26. Kusza érzések

Elkezdődött az óra és elkezdte magyarázni, hogy hogyan kell ezt a ritka, de különleges növényt tartani, meg miket kell vele csinálni stb. stb.
- Gyerekek mindenki fogjon egy mandragóra gyökeret és óvatosan húzza ki. – utasított Mr. Wolf.
Mindenki lassan, nagy odafigyeléssel kellett volna, hogy kihúzza, de mindenki nekiugrott és hát igen nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna, erre a Wolfy csak ennyit szólt.
- Nem meg mondtam, hogy óvatosan, nem értetek ti semmit, azonnal mindenki ültesse vissza, és amint kész van, leosztályozom!
Hála Istennek én még nem csináltam semmit.
- Miss. Tomlinson nem kezdené el végre. – nézett rám csúnyán.
- De hát tanár úr, ha elkezdtem volna, akkor én is elrontottam volna és vissza kéne ültetnem. – mondtam miközben fogtam a szárát annak az izének.
- Jól van kisasszony, akkor magának mondom, hogy lassan, óvatosan húzza ki.
Elkezdtem húzni és szépen ki is jött, persze a tanár ebben is talált hibát.
- Ez jó lenne, ha nem nyúlt volna meg a szára.
- De csak egy kicsit. – válaszoltam és ránéztem a szárára.
- Akkor is megnyúlt, egyes. – mondta és belefirkantott a naplóba.
- Bekaphatja. – mondtam halkan.
- Parancsol? – fordult meg.
- Á semmi. – mondtam majd a táskámhoz mentem.
- Melody mi történt? – kérdezte aggódva Eric.
- Semmi, csak egyest kaptam, mert állítólag megnyúlt a szára annak az izének. – mondtam neki és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem az bántott, hogy egyest kaptam, hanem az, hogy csak egy hülye lány miatt kapom, mert nem vagyok vele jóba, és akkor engem már utálni kell.
- Jaj, ne sírj, odaadom az enyémet. – mondta kedvesen.
- Ne hülyéskedj, nem kell, arra is egyest kapnék, ha a tanáron múlik. – utasítottam el, de jól esett, hogy ilyen kedves volt.
- Azért segíthetsz nekem. – kacsintott.
- Nagyon szívesen. – mondtam majd felkeltem.
- Miss. Tomlinson ezt a munkát ne akarja már tönkretenni. – mondta Mr. Wolf mogorván és ekkor Eric állt elém.
- Mr. Wolf ne haragudjon, de mondani szeretnék valamit. –kezdett bele.
- Ne, hagyd, nem lényeg. – állítottam volna le.
- Mondja csak. – vágott közbe a tanár úr.
- Szóval ott tartottam, hogy miért viselkedik így vele, amikor ő is csak egy diák, annak ellenére, hogy nem tökéletes. Tudom, hogy csak azért pikkel rá, mert nem nyalja a kedves kis unokája hátsó felét, de hagy mondjam el, hogy ez egyáltalán nem tisztességes, maga tanár, akkor magának nem szabad különbséget tenni a diákok között. – fejezte idegesen a mondatot.
Mindenki hatalmas, kikerekedett szemekkel állt.
- Eric Shonfield az igazgatóiba, most! – csak ennyit mondott Wolfy.
Ekkor Eric elindult, de én megállítottam és ezt mondtam.
- Ne, tanár úr kérem, nem tudja, mit beszél, csak jó barát akart lenni, kérem, ne büntesse meg, hiszen ez az első napja. – fogtam meg a kezét és könyörögtem.
- Rendben van, akkor most csak egy figyelmeztetést kap, de ügyeljen a kis barátjára, mert nem jó hírnevet szerez így magának. – mondta majd elindult megnézni ki mit alkotott, bár nem hiszem, hogy nagyon figyeltek a feladatra egy ilyen dráma közepén.
- Köszönöm, hogy megvédtél, de nem kellett volna, most rád is pikkelni fog. – mondtam Eric-nek miközben visszahoztam az osztályba.
- Ne viccelj, nem beszélhetnek így a barátommal. – mondta komolyan.
- Köszönöm, de legközelebb ezt tartsd magadban. – mondtam majd megöleltem.
Ebben a pillanatban csöngettek. Mehetünk haza, nem örültem, jól éreztem magam, de fáradt voltam, úgyhogy egy kicsit talán már nem ártott elindulni.
- Ó mennünk kell, busszal megyünk, és nem akarom lekésni. – mondta Ashley és megölelt, majd Steffany-val is ölelkeztünk és elfutottak a buszhoz.
- Ne haragudjatok, de még maradnom kell egy kicsit, mert megvárom anyut, mert most ő jön értem, majd beszélünk. – mondta és tőle egy öklöst kaptam.
- Haza kísérhetlek? – fordult hozzám Eric.
- Persze, de jól meggondoltad, hogy velem akarsz hazajönni. – kérdeztem nevetve.
- Jól meggondoltam. – mondta nagy mosollyal.
Miközben mentünk haza rengeteget beszéltünk. Beszéltünk és csak beszéltünk. Olyan gyorsan eltelt az a 10 perc, míg haza értünk.
- Köszönöm, hogy hazakísértél, jól éreztem magam, és persze azt köszönöm, hogy megvédtél, de máskor ne. – mondtam kacsintva.
- Jól van, megígérem, de nem nézhettem tétlenül. – mondtam nagy mosollyal.
Egy integetéssel köszöntem el tőle. Mikor beértem a házba azt éreztem, hogy máris hiányzik, mi van velem, olyan fura érzés ez.
- Szia, kicsim! – kiáltott apa és felkapott, megzavarva a gondolataimat.
- Szia, apuci, tegyél le! – mondtam nevetve.
- Gyere, csináltam neked valami finomat, anya elment Dolly-hoz, de majd jön. – mondta apu.
- Elment Dylan-ékhez nélkülem, milyen dolog ez? – kérdeztem felháborodva.
- Sajnálom, be kell érned velem.
- Rendben. – mondtam nevetve.