48. Kómában/2. felvonás- Más szemszögből

*Harry szemszöge
Mikor otthagytam Melody-t majdnem megszakadt a szívem, ezért még nem kevés ideig bolyongtam a parkban. Leültem az egyik fa tövébe elmélkedni. Egyszer csak nagyon rossz érzésem támadt, de nem jöttem rá, hogy mitől. Elindultam hazafelé, útközben is sokat gondolkodtam Melody-ról és, hogy én nem mondok le róla. Hazaértem.
- Sziasztok! – mondtam lehangolva.
Louis egyből észrevette, hogy valami nincs rendben és a segítségemre sietett, mint otthoni pszihomókus.
- Mi baj, cunci mókusom. – tettem rám a karját.
- Semmi. – mondtam lehajtott fejjel.
- Aha, látom. – húzta fel a szemöldökét.
- Na, mond el a jó öreg Tomo bácsinak, mi a problem. – mosolygott huncut mosolyával.
Nem bírtam neki ellenállni így hát kiöntöttem a lelkem.
- Tudod, van Melody. – kezdtem bele.
- Jaj. – ijedt fel.
- Mi az? – kérdeztem.
- Csak azt ne mond, hogy belezúgtál a hugicámba. – válaszolt.
- Oké, nem mondom. – válaszoltam gyorsan.
- De úgy így is van? – kérdezte ismét.
Csak lehajtottam a fejem.
- Ne már, Harry. – fogta meg a fejét.
- Sajnálom, tudom nem szabadott volna, hiszen mondtad, hogy a rokonaid számomra tabuk, de hát olyan aranyos. – magyarázkodtam.
- Tudom, ezért nem akarom veled látni! – kiabált mosolyogva.
- Tudod, hogy imádlak Harry, de Melody mindig a kicsi hugicám marad, vagyis ő az egyetlen mondjuk, hogy unokatesóm és, ha összetörik a szívét nem lesz olyan, mint régen. – mondta nekem.
- Te azt hiszed, hogy összetöröm a szívét? – kérdeztem és ez nagyon rosszul esett.
- Mi? Dehogyis. – jelentette ki.
Megkönnyebbültem, egy kicsit.
- Hát akkor? – kérdeztem.
- Híresek vagyunk és, akkor sokan letámadják, mert mint tudjuk, ha neked barátnőd lesz, annak a lánynak annyi. – mondta Louis.
Sajnos be kellett látnom, hogy igaza van és szeretem annyira Melody-t, hogy ilyenektől megkíméljem.
- Akkor ezt megbeszéltük. – ölelt át Louis.
Egyszer csak megcsörrent Louis telefonja.
- Háló! – szólt a kagylóba.
- Micsoda? – láttam kétségbeesett arcát.
- Azonnal ott vagyok. – mondta majd letette a telefont és örült rohanásba kezdett.
Alig tudtam utolérni.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Melody balesetet szenvedett.  – jelentette be és a sírógörcs kerülgette.
Lefagytam. Csak ennyit mondtam.
- Én is megyek.
Louis nem mondott semmit, csak rohantunk a kocsihoz. Nem is beszélgettünk, mert kinek van kedve ilyenkor cseverészni. Az járt a fejemben, ha Melody-nak valami baja esik, azt soha, de soha nem bocsájtom meg magamnak.
*10 perccel később*
Befutottunk a kórházba. Odamentünk a recepcióshoz.
- Elnézést. Melody Tomlinson-t hol találjuk? – kérdezte Louis kétségbeesetten.
- Ó, igen. Nem rég autó balesetes fiatal leányt. 5. emelet, 2. ajtó, balra. – mondta kedvesen a hölgy.
Megköszöntük és nem mentünk a lifttel, mert tömve volt inkább felfutottunk a lépcsőkön, hogy időt nyerjünk. Láttuk a folyosónál, hogy az egész családja ott ül és én nem mertem mondani semmit.
- Hogy van? – kérdezte Louis, mikor odaértünk.
- Az orvosok nem mondanak semmi biztosat. – mondta Steve (Melody apukája) miközben a felesége a vállán zokogott.
A kórterem előtt még egy kék inges fiú is ott járkált, de nem tudtam, és nagyon ebben a pillanatban nem is érdekelt, hogy ki az. Benéztem az ablakon, ahol látni lehetett valamit a műtétből és Melody egyáltalán nem nézett ki túl jól. Szegényből ömlött a vér és eszméletlen volt. Nem tudtam leülni az idegtől inkább járkáltam.


*Eric szemszöge
Mikor elmentem Melody-tól nem tudtam hova tegyem. Nem hagyta, hogy megcsókoljam, de megölelt és biztos tudja, hogy nem csak barátilag tekintek rá, de biztos ő sem. Emlékszem az első találkozásra, nem volt valami kedves, hiszen majdnem megevetett a házi macskája, de már akkor tudtam, hogy ő az igazi és most már biztos vagyok benne. Mikor hazaértem anya ismét kérdezte mi ez a mélabús fej. Én próbáltam kivágni magam, de anya a vesémbe lát. Így hát elmondtam neki mindent A-tól Z-ig.
- Tudod anya. Meséltem neked Melody-ról a szomszéd lány, aki már akkor nagyon kedvesen viselkedett velem, amikor idejöttünk. Azóta is nagyon jóba vagyunk, de nem értem, mert tudja, hogy nem csak egyszerűen a barátja akarok lenni, vagyis remélem, tudja, de nem hagy közeledni és nem tudom miért. Azt hittem, amikor eljöttünk olaszból, hogy már senkit nem fogok úgy szeretni, mint az ottani barátnőmet, de most itt van Mel és őt jobban szeretem, mint bárkit a világon. Kivéve téged anyu. – vigyorogtam.
- Jaj, kisfiam. Tudtam, hogy eljön az idő, mikor rátalálsz a nagy szerelmedre, de ha nem mondod, meg a lánynak mit érzel, ő nem biztos, hogy tudni fogja, így hát ragadd meg az alkalmat. Egy lánynak nem mindig egyértelmű az, amit érzel és hát nekünk, lányoknak ezt ki kell fejtenetek. Én tudtam, hogy itt is találsz valakit. – ölelt át.
A nagy lelki csevej után anyunak el kellett menni-e. Gondolkodtam, hogy felhívom Melody-t, de ezt nem szokás telefonon megbeszélni ezért még tanakodtam a kanapén. Miközben tanakodtam bekapcsoltam a Tv-t.
- „Baleset történt az Eisenhower út és a Patrick tér kereszteződésében. Friss forrásaink szerint a kocsi sofőrje pár karcolással megúszta, de az elgázolt 15 év körüli lány súlyos sérüléseket szenvedett. Ezekben a percekben is több mint 10 orvos dolgozik felépülése érdekében, de nem tudnak semmi biztosat mondani. Mutattunk a lányról egy képet és, aki ismeri, értesítse szüleit, mert a mentők nem tudták őket értesíteni, mert nem vesztegethetik az értékes időt..” – hallottam a Tv-ben és azt hittem szívrohamot kapok.
Egyszer csak megjelent a képernyőn Melody képe. Nem is gondolkodtam, elrohantam a szüleihez. Ők is már indulni készültek, mindannyian szörnyű bőrben voltak, de megkértem, hogy vigyenek el.
- Szállj be fiam! – utasított Mr. Tomlinson.
Elindultunk és kevesebb, mint 10 perc alatt ott is voltunk. Eligazítottak minket és a kórterem előtt várakoztunk. Benéztünk a műtőterembe egy ablakon keresztül és én majdnem rosszul lettem, de, ha összeesek, akkor engem is műthetnek. Ülni nem volt idő, csak járkáltam, mint egy szteroidos pingvin és vártam, mit mondanak az orvosok, de azok csak szaladgáltak, mint a hülyék és nem mondtak semmit. Egyszer csak megjelent két fiú. Nem tudtam kik azok, biztos a család közeli barátai, gondoltam én, de most nem ezzel foglalkozzak, csak, hogy felébredjen Melody és elmondhassam mit is érzek.