45. Nevessünk

A földön töprengve eszembe jutott Harry is, ami most pont nem jött ki jól, mert rajta is gondolkoztam. Egyszer csak kicsöngettek.
- Hát te? – kérdezte Dylan.
- Én csak vártalak titeket. – válaszoltam.
- De miért nem jöttél be?
- Mert nem akartam már arra a kevés időre, vagyis inkább, á nem is tudom, hagyjál. – fejeztem be a beszélgetést.
Elindultunk a folyosón a következő órára. Hála istennek tesi volt és ott külön lehetek, mert egyedül is futhatok.
- Gyerekek, ma csapatjátékok lesznek! – jelentette be a tanárnő.
- Hát persze, hogy pont most nincs az, ami kéne. – motyogtam.
- Parancsol Ms. Tomlinson? – kérdezett oda Mrs. Jonhson.
- Semmi, csak mondtam, hogy mennyire örülök, hogy csapatjáték lesz, de é n nem futhatnék? – kérdeztem.
- De, miért ne, csak azt hittem, ennek jobban fogtok örülni, de aki akar, az futhat. – mondta utána a többieknek.
Hála istennek, csak én akartam.
- Ne fuss egyedül, megyek veled. – szólt Ashley.
Nem repestem az örömtől, de nem mondtam semmit. Elmentünk átöltözni, de a többiek még maradtak, mert összeállították a csapatokat. Az öltözőben már beszélgettünk Ashley-vel.
- Nem is szeretsz futni, hogy-hogy most mégis futsz? – kérdeztem.
- Ki akartalak faggatni, hogy mi volt? – nevetett.
Én nem nevettem vele és ekkor ő is abbahagyta.
- Bocsi, tudom nem vicces, csak próbállak jobb kedvre deríteni, de úgy látszik nehezebb lesz, mint hittem. – mondta és leültünk a padra.
A kezembe tettem az arcom.
- Olyan nehéz. – mondtam.
- Mi, nem értem? – kérdezett Ashley.
- Mondom, olyan nehéz. – ismételtem.
- Vett már a pofád a tenyeredből, mert nem értem. – kiabálta.
- Mondom, olyan nehéz! – ordítottam és kivettem a fejem a tenyeremből.
- Na, én is így gondoltam. – nevetett.
Ekkor már nekem is nevetnem kellett.
- Na, akkor menjünk futni. – keltem fel.
- Ja, és nehogy nyavalyogj, mert te akartál jönni. – tettem hozzá.
- Igyekszem, jaj. – mondta és a padról alig tudott felkelni.
Ekkor hirtelen mindenki beviharzott, mi meg ki.
- Na, lányok. Egyezünk meg 2 körben és rendben leszünk, de ne fussatok gyorsan, mert azt hiszik, kegyelmes vagyok. – mondta a tanárnő.
- Igenis. – mondtuk és futni kezdtünk.
Futottunk kb. egy utcát és sétálni kezdtünk.
- Hiszen azt mondta lassan fussunk. – nevettünk.
- Olyan jó, hogy megint ilyen jó kedved van. – mondta Ashley.
- Na, de most már elmesélhetnél mindent, a tegnapit és a mait, dolgokat is. – tette hozzá.
- Muszáj? – mondtam nyűgösen.
- Hát jó lenne. – mondta Ash.
- Ajj, csak annyi volt, hogy most mondta az igazgató, hogy nem kéne, csak kicsit kifejtette. Tegnap pedig Harry akart mondani valamit, de nem hagytam neki és nem tudtam mitől féltem és rosszul lettem és mikor hazaértem Eric vett a szárnyai alatt és már nem értek semmit. – foglaltam össze röviden.
- Ebből én se mindent értettem, de miért nem hagytad, hogy Harry beszéljen veled? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Őszintén? Azt hiszem, tetszik Harry, és ami nem is lenne baj, de Eric iránt is érzek valamit így inkább hagyom az egészet. – mondtam.
- Ez az, tudtam! – kiáltott fel Ashley.
Értetlenül álltam és néztem, hogy mi baja lehet.
- Ja. – mondta és abbahagyta, amit csinált.
- Bocsi, csak tudtam, hogy tetszik Eric. – kezdett bele.
- Bár gondolhattam volna, hogy tetszik Harry és biztos te is tetszel neki, én hülye. – fejezte be és ütötte meg a fejét.
- Ööö, oké. – mondtam furán.
- Nem is cáfolod? Igazam van? Juhuuu. – örvendezett Ashley.
- Egyszer mindenkinek lehet rossz napja. – nevettem.
Ekkor hirtelen abbahagyta az ugrálást és csúnyán nézett rám.
- Szeretlek. – mosolyogtam.
- Me too. – mondta már vigyorral.
- Ideje lenne futni. – szólaltam meg és futni kezdtünk megint.
Mikor végeztünk, ami úgy 10 perc volt bementünk.
- Jó van lányok, le futtátok az 5 kört? – kérdezte hangosan a tanárunk.
- Persze. – kacsintottunk.
- Öltözhetünk? – kérdezte Ash.
- Menjetek. – mondta majd elmentünk öltözni.
Mikor beértünk a ruháim szét voltak vágva és a fele a wc-ben a másik fele pedig a kukában.
- Itt meg mi történt?  - kérdezte Ashley.
- Mi van Melody, nem tetszik az új trend. – lépett be Diana.
- Nekem nincs vele bajom, miért? – kérdeztem.
- Te nem látod mit tettem a ruháiddal? – kérdezte megdöbbenve.
- De, nagyon tetszik. –kacsintottam.
- Diana, visszajátszani! – hallottuk Mrs. Johnson-t.
Ashley csak állt és nem értett semmit.
- Melody, hogy- hogy nem zavartattad magad, vagyis nem is érdekeltek a ruháid. – mondta Ashley döbbenten.
Nem mondtam semmi, csak huncutul mosolyogtam és elővettem a váltó ruhám a szekrényemből. Ashley hirtelen megvilágosodott és nevetni kezdett.