-Megjöttem! – kiáltottam mikor beértem a házba.
- Halkabban. – mondta anyu.
- Bocsi, de miért? – kérdeztem.
- Hát mert miért ne? – nevetett anya.
- Ok anya, én is szeretlek. – néztem rá.
- Megkaptad a levelem? – érdeklődtem.
- Aha, és köszi, hogy elmosogattál. – simogatott meg.
- Nincs mit.
- Ja, egyébként keresett a szomszéd fiú, azt hiszem azt mondta, hogy Eric. – mondta anya.
- Igen? Mit akart? Nem mondta? – kérdeztem.
- Nem, szerintem menj át, kérdezd meg.
- Oké, akkor majd jövök.
Kimentem és beköszöntem a műhelybe apunak. Átugrottam a kerítésen és önállósítottam magam. Illedelmes kislány létemre, szépen bekopogtam. Egyből Eric nyitott ajtót.
- Szia, hallottam, hogy kerestél. – mosolyogtam.
- Ja, igen, csak annyit akartam, hogy elkérjem a spanyol és biosz füzeted, mert kéne pár adat. – mosolygott.
- Csak ezért kerestél? – néztem rá.
- Hét, meg, hogy nem-e jönnél el velem a városba sétálni, de gondolom, van más dolgod, így nem is próbálkozom. – hajtotta le fejét.
- Tulajdonképpen nincs, de ma nem jó, mert most jöttem haza és fáradt vagyok, de holnap, vagy amikor neked jó a jövő hét folyamán, nyélbe üthetjük. – kacsintottam.
- Akkor kedden, mert holnap bent maradnom a suliban. – válaszolta.
- Rendben, akkor áthozom a füzeteket.
Gyorsan átszaladtam és előkotortam. Visszaszaladtam.
- Na, itt is vagyok. – nyújtottam át a füzeteket.
- Oh, köszönöm, de ráért volna. – mosolygott.
- Nincs kedved bejönni? – kérdezte aranyosan.
- Ha nem zavarok, miért ne.
- Nem zavarsz, nincs itthon senki és unatkoznék. – tette hozzá.
- Nélkülem unalmas az élet. – nevettem.
- Hát meghiszem azt. – vigyorgott.
Bementem és körbe szaglásztam. Hatalmas ház az egyszer biztos, de nem akartam, hogy elbízza magát ezért ezt kérdeztem.
- Cöh, csak ilyen egérlyukatok van?
- Hát tudod, nekünk csak erre telik. – „szomorodott” el.
- Hát tudod, látszik, hogy válság van nálatok. – nevettem.
- Az.
- Gyere, körbevezetlek az egérlyukamban. – nevetett.
- Ez kicsit félreérthető, de én jól értem. – nevettem fel.
- Na, amint láthatod, itt van a konyha és ez itt a nappali. – kezdte el az idegenvezetést.
- Úgy van, mint nálunk, vagyis majd nem, csak ez teljesen más. – magyaráztam.
- Aha, ok. – válaszolt mintha értené.
- Na, és ennyi, vagy mi? – kérdeztem nagy mosollyal.
- Nem, fent van a szobám, megnézed? – nézett cukin.
- Hehe, kössz nem. – nevettem.
- Hát jó, én felajánlottam.
- Köszönöm a körbevezetést.
- Igazán nincs mit.
- Ne haragudj, de most hazamegyek, mert azt mondtam anyunak, hogy sietek haza. – mondtam és megöleltem.
Szomorú is volt és boldog is, ahogy láttam.
- Még egyszer köszönöm, igyekszem visszaadni a füzeteket és köszönöm, hogy itt voltál. – válaszolta és ő is megölelt.
Gyorsan hazamentem és beültem a gép elé. Reménykedtem benne, hogy fent van Niall. Megnézte, a Skype-ot, a Twitter-t, a Facebook-ot, de sehol nem találtam. Nem kapcsoltam ki a gépet hátha szerencsém van és feljön. Elmentem az ágyamra és tanulni kezdtem. Most kivételesen 3 órán keresztül tanultam, aztán folytattam a Sherlock Holmes-os könyvemet. Egyszer csak a Skype tipikus csilingelő hangját hallottam, mikor feljön valaki. Gyorsan odasiettem, de csak Dylan volt. Rejtve voltam így nem írt rám. Másfél órával később megint hallottam a hangot, ekkor már nem szaladtam annyira, mert lehet, hogy megint vaklárma. Megláttam Niall Skype nevét és egyből klikkeltem.
- Szia, ne haragudj, ráérsz? – írtam rá.
- Szia Melody, persze most már van időnk, mert már vége a próbának. – válaszolt.
- Tudod, nekem Ashley elmondta, hogy mi nincs még köztetek és reggel láttuk a riportot, ahol „lekaptak” a fotósok és szegénykém egész nap ezen ette magát, és én hiába mondom neki, hogy nyugodjon meg, nem nagyon bírtam rá. Légyszives beszélj vele, mert csak te tudsz rá hatni, de ha te sem nem tudom, mit csinálok. Könyörgöm, nyugtasd meg. – könyörögtem online.
- Persze, akartam is vele beszélni, mert én is láttam és nem tudtam, hogy mit reagál rá, de most már tuti, hogy beszélek vele, csak még nem gondoltam ki, hogy mit is írjak. – láttam a választ.
- Köszönöm, de azért velem is beszélgetsz, ugye? – kérdeztem egy mosolygós smiley-val megdobva.
- Nem, veled soha nem fogok beszélni. – írta nevetve.
- Nem videózunk inkább, mert már nagyon fáradt vagyok, és nem tudok írni. – mondta a kis szöszi.
- De persze, csak várj akkor egy kicsit. – válaszoltam.
Beizzítottam a webcam-ot és, ahogy láttam ő is. Azután elkezdtünk beszélgetni.
- Tényleg, ki volt az a barna fiú, akivel beszéltél, ismerkedsz, ismerkedsz? – kérdezte húzogatva a szemöldökét.
- Először is nem ismerkedek, mert már ismerem, eleve hozzám jött, másodszor, ne csináld ezt, mert ijesztő. – nevettem.
- Hoppá! Ismered és hozzád jött, mik lesznek itt. – kombinált.
- Kérlek szépen, holnap hétfő lesz, de nem lesz semmi, csak haverok vagyunk.
- Még. – mondta halkan.
- Jól van, úgy látom nem vagy nagyon fáradt, még lehetett volna egy kis próba. – nevettem.
- Ja, persze. Így is alig tudtam enni, ma még csak 5-ször ettem. – mondta teljesen felháborodottan.
- Csak? Én meg egyszer, na, erre mit lépsz? – kérdeztem.
- Úristen, az durva! – válaszolta kikerekedett szemekkel.
- Na, látod, tényleg, megyek, csinálok popcorn-t, kérsz? – nevettem.
- Jó lenne, de most nem kell, most ettem egy pizzát. – mosolygott.
- Mármint egy szeletet, nem? – nevettem.
- Nem, egy egészet. – válaszolt.
Kicsit tágra nyíltak a szemeim.
- Ja, bocs. Hülye kérdés volt. – mondtam majd elmentem kaját csinálni.
Lesétáltam és anya valamit sütögetett.
- Mit sütsz kis szűcs, talán popcorn-t sütsz kis szűcs? – próbáltam nyelvtörőzni.
- Melody, ilyenkor mit érzel? – kérdezte.
- Anyám tanul. – gondoltam magamban.
- Jót érzek, és te? – kérdeztem vissza.
- Köszi, én is jól vagyok. – nevetett.
- Egyébként palacsintát csinálok, kérsz? – kérdezte.
- Nem jó volt a mondtad, ez nem kérdés, hogy kérek-e. – jegyeztem meg.
- Akkor kérsz. – jelentette ki anya.
- Én is így gondoltam.
Vettem magamhoz pár palacsintát és visszamentem.
- Na, mi van, nem is kukoricát eszel? – kérdezte Niall.
- Nem. Anya megérezte, hogy kajás vagyok és csinált palacsintát. – válaszoltam.
- PALACSINTAAAAAA! – kiáltott Niall.
- Nekem is kell! – tette hozzá.
- Küldjek légi postán? – kérdeztem nevetve.
- Aha. – csillant fel a szeme.
Elmentem az ablakhoz és úgy csináltam volna, mintha kidobnám, de persze nem.
- Na, most már csak várni kell. – mondtam miután leültem.
- Oké. – mondta és odament az ablakhoz.
Nem tudtam eldönteni, hogy most hülyéskedik, vagy tényleg ilyen hülye. Ezért hát rákérdeztem.
- Niall, ugye tudod, hogy nem dobtam?
Elszomorodott és ezt mondta.
- Persze, hogy tudtam.
Nem úgy látszott, mintha tényleg, de inkább nem kísértettem a sorsot.
- Hallod, majd még később is beszélünk, de most jött Simon és értekezni kell, de azért a palacsintát nem felejtem el. – mosolygott.
Elköszöntünk és, ha már elment, akkor elmegyek fürödni.
- Halkabban. – mondta anyu.
- Bocsi, de miért? – kérdeztem.
- Hát mert miért ne? – nevetett anya.
- Ok anya, én is szeretlek. – néztem rá.
- Megkaptad a levelem? – érdeklődtem.
- Aha, és köszi, hogy elmosogattál. – simogatott meg.
- Nincs mit.
- Ja, egyébként keresett a szomszéd fiú, azt hiszem azt mondta, hogy Eric. – mondta anya.
- Igen? Mit akart? Nem mondta? – kérdeztem.
- Nem, szerintem menj át, kérdezd meg.
- Oké, akkor majd jövök.
Kimentem és beköszöntem a műhelybe apunak. Átugrottam a kerítésen és önállósítottam magam. Illedelmes kislány létemre, szépen bekopogtam. Egyből Eric nyitott ajtót.
- Szia, hallottam, hogy kerestél. – mosolyogtam.
- Ja, igen, csak annyit akartam, hogy elkérjem a spanyol és biosz füzeted, mert kéne pár adat. – mosolygott.
- Csak ezért kerestél? – néztem rá.
- Hét, meg, hogy nem-e jönnél el velem a városba sétálni, de gondolom, van más dolgod, így nem is próbálkozom. – hajtotta le fejét.
- Tulajdonképpen nincs, de ma nem jó, mert most jöttem haza és fáradt vagyok, de holnap, vagy amikor neked jó a jövő hét folyamán, nyélbe üthetjük. – kacsintottam.
- Akkor kedden, mert holnap bent maradnom a suliban. – válaszolta.
- Rendben, akkor áthozom a füzeteket.
Gyorsan átszaladtam és előkotortam. Visszaszaladtam.
- Na, itt is vagyok. – nyújtottam át a füzeteket.
- Oh, köszönöm, de ráért volna. – mosolygott.
- Nincs kedved bejönni? – kérdezte aranyosan.
- Ha nem zavarok, miért ne.
- Nem zavarsz, nincs itthon senki és unatkoznék. – tette hozzá.
- Nélkülem unalmas az élet. – nevettem.
- Hát meghiszem azt. – vigyorgott.
Bementem és körbe szaglásztam. Hatalmas ház az egyszer biztos, de nem akartam, hogy elbízza magát ezért ezt kérdeztem.
- Cöh, csak ilyen egérlyukatok van?
- Hát tudod, nekünk csak erre telik. – „szomorodott” el.
- Hát tudod, látszik, hogy válság van nálatok. – nevettem.
- Az.
- Gyere, körbevezetlek az egérlyukamban. – nevetett.
- Ez kicsit félreérthető, de én jól értem. – nevettem fel.
- Na, amint láthatod, itt van a konyha és ez itt a nappali. – kezdte el az idegenvezetést.
- Úgy van, mint nálunk, vagyis majd nem, csak ez teljesen más. – magyaráztam.
- Aha, ok. – válaszolt mintha értené.
- Na, és ennyi, vagy mi? – kérdeztem nagy mosollyal.
- Nem, fent van a szobám, megnézed? – nézett cukin.
- Hehe, kössz nem. – nevettem.
- Hát jó, én felajánlottam.
- Köszönöm a körbevezetést.
- Igazán nincs mit.
- Ne haragudj, de most hazamegyek, mert azt mondtam anyunak, hogy sietek haza. – mondtam és megöleltem.
Szomorú is volt és boldog is, ahogy láttam.
- Még egyszer köszönöm, igyekszem visszaadni a füzeteket és köszönöm, hogy itt voltál. – válaszolta és ő is megölelt.
Gyorsan hazamentem és beültem a gép elé. Reménykedtem benne, hogy fent van Niall. Megnézte, a Skype-ot, a Twitter-t, a Facebook-ot, de sehol nem találtam. Nem kapcsoltam ki a gépet hátha szerencsém van és feljön. Elmentem az ágyamra és tanulni kezdtem. Most kivételesen 3 órán keresztül tanultam, aztán folytattam a Sherlock Holmes-os könyvemet. Egyszer csak a Skype tipikus csilingelő hangját hallottam, mikor feljön valaki. Gyorsan odasiettem, de csak Dylan volt. Rejtve voltam így nem írt rám. Másfél órával később megint hallottam a hangot, ekkor már nem szaladtam annyira, mert lehet, hogy megint vaklárma. Megláttam Niall Skype nevét és egyből klikkeltem.
- Szia, ne haragudj, ráérsz? – írtam rá.
- Szia Melody, persze most már van időnk, mert már vége a próbának. – válaszolt.
- Tudod, nekem Ashley elmondta, hogy mi nincs még köztetek és reggel láttuk a riportot, ahol „lekaptak” a fotósok és szegénykém egész nap ezen ette magát, és én hiába mondom neki, hogy nyugodjon meg, nem nagyon bírtam rá. Légyszives beszélj vele, mert csak te tudsz rá hatni, de ha te sem nem tudom, mit csinálok. Könyörgöm, nyugtasd meg. – könyörögtem online.
- Persze, akartam is vele beszélni, mert én is láttam és nem tudtam, hogy mit reagál rá, de most már tuti, hogy beszélek vele, csak még nem gondoltam ki, hogy mit is írjak. – láttam a választ.
- Köszönöm, de azért velem is beszélgetsz, ugye? – kérdeztem egy mosolygós smiley-val megdobva.
- Nem, veled soha nem fogok beszélni. – írta nevetve.
- Nem videózunk inkább, mert már nagyon fáradt vagyok, és nem tudok írni. – mondta a kis szöszi.
- De persze, csak várj akkor egy kicsit. – válaszoltam.
Beizzítottam a webcam-ot és, ahogy láttam ő is. Azután elkezdtünk beszélgetni.
- Tényleg, ki volt az a barna fiú, akivel beszéltél, ismerkedsz, ismerkedsz? – kérdezte húzogatva a szemöldökét.
- Először is nem ismerkedek, mert már ismerem, eleve hozzám jött, másodszor, ne csináld ezt, mert ijesztő. – nevettem.
- Hoppá! Ismered és hozzád jött, mik lesznek itt. – kombinált.
- Kérlek szépen, holnap hétfő lesz, de nem lesz semmi, csak haverok vagyunk.
- Még. – mondta halkan.
- Jól van, úgy látom nem vagy nagyon fáradt, még lehetett volna egy kis próba. – nevettem.
- Ja, persze. Így is alig tudtam enni, ma még csak 5-ször ettem. – mondta teljesen felháborodottan.
- Csak? Én meg egyszer, na, erre mit lépsz? – kérdeztem.
- Úristen, az durva! – válaszolta kikerekedett szemekkel.
- Na, látod, tényleg, megyek, csinálok popcorn-t, kérsz? – nevettem.
- Jó lenne, de most nem kell, most ettem egy pizzát. – mosolygott.
- Mármint egy szeletet, nem? – nevettem.
- Nem, egy egészet. – válaszolt.
Kicsit tágra nyíltak a szemeim.
- Ja, bocs. Hülye kérdés volt. – mondtam majd elmentem kaját csinálni.
Lesétáltam és anya valamit sütögetett.
- Mit sütsz kis szűcs, talán popcorn-t sütsz kis szűcs? – próbáltam nyelvtörőzni.
- Melody, ilyenkor mit érzel? – kérdezte.
- Anyám tanul. – gondoltam magamban.
- Jót érzek, és te? – kérdeztem vissza.
- Köszi, én is jól vagyok. – nevetett.
- Egyébként palacsintát csinálok, kérsz? – kérdezte.
- Nem jó volt a mondtad, ez nem kérdés, hogy kérek-e. – jegyeztem meg.
- Akkor kérsz. – jelentette ki anya.
- Én is így gondoltam.
Vettem magamhoz pár palacsintát és visszamentem.
- Na, mi van, nem is kukoricát eszel? – kérdezte Niall.
- Nem. Anya megérezte, hogy kajás vagyok és csinált palacsintát. – válaszoltam.
- PALACSINTAAAAAA! – kiáltott Niall.
- Nekem is kell! – tette hozzá.
- Küldjek légi postán? – kérdeztem nevetve.
- Aha. – csillant fel a szeme.
Elmentem az ablakhoz és úgy csináltam volna, mintha kidobnám, de persze nem.
- Na, most már csak várni kell. – mondtam miután leültem.
- Oké. – mondta és odament az ablakhoz.
Nem tudtam eldönteni, hogy most hülyéskedik, vagy tényleg ilyen hülye. Ezért hát rákérdeztem.
- Niall, ugye tudod, hogy nem dobtam?
Elszomorodott és ezt mondta.
- Persze, hogy tudtam.
Nem úgy látszott, mintha tényleg, de inkább nem kísértettem a sorsot.
- Hallod, majd még később is beszélünk, de most jött Simon és értekezni kell, de azért a palacsintát nem felejtem el. – mosolygott.
Elköszöntünk és, ha már elment, akkor elmegyek fürödni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése