40. Egy csíny kezdete

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat. Remélem, tetszik és érdemes folytatni, köszönöm a visszajelzéseket és igyekszem jókat írni. Tudom, néha sokat kell várni egy-egy részre, de ha írtok, hogy írhatnám már, akkor sietek. Ehhez is jó olvasást kívánok, mivel ez a 40. rész kicsit hosszabbat írtam.

Reggel hatalmas vigyorral keltem az arcomon. Úgy éreztem, hogy jó napunk lesz. Beszaladtam a fürdőszobába és gyorsan megmosakodtam, kimostam a fogam és megcsináltam a hajam. Felvettem egy fekete csőnacit, egy zöld csíkos pólóval, kiegészítőnek pedig pár karkötőt. Lementem, hogy megreggelizzek.
- Szia, apuci! – mondtam apunak.
- Sss, anyu még alszik. – pisszegett le.
- Ja, bocsi. – suttogtam.
- Kaphatok valami kaját? – kérdeztem.
- Csináltam bundás kenyeret és facsartam narancslevet, megteszi? – kérdezte ő is.
- Persze, köszönöm. – válaszoltam majd enni kezdtem.
Bekapcsoltam a Tv-t, hogy megnézzem mi a hír a világból. Ismét leadták, amint Niall ölelkezik egy lánnyal, de még mindig nem tudnak biztos infókat. Meddig fognak ezen lovagolni nem tudom, de én most elindulok. Felvettem egy zöld topánkát elköszöntem aputól és elindultam. Kivel futottam össze útközben? Pontosan.
- Szia, Eric.
- Szia Melody, hát te? – kérdezte.
- Hát én megyek suliba, olyan meglepő? – nevettem.
- Ja, nem csak azt hittem még nem indultál el.
- Mindig ilyenkor szoktam, bár néha később.
- Ja, értem. – mosolygott.
- És, hogy vagy. Kiheverted a koncertet? – tette hozzá a kérdést.
- Persze, már tegnap kihevertem. – nevettem.
- És majd a suliban odaadom a füzeteidet, rendben?
- Hűha, gyors voltál, azt hittem majd akkor hozod, amikor már késő lesz. – jegyeztem meg.
- Nem szokásom, mert akkor elfelejtem.
- Ja, értem, köszönöm.
- Remélem el tudtad olvasni. – mondtam.
- Persze, nagyon szépen írsz. – vigyorgott.
- Nagyon. – tettem hozzá.
- Egyébként arra gondoltam, hogy hétvégén hálám jeléül elhívnálak moziba. – mondta Eric.
- Köszönöm, nagyon kedves, de ez a hétvége nem jó, mert jönnek a barátnőim és a nagyszüleim.
- Minnél többen vagyunk, annál jobb. - nevetett.
- Ja, persze majd ott rajoskodok a mamámmal a moziban, nem? – nevettem.
- Miért ne, szuper nagyi, halad a korral. – válaszolta.
- Hülye. – aztán már mindketten nevettünk.
Ekkor beértünk suliba.
- Akkor odaadom a füzeteid. – mondta és elővette a táskájából.
- Köszi, de most megyek, megkeresem Ash-t. – átvettem majd elmentem.
Menteközben összefutottam kedves „barátnőnkkel” Diana-val.
- Szia, Melody. – mondta flegmán.
- Na, nem gondoltad meg magad? – kérdezte és igen érdekesen nézett.
- Eltaláltad. – kacsintottam.
- Egyszer még könyörögni fogsz, hogy velünk lehess, majd meglátod. – mondta fenyegetve.
- Haha, attól élek én is. – nevettem a képébe.
Úgy voltam vele, hogy ezt a napot semmi se ronthatja el, mert jó kedvem volt. A folyosó másik végén megláttam Dylan-t.
- Dylan! – kiáltottam neki.
- Szia, Melody! – integetett.
Gyorsan odaszaladtam.
- Nem láttad Ashley-t? – kérdeztem.
- Nem, nem együtt jöttünk. – válaszolta.
- Köszi. – mosolyogtam majd elmentem.
Nem értettem Ashley ilyenkor már rég itt van, vajon mi történhetett, amiről lemaradtam. Leültem az egyik padra és felhívtam. Kicsöngött, de nem vette fel, gyanakodni kezdtem, hogy valami baj van. Becsöngettek, úgyhogy nem volt időm ezen agyalni, hanem bementem órára. Matekkal kezdtünk. Hála istennek Steffany is akkor jött.
- Stef, te se láttad Ash-t? – kérdeztem.
- Nem, pedig nem szokása késni. – válaszolta.
- Remélem, nincs semmi baja. – tette hozzá.
- Hát azt én is. – mondtam majd beültem Zoé mellé.
- Szia, Zoé, hogy vagy? – kérdeztem.
Nem mondott semmit, csak nézett, aztán nem kérdeztem, mert jött a tanár.
- Hello osztály, álljatok fel. – utasított.
- Jó napot tanár úr. – válaszolt az osztály.
Majd jelentett Charlie, mert ő volt a hetes, bemondta Ashley-t is hiányzónak és már nagyon aggódtam.
- Gyerekek, tudom ez az utolsó hét ezért most már csak sudokuzunk.
Ennek mindenki nagyon örült, mert ezt még tudtuk is. Kapott mindenki egy lapot, nekem kellett kiosztani. Nem sokat agyaltunk rajta, mert könnyű volt. Láttam, hogy Zoé is elkészült, de nem vitte ki, így hát megkérdeztem.
- Zoé, neked most mi bajod velem, mit csináltam, hogy nem szólsz semmit?
Annyit láttam, hogy Diana hátrafordul és Zoé lehajtja a fejét.
- Figyelj, ha Diana mondott neked valamit, akkor ne aggódj azt csak megfélemlítésből mondta és csak a szája nagy, de ha rólam mondott, akkor tudod, hogy nem igaz, hiszen ismersz. – súgtam neki.
- Ms Tomlinson, kész van, hogy ilyen nagy csevegésbe merült, akkor tessék kihozni. – mondta Paul tanár úr.
Így hát kivittem. Gyorsan megnézte.
- Kiváló, de akkor se beszélgessen. – mondta.
Visszaültem a helyemre és csak egy lapot találtam a füzetemen.
- Ne haragudj, hogy nem mondok semmit, csak Diana azt mondta, ha egy szót is szólók, akkor elintézi, hogy még jobban kiközösítsenek. Tudom, hogy hol van Ashley, otthon, mert nagyon rosszul érezte magát és nem mert bejönni. Ráadásul még Diana is rátett egy lapáttal. – írta Zoé.
Nagyon ideges lettem, mert mit mondhatott neki Diana, és Ashley-nek meg főleg. Alig vártam, hogy kicsöngessenek. Az is egyszer megtörtént. Zoé berángattam a gondnok szobájába és kikérdeztem, hogy mi történt, ezt mondta.
- Diana azt mondta Ashley-nek, hogy be ne merjen jönni, mert tud a kis titkáról és ettől Ashley nagyon megijedt ezért rosszul lett és nem jöhetett be. Egyébként meg Dia nem tud semmiről, csak el akarta hitetni Ash-el, és sajnos el is hitte.
- Nem hiszem el, kikaparom a szemét, de nem vagyok olyan, de van egy sokkal jobb ötletem, köszönöm a segítséget, te pedig ne aggódj, amit mondott csak humbuk, nem meri és nem is tudja megcsinálni, amit neked mondott. – nyugtattam meg Zoét és erre ki is virult.
Most Ashley-nek nagyobb szüksége lenne rám, mint valaha, de eszembe jutott, kitől lehetne jobban. Egyből írtam Niall-nak egy SMS-t, hogy hívja fel, vagy csináljon valamit, hátha neki felveszi. Mikor kiléptem a gondnoktól megláttam Eric-et és Dylan-t.
- Fiúk, segítség kéne! – szóltam nekik.
Egyből rohantak segíteni. Kitaláltam, hogy mivel tudom leállítani Diana-t. Tudniillik Diana semmitől nem fél jobban, mint, hogy nem ő lesz a legmenőbb lány, akitől mindenki fél és azt teszik, amit mond.
Beavattam az egész sulit ebbe a „csínybe”. Nem volt nehéz, mert még jutalmat sem kértek, hiszen mindenki örült neki, hogy most megkapja a magáét. Holnap veszi kezdetét, mert már a hülyeség lenne. Gyorsan végig ültem még azt a 4 órát, ami volt, de nem nagyon koncentráltam, mert fölösleges volt, és nem azon járt az agyam. Elindultam haza, hogy gyorsabb legyek busszal mentem, de Ashley-hez. Becsöngettem.
- Szia! – köszöntem.
- Melody, te meg mit keresel itt. – lepődött meg.
- Hozzád jöttem, hogy érdeklődjek, hogy vagy. – mosolyogtam.
Aztán azon kaptam magam, hogy Ashley a nyakamban van.
- Köszönöm. – mondta.
- De mégis mit? – álltam értetlenül.
Ezután bementünk a házba és ott ült Niall.
- Szia. – intettem.
- Mondta Niall, hogy te küldtél neki S.O.S jelet, hogy rosszul vagyok és ő egyből ugrott, már sokkal jobb, hogy itt van. – vigyorgott.
- Akkor örülök, bár én csak annyit, mondtam, hogy írjon, vagy csináljon valamit. – nevettem.
- Csináltam is, felvidítottam. – mosolygott.
- Az a lényeg, köszi. – kacsintottam.
Elmeséltem Ashley-nek mindent, hogy Diana nem tud semmit és, hogy mire készülünk, csak nevetett Niall-al együtt. Elmondtam mi lesz a feladata majd hazaindultam.