rendben lesz.
Ölelkeztünk még egy kicsit majd kimentünk az ősökhöz beszélgetni. 11 felé járt az idő, ezért hazaindultunk. Együtt mentünk Louis húgaival és anyukájával. Mi voltunk a Tomlinson klán, aki megszállta az utcát.
- Már várom, hogy Louis hazajöjjön. – szólalt meg Phoebe.
- Én is. – mondta Daisy is.
Mindenki egyetértett velük. Jay-nek könnyektől vöröslött a szeme.
- Anya mi a baj? – kérdezte Felicite.
- A kis fiam felnőtt.
Erre a mondatra mindenki elérzékenyedett. Nem sokára hazaértünk és én elmentem fürödni. Mielőtt lefeküdtem volna, megpróbáltam felhívni Harry-t, de nem vette fel. 10 perc se kellett, máris elaludtam.
*Másnap
Reggel 9-kor pattantam ki az ágyamból. Tudtam, hogy ma anya és apa is dolgozik ezért kellett valami elfoglaltság. Másfél óra alatt kitakarítottam a szobám és a fürdőt is. Ezután kopogtattak. Lesiettem a lépcsőn kinyitottam az ajtót. Hirtelen földbe gyökerezett a lábam és felgyorsult a szívverésem.
- Szia, Melody. – köszönt rám Eric.
- Sz-sz-szia. – makogtam.
- Zavarhatlak? – kérdezte félénken.
- Persze, gyere csak be. – mondtam már magabiztosan.
Beinvitáltam és leültettem a kanapéra, majd bementem a konyhába.
- Kérsz valamit inni? – kérdeztem.
- Nem, köszönöm.
Mivel nem kért semmit, leültem mellé a kanapéra.
- Miről akartál beszélni? – kérdeztem.
- Én. – kezdte mondatát, halkan. Sajnálom a múltkorit.
Ekkor fura érzésem támadt.
- Semmi gond. Te se haragudj, hogy úgy reagáltam.
- De én nem akarnálak soha megbántani és nem akarok neked fájdalmat okozni. Tudom rosszul jött ki a „vallomásom”, de már nem tudtam magamban tartani. – mentegetőzött.
Megfogtam a vállát, felemeltem a fejét majd ezt mondtam.
- Nem haragszom, csak váratlanul érintett a dolog. – válaszoltam.
- Eric, te egy nagyon aranyos, vicces, kedves, egyszóval fantasztikus srác vagy.
Ekkor egy kisebb mosoly ült az arcára.
- De tudod, én nem állok készen egy kapcsolatra, úgy érzem.
Ezzel a mondatommal el is tűnt a mosoly.
- Én, megértelek, csak azt hittem, hogy viszonzod az érzéseimet, mert hát… - ekkor félbeszakítottam.
- Igen, tudom. Volt, hogy furcsán viselkedtem. Egy idő után én se, csak barátként néztem rád, hiszen ilyen fiút nem lehet a föld bármely pontján találni, de tudod, ez nem ilyen egyszerű.
- Tiszteletben tartom a döntésed és örülök, hogy azért nem tévedtem az érzéseiddel kapcsolatban. De azért kérdeznék valamit. Van még egy személy ebben a „kapcsolatba”? – kérdezte, macskakörmöket húzogatva a levegőbe a kapcsolatban szónál.
- Ami azt illeti, igen. – válaszoltam.
- Értem, gondolhattam volna. Egy ilyen káprázatos lányt mindenki észrevesz. – mondta mosollyal és rám nézett.
 Éreztem, hogy elpirulok és csak megböktem a vállát.
- És vele mi a helyzet? Vagyis, ez most hülyén hangzott, azt akarom kérdezni, hogy ő akkor esélyesebb, mint én? Ugye? – kérdezte.
- Tudod, az a helyzet, hogy körülbelül annyit tudok róla, mint rólad, azóta is ismerem, úgyhogy nem tudom. Egyelőre nem szeretnék kapcsolatot senkivel.
- Húha, rajtad eligazodni, nem könnyű. – nevetett.
- Tudom. – nevettem én is.
- De én örülnék, ha barátok maradnánk. – tettem hozzá.
- Annak én is. – mosolygott rám majd ölelkeztünk.
- Köszönöm, hogy megbeszéltük, mert nem tudtam aludni emiatt, a dolog miatt. – hallottam szavait.
- Sajnálom, csak mikor volt az „incidens” nagyon lesokkolt.
- Gondoltam és tényleg sajnálom.
Miután megbeszéltünk mindent, Eric sietett, mert mondta, hogy mennek el a szüleivel, csak előbb még beszélni akart velem. Kikísértem, majd elköszöntünk. Remekül voltam ezek után, úgy éreztem kezdenek rendbe jönni a dolgok. Ugrálva mentem be a házba.