31. Na de apa!

Elkezdtem a tanulást, de csak a spanyolhoz volt kedvem, úgyhogy előkotortam a könyveket. Olyan fél órát tanultam majd hallottam, hogy nyílik az ajtó, leszaladtam, hogy köszöntsem anyuékat.
- Sziasztok! Hol jártatok? Segítsek?
- Szia, kicsim, csak elmentünk egy kicsit vásárolni, mert nincs itthon az állatoknak kaja. Köszi, nem kell segíteni. – mondta apu.
- Anya hol van? – kérdeztem.
- Kint beszélget Carla-val. – válaszolta.
 Carla a szomszédjaink egyike, jóban vagyunk, mert ha elmegyünk itthonról, mindig vigyáznak az állatokra.
- És, mi jót vettetek? – kérdeztem és a szatyrokban kutakodtam.
- Mondom, hogy az állatoknak kaját, meg szombaton, ha megyünk a koncertre a fiúknak egy kis ajándékot. – mondta apu.
- Ú, megnézhetem? – ugrándoztam.
- Persze, de nem most. – nevetett.
- Na, légyszi! – könyörögtem.
- Nem, ezer dolgunk van. – mondta apu.
- Tényleg, mi?
- Segítened kell a műhelyben, mert ha nem végzek holnapig, akkor szombatig elhúzódhat. – válaszolta.
- Rendben, megyünk is. – mondtam majd elindultam a garázsba.
Ott állt egy régi csotrogány. Rá volt írva, hogy füst, hát mondom ez fürtölt, de az biztos, hogy nem egyszer.
- Jesszus, apa, ezzel mit kezdesz? – kérdeztem és befogtam az orrom, mert büdös volt.
- Ki kell cserélni rajta pár dolgot, aztán ki kéne csinosítanod. – kacsintott.
- Nekem? Hát szóval, oké. – makogtam.
Elkezdtük csinálni, de nagyon nem tudtam mit segíteni, mert rám, ha kész van, csak utána van szükség. Ezért kimentem.
 - Jaj, bocsánat. – mondtam, mert nekimentem valakinek. De rájöttem, hogy én lakok itt, úgyhogy mit mentegetőzök.
- Én kérek elnézést. – mondta egy kedves hang és felsegített.
- Ja, te vagy az. – öleltem át Eric-et.
- Bocsi, csak átjöttem, mert hallottam, hogy rosszul lettél, vagy mi, és gondoltam megkérdezem jobban vagy-e, mert gyorsan eljöttél. – mondta kedvesen.
- Ja, hát, igen, már jobban vagyok, és köszönöm, hogy így féltesz. – mosolyogtam.
- És mit csinálsz? – kérdezte.
- Apunak segítek.
- Mit csináltok?
- Kocsit javítunk, tudod apa autószerelő.
- Ja, értem.
- Segíthetek? – kérdezte kedvesen.
- Nem kell, köszi, még én se tudok mit csinálni, mert én végzem az utolsó simításokat. – mosolyogtam.
- Gyere be. – szóltam.
- Jaj, nem, nem akarok zavarni. – visszakozott.
- Ha zavarnál nem hívnálak be. – néztem rá.
Kisebb unszolás után bejött.
- Wow! Jó nagy házatok van. – ámuldozott.
- Köszönöm. – nevetettem.  Megkínálhatlak valamivel?
- Egy pohár vizet elfogadnék. – mondta és felmérte a házat.
Amíg öntöttem vizet, Miranda körbeszaglászta.
- Sajnálom, mindenkivel ezt csinálja. – mondtam és letettem a vizet, majd levakartam róla Mira-t.
- Semmi baj, szeretem az állatokat. – mondta és megsimogatta.
Miranda egyből az ölébe huppant.
- Hát igen, szeret téged, az már látszik. – mosolyogtam.
- Ennek örülök, de annak még jobban, ha ebből a házból más is szeretne. – nézett csábítóan.
- Köhöm, szóval akkor mit szeretnél csinálni. – tereltem a témát.
- Nem is tudom, biztos nem zavarok? – kérdezte ismét.
- De, nagyon zavarsz. – válaszoltam.
- Jól van, akkor mondjuk, játszunk. – mondta és furcsa fejet vágott, majd magával rántott és a kanapén csikizett.
- Ne! Hagyd abba! – kiáltottam, és nagy nehezen magam alá gyűrtem, úgyhogy most én csikiztem.
- Hé, ez nem ér! Hagyd abba! – kiáltotta ő is.
- Dehogyisnem ér, nagyon is fer vagyok. – válaszoltam és folytattam.
Mikor leállított, sokáig néztünk egymásra. Majd nem elolvadtam a szemeitől, de ekkor apa hangját hallottam.
- Kicsim, gyere csak, segítened kéne!
- Már is megyek apa! – válaszoltam.
- Akkor azt hiszem, megyek. – mondta Eric és felkeltünk.
- Várj egy kicsit. – megfogtam a kezét.  Idd meg a vized. – nyújtottam neki a vizet.
Megitta és kiment.
- Apa vendégünk van! – szóltam apunak.
Feljött és köszöntötte Eric-et.
- Szia, Eric, Steve vagyok, de már találkoztunk. – nyújtotta a kezét.
- Igen, csókolom Mr Tomlinson, de nem is zavarok, és egyébként is mennem kell. – köszönt kedvesen.
- Szólíts nyugodtan Steve-nek. – mondta apu.
- Rendben Steve, viszlát. – köszönt el.
Kikísértem és a kapuban egy puszit is kapott, nem vártam, meg míg reagál rá, hanem elszaladtam. Még egyszer visszanéztem és azt láttam, hogy valamiféle örömtáncot jár, és csak nevettem.
- Kedves gyerek ez, tartsd meg. – mondta apu és furán néztem, hiszen ilyet még sohasem mondott.
- Na, de apa! – szóltam.
- Mi van, muszáj, hogy gyarapodjon a család. – nevetett.
- Jól van apa, gondolj a jövőre, de ne most. – nevettem.
Majd elment és egyedül dolgoztam a kocsin és csak Eric járt a fejemben.