Hirtelen nem tudtam mi történt. Nem láttam semmit és
egyszer csak azt éreztem, hogy valaki hozzám ér. Hangos zajt hallottam, mintha
mindenki kiabálna. Azt hittem szétrobban a fejem, de megszólalni, sőt
mozdulni sem tudtam. Éreztem, hogy letesznek valami ágy féleségre és valamit
tesznek a számba. Fogalmam sem volt mi történik. Egyszer ismét felemeltek és
egy másik valamire tehettek. Hatalmas sebességgel száguldottunk és megint egy
másik ágyra tettek. Még mindig nem láttam semmit, de kezdtem megijedni. Valamit
belém döftek és éreztem, hogy elálmosodok. Egyszer csak egy hatalmas fényt
láttam, elindultam felé. Mikor odaértem olyan volt, mint a park, ahol voltam Harry-vel.
Annyit láttam, hogy Harry egy fánál ül és sír. Aztán közelebb mentem, hogy megvigasztaljam,
de nem tudtam, nem is látta, hogy ott vagyok, hozzáérni sem tudtam. Aztán
egyszer csak térdre borult.
- Istenem. Tudom, nem sűrűn beszélek veled, de most nagyon nagy szükségem van rád. Tudod, van egy lány, akiről már meséltem és hát az a lány a legeslegfantasztikusabb a világon és sajna ezt ő nem mindig tudja magáról, de én biztos vagyok benne. Azt hiszem, szerelmes vagyok belé, de úgy, mint még soha senkibe. Segítened kell. Nem azt kérem, hogy szerezd meg nekem, hanem, ha az enyém nem lehet, akkor olyané legyen, aki tiszta szívből szereti, és nem csak kihasználja. Tudom, most én is otthagytam, de nem akartam, hogy lássa fájdalmam. Kérlek, hogy nagyon vigyázz rá. – könyörgött az ég felé nézve, összeszorított kezekkel.
Hirtelen eltűnt a park és Harry képe, egyszer csak a farmunkon, vagyis inkább Eric-ék farmján találtam magam. Eric-et a kanapén ülve láttam. Ő is beszélt, de nem volt ott senki.
- Jaj, istenem, mi tévő legyek. Te mindig itt vagy velem és segítesz, de most nem mondasz semmit és egyedül nem boldogulok. Ma, majdnem olyat tettem, hogy magam is megbánhattam volna. Majdnem megcsókoltam a lányt, akit szeretek. Tudom ez nem bűn, de ő ellökött, lehet, hogy nem így érez irántam, és én csak ráerőltettem, de én nagyon szeretem, és nem tudom mi tévő legyek. Játsszam az elérhetetlent, vagy legyek a szerelmes hős, de úgy érzem ő is szeret, de mégse vallja be nekem, talán még magának sem. Küldj egy jelet, vagy akármit, hogy mi tévő legyek vele kapcsolatban és, ha velem nem is akarod, hogy együtt legyen, akkor olyannal legyen, aki igazán szereti, mint én.
Nem tudtam mi ez, és, hogy- hogy kerültem ide, semmit nem értettem. Hirtelen egy arany kapunál találtam magam.
- Lépj beljebb! – szólított egy hang.
Átléptem a küszöböt és mintha valami felhőre léptem olyan volt, nem láttam senkit és semmit, csak nagy fényességet.
- Gyere közelebb. – mondta egy árnyék a fények közül.
Azt hittem káprázik a szemem, de ott állt a régen meghalt dédnagymamám, aki autó balesetet szenvedett.
- Szervusz, Melody. Gyere csak közelebb. – tárta ki karjait.
- Dédi, te vagy az? – kérdeztem könnyes szemekkel.
- Nem, a mikulás, szerinted? – nevetett.
- Jól van, na. – nevettem és odafutottam, hogy megölelhessem.
- Hol vagyok nagyi? – kérdeztem félénken és lefelé néztem.
- Hát kis unokám, tudod, miben haltam meg, ugye? – kérdezte.
- Persze, hogy tudom. Elütöttek. – válaszoltam szomorúan.
- De akkor, hogy lehetsz itt? – kérdeztem értetlenül.
- Sajnos jöttél utánam. – mondta és lehajtotta a fejét.
- Micsoda? Hogy érted ezt? – kérdeztem megdöbbenve és még mindig nem értettem.
- Elütöttek. – sírta el magát.
- Tudom.
- De úgy értem, hogy téged. – magyarázta meg.
Megdöbbenésemre leültem és ő leült mellém. Elmagyarázta, hogy mi történt és én nem tudtam hinni.
- Kicsim, azért vagy itt velem, vagyis azért vagyunk, csak mi ketten, mert itt még vissza lehet menni. – kezdett bele.
- Mégis hova? – kérdeztem.
- Hagy fejezzem be. Tudod, nagyon ritkán kerülnek ide az emberek. Itt nem vagy halott, de nem is élsz. Gondolom voltál most máshol is, amit nem értesz. – nézett rám.
- Ööö, nem értelek nagyi. Egyébként, hogyan láthattam a barátaimat, amikor nem is élek, vagy mi. – kérdeztem.
- Látod, ez az, ami miatt itt vagy. Neked a földön van egy megoldatlan ügyed, amit még nem tisztáztál és ezeket láttad. – kezdte a magyarázatot.
- Megoldatlan, hogy érted? – kérdeztem.
- Úgy, hogy az amit, vagy akit láttál, azzal még valamit tisztáznod kell, és ezért még nem hagyhatod ott őket, de azért vagy itt, hogy dönts, hogy akarsz-e vele/velük tisztázni valamit, vagy sem.
Értetlenül ültem. Amikor szólni akartam a nagyihoz és megfordultam, nem volt sehol.
- Döntened kell! – hallottam egy hangot, de megint nem láttam senkit.
Fogalmam sem volt mit tegyek, most vagy meghalok, vagy visszamegyek és tisztázok mindent Eric-cel és Harry-vel.
- Mond ki, a döntésed! – utasított egy mély hang.
- Vissza akarok menni! – mondtam határozottan.
Egyszer csak hatalmas fájdalmat éreztem és a kórterembe találtam magam. Furcsa volt. A testem egy ágyon, eszméletlenül, de én ott álltam mellette, senki nem látott a kórtermen kívül láttam, hogy anya sír, apa pedig könnyeivel küszködik. A váró teremben megláttam Eric-et és Harry-t. Ők nem ültek egymás mellé, hisz nem is ismerik egymást. Én pedig visszakerültem a testembe.
- Istenem. Tudom, nem sűrűn beszélek veled, de most nagyon nagy szükségem van rád. Tudod, van egy lány, akiről már meséltem és hát az a lány a legeslegfantasztikusabb a világon és sajna ezt ő nem mindig tudja magáról, de én biztos vagyok benne. Azt hiszem, szerelmes vagyok belé, de úgy, mint még soha senkibe. Segítened kell. Nem azt kérem, hogy szerezd meg nekem, hanem, ha az enyém nem lehet, akkor olyané legyen, aki tiszta szívből szereti, és nem csak kihasználja. Tudom, most én is otthagytam, de nem akartam, hogy lássa fájdalmam. Kérlek, hogy nagyon vigyázz rá. – könyörgött az ég felé nézve, összeszorított kezekkel.
Hirtelen eltűnt a park és Harry képe, egyszer csak a farmunkon, vagyis inkább Eric-ék farmján találtam magam. Eric-et a kanapén ülve láttam. Ő is beszélt, de nem volt ott senki.
- Jaj, istenem, mi tévő legyek. Te mindig itt vagy velem és segítesz, de most nem mondasz semmit és egyedül nem boldogulok. Ma, majdnem olyat tettem, hogy magam is megbánhattam volna. Majdnem megcsókoltam a lányt, akit szeretek. Tudom ez nem bűn, de ő ellökött, lehet, hogy nem így érez irántam, és én csak ráerőltettem, de én nagyon szeretem, és nem tudom mi tévő legyek. Játsszam az elérhetetlent, vagy legyek a szerelmes hős, de úgy érzem ő is szeret, de mégse vallja be nekem, talán még magának sem. Küldj egy jelet, vagy akármit, hogy mi tévő legyek vele kapcsolatban és, ha velem nem is akarod, hogy együtt legyen, akkor olyannal legyen, aki igazán szereti, mint én.
Nem tudtam mi ez, és, hogy- hogy kerültem ide, semmit nem értettem. Hirtelen egy arany kapunál találtam magam.
- Lépj beljebb! – szólított egy hang.
Átléptem a küszöböt és mintha valami felhőre léptem olyan volt, nem láttam senkit és semmit, csak nagy fényességet.
- Gyere közelebb. – mondta egy árnyék a fények közül.
Azt hittem káprázik a szemem, de ott állt a régen meghalt dédnagymamám, aki autó balesetet szenvedett.
- Szervusz, Melody. Gyere csak közelebb. – tárta ki karjait.
- Dédi, te vagy az? – kérdeztem könnyes szemekkel.
- Nem, a mikulás, szerinted? – nevetett.
- Jól van, na. – nevettem és odafutottam, hogy megölelhessem.
- Hol vagyok nagyi? – kérdeztem félénken és lefelé néztem.
- Hát kis unokám, tudod, miben haltam meg, ugye? – kérdezte.
- Persze, hogy tudom. Elütöttek. – válaszoltam szomorúan.
- De akkor, hogy lehetsz itt? – kérdeztem értetlenül.
- Sajnos jöttél utánam. – mondta és lehajtotta a fejét.
- Micsoda? Hogy érted ezt? – kérdeztem megdöbbenve és még mindig nem értettem.
- Elütöttek. – sírta el magát.
- Tudom.
- De úgy értem, hogy téged. – magyarázta meg.
Megdöbbenésemre leültem és ő leült mellém. Elmagyarázta, hogy mi történt és én nem tudtam hinni.
- Kicsim, azért vagy itt velem, vagyis azért vagyunk, csak mi ketten, mert itt még vissza lehet menni. – kezdett bele.
- Mégis hova? – kérdeztem.
- Hagy fejezzem be. Tudod, nagyon ritkán kerülnek ide az emberek. Itt nem vagy halott, de nem is élsz. Gondolom voltál most máshol is, amit nem értesz. – nézett rám.
- Ööö, nem értelek nagyi. Egyébként, hogyan láthattam a barátaimat, amikor nem is élek, vagy mi. – kérdeztem.
- Látod, ez az, ami miatt itt vagy. Neked a földön van egy megoldatlan ügyed, amit még nem tisztáztál és ezeket láttad. – kezdte a magyarázatot.
- Megoldatlan, hogy érted? – kérdeztem.
- Úgy, hogy az amit, vagy akit láttál, azzal még valamit tisztáznod kell, és ezért még nem hagyhatod ott őket, de azért vagy itt, hogy dönts, hogy akarsz-e vele/velük tisztázni valamit, vagy sem.
Értetlenül ültem. Amikor szólni akartam a nagyihoz és megfordultam, nem volt sehol.
- Döntened kell! – hallottam egy hangot, de megint nem láttam senkit.
Fogalmam sem volt mit tegyek, most vagy meghalok, vagy visszamegyek és tisztázok mindent Eric-cel és Harry-vel.
- Mond ki, a döntésed! – utasított egy mély hang.
- Vissza akarok menni! – mondtam határozottan.
Egyszer csak hatalmas fájdalmat éreztem és a kórterembe találtam magam. Furcsa volt. A testem egy ágyon, eszméletlenül, de én ott álltam mellette, senki nem látott a kórtermen kívül láttam, hogy anya sír, apa pedig könnyeivel küszködik. A váró teremben megláttam Eric-et és Harry-t. Ők nem ültek egymás mellé, hisz nem is ismerik egymást. Én pedig visszakerültem a testembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése