29.Titkolózás

-Ashley hova lett? – kérdeztem visszafordulva a többiekhez.
- Gőzöm sincs, az előbb még itt volt. – mondta Dylan.
- Na, mindjárt megkeresem. – válaszoltam és elindultam.
Körbe jártam az egész iskolát, de sehol nem találtam. Egyszer csak nekimentem valakinek.
- Jaj, bocsánat, nem láttam, hogy jössz. Még egyszer elnézést. – magyarázkodtam.
- Ashley? – néztem rá.
- Ó, szia, Melody. – mondta meglepetten.
- Te meg hova lettél, már mindenütt kerestelek? – kérdeztem kissé idegesen.
- Hát, csak. Ja, elmentem beszélni… őő… Larry-vel. – próbált mentegetőzni.
- Larryvel?
- Igen, mert megígértem, hogy megmutatok neki valamit.
- Aha, persze. – mondtam gyanakodva.
- De tényleg. – válaszolta idegesen.
- Igen? És mit mutattál neki? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Ja, csak egy. Izé, egy alkalmazást a telefonon. – mutogatta a telóját.
Nem hittem neki, de bólogattam.
- Öhm, bocsi, de most mennem kell. – mondta és gyorsan elsietett.
- Nekem itt valami bűzlik, és nem a romlott szendvics a kukában. – mondtam majd utánamentem.
Próbáltam úgy követni, hogy ne vegye észre. Ashley nem szokott lógni a suliból, mi van vele. Nem gondolkodtam azon, mi van, ha bajba kerülök azért, mert elmentem a suliból, de ezt muszáj kiderítenem. Nehéz dolgom volt a követéssel, mert Ashley paranoiás és mindig hátranéz, úgyhogy mindig el kellett bújnom. Hirtelen eltűnt, de láttam, hogy bement a közeli Nando’s-ba. Nem tudtam mit keres itt, hiszen soha nem eszik itt, így hát bementem, de nem a főbejáraton, nehogy észrevegyen. Besurrantam a hátsó ajtón, vagyis próbáltam.
- Hé, kislány, te meg mit akarsz itt? – állított meg a biztonsági őr.
- Ne haragudjon, de bent van a legjobb barátnőm, de nem akarom, hogy észrevegyen. és ezért szeretnék itt menni. – mondtam miközben próbáltam áttörni a hatalmas embert.
- Sajnálom, de ezt nem lehet, tiltja a szabályzat. – mondta és kitessékelt.
Nem hagyhattam annyiban, felnéztem és megláttam egy nyitott ablakot.
- Valahogy fel kell oda jutnom. – mondtam magamban és körbe néztem, mire állhatnék fel.
Hirtelen megláttam egy kukát és egyből megmozdult a fantáziám. Nagy nehezen felállítottam egy tornyot, pont az ablakig. Már majdnem bent voltam, de hangokat hallottam, hirtelen megbillentem és beleestem a kukába. Mindenem tiszta kosz volt, és még büdös is.
- Blee, fujj. – mormoltam magamban.
De egyből elhallgattam, mert kiabálást hallottam.
- Takarodj az éttermemből! – kiáltotta a főnök.
Felcsillant a szemem és kikászálódtam a kukából.
- Elnézést, látom üresedés van, nem állhatnék be? – mentem oda hozzá.
- Tudsz sütni amerikai csúsztatott palacsintát? – kérdezte.
Életemben nem csináltam még olyat, de rávágtam.
- Persze, hogy ne.
- Rendben, fel vagy véve.
Bevitt a konyhába és megmutatta mi hol van. Mindent, amit csak találtam beletettem egy tálba, vagyis amiket egy rendes palacsintához szoktam tenni. Elkezdtem sütni. Úgy voltam vele, amíg sül megnézem Ash-t. Nem láttam sokat, csak, hogy egy sráccal ücsörög és nevetgél. Hirtelen kiestem az ajtón bele a salátás tálba.
- Bocsánat, nem láttam. – suttogtam a pincérnek.
Képzelem mennyire örülhetett, de mást nem tudtam tenni, mint kimásztam. Hirtelen égett szagot éreztem.
- Úristen a palacsinta! – rohantam befelé.
Lefújtam a poroltóval. Ekkor jött a főnök és csúnyán nézett.
- Bocsánat, véletlen volt, de… - aztán belevágott a mondatomba.
Nem sokat értettem, mert olaszul mondta, de annyi leesett, hogy nem haragszik és, hogy köszöni. Elkezdett ölelgetni. Aztán már angolul mondta.
- Köszönöm, végre megvan a tökéletes palacsinta.
- De hát odaégettem. – néztem a palacsintára.
- De erre vártam, végre valaki megmerte égetni, mert ha én csinálom, akkor nem tudják, mi bajom van, de most ez így tökéletes. – örvendezett.
- Hát oké. – mondtam furcsán.
- Nem akarsz végleg nálam dolgozni?
- Köszönöm, de maradok az otthoni konyhánál. – válaszoltam.
- Kár, de ha meggondolnád magad, hívj fel. – mondta majd odaadta a névjegykártyáját.
Gyorsan kisiettem, de Ashley- ék nem voltak sehol. Remek, ezért szaladgáltam annyit. Majd elindultam kifelé. Abban biztos volta, hogy nem Larry-vel volt, Larry nem szőke, majd hosszas tanakodásba kezdtem, hogy ki is lehetett az. Ránéztem az órámra és még visszaérek az utolsó órára, ha sietek. Mikor beértem a suliba Dylan jött oda.
- Te meg hol voltál? – kérdezte idegesen.
- Kerestem Ashley-t, de rosszul lettem és nem ugrik be mi történt. – mondtam, mert nem akartam pletykálni, úgyhogy muszáj volt hazudnom. Amíg nem tudom mi történt, addig senkinek nem mondok semmit.
- De most már jobban vagy, ugye? – kérdezte ijedten.
- Igen már jobban vagyok. – válaszoltam majd bementünk az órára, de előbb még bementem az igazgatóhoz.
Elmeséltem, hogy „összeestem”, ami a legfurcsább, hogy elhitte, és igazolta a mulasztást. Ezek után elindultam órára, de csak azon járt az eszem, hogy kivel lehetett Ashley.