- Kicsim elmentünk apuval Pablo-hoz, majd jövünk.
Erre a mondatra keltem, vagyis ennyit hallottam belőle, mert még kómás voltam. Mivel nem tudtam visszaaludni így felkeltem. Lementem, hogy csináljak valami reggelit, de amint leértem megláttam egy halom palacsintát. Egyből neki láttam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom.
- Jó reggelt! – kiáltott bele Ashley.
- Szóval. Mit ordítasz, félsz?! – ordítottam a telefonba.
- Oké, te nyertél. – hallottam amint ezt mondta.
- Mint általában, na, mit akarsz? –kérdeztem.
- Arra gondoltunk, hogy ma összehozunk egy találkozót, te én Dylan és Steffany. Ja és Stef mondani akar valamit, úgyhogy ezért is hívja össze a „bandát”.
- Hát jó. Egy óra múlva kész leszek, hol találkozzunk? – kérdeztem, ismét.
- A parkban. – mondta Ash, és le is tette a telefont, meg se várta, hogy köszönjek.
Megettem a palacsintát majd fölmentem a szobámba és felöltöztem. Miranda ott sürgött forgott körülöttem, majd rászóltam, hogy sietek, hagyja abba, így hát leült az ágyamra és nézte mit csinálok. Fel akartam venni a pulcsim, de nem hagyta.
- Jól van, na, akkor nem veszem fel, csak hagyj, mert így nem haladok. – mondtam már kissé idegesen.
Nagy nehezen elkészültem. Mielőtt elindultam volna hagytam egy üzenetet anyuéknak, hogy elmentem majd jövök. Kimentem és majdnem elolvadtam. Már értettem miért nem akarta Miranda, hogy vegyek fel pulcsit, megsülök. Mire odaértem a parkba majd megsültem. Megláttam a távolban Dylan és Steffany-t.
- Sziasztok! – rohantam hozzájuk.
- Hello! – jött oda Stef.
- Szia! – mondta Dylan is.
- Ashely? Nem jön? – kérdezte Stef, és ijedtséget láttam az arcán.
- Jönni fog, hisz ő szólt nekem is. Biztos itt lesz, csak késik. – próbáltam megnyugtatni.
- Mint általában. – mondta nevetve Dylan.
Mikor indultunk volna egyszer csak..
- Várjatok, itt vagyok! – kiáltotta valaki.
- Sziasztok, bocsi csak leállt otthon az órám és azt hittem van még fél órám, de amikor lementem a konyhába, akkor láttam, hogy nincs. – mondta lihegve.
- Semmi baj, a lényeg, hogy itt vagy. – mondta Stef.
Mikor már 1 órája sétáltunk nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Bocsi, de miért is találkoztunk ma, nem baj legalább láttalak titeket, de olyan ijedt vagy Steffany.
- Hát igen nem véletlenül hívtalak ide titeket. – mondta majd leültünk a fűbe.
Dylan, Ashley és én már vártuk, hogy elmondja mi történt. Nehezen, de kinyögte.
- Elköltözöm.
Alig tudtunk megszólalni.
- Mi az, hogy elköltözöl? – kérdeztük felháborodva.
- Apu munkát kapott Párizsba és oda kell költöznünk. – mondta majd elkezdett sírni.
- Nyugodj, meg mi itt leszünk, és minden nap beszélünk, küldünk egymásnak levelet, és jó barátok maradunk. – nyugtatgatta Dylan.
- Nagyon köszönöm, de az nem olyan. – mondta sírva Steffy.
Ezután egymás vállára borulva mind a négyen sírtunk.
- Ígérjétek meg, hogy mindig barátok maradunk és, hogy soha nem felejtetek el. – mondta Steffany.
- Ígérjük. - mondtuk egyszerre, majd ölelkeztünk.
Utána több mint 2 óráig még ott ültünk a parkban és az eddigi élményeket szedtük össze. Ekkor kicsit föl tudtuk vidítani Steffy-t, így legalább szép emlékekkel megy el. Ezután hazaindultunk. Ashley nem jött velünk, mert busszal elment az apjához, mert éppen dolgozott. Dylan-nel hazakísértük Steffany-t majd elindultunk haza.
- Sajnálom Stef-t, régóta ismerem és jóba is vagyunk, hiányozni fog. – mondta Dylan.
- Egyetértek, de remélhetőleg még látjuk egymást. Ahogy ismerem, magunkat megoldjuk. – mondtam mosolyogva.
Míg elértünk Dylan házáig beszélgettünk.
- Köszi, hogy hazakísértél, majd találkozunk. – mondta majd bement.
Végig gondoltam, hogy milyen lesz Steffany nélkül és rám jött a sírás. Még az a szerencse, hogy csak nyáron indulnak, addig meg még van 2 hónap. Mikor hazaértem anyuék egy hatalmas pizzával vártak.
- Ezt Pablo küldi. – mondta apa mosolyogva.
- Köszi, nem kérek, majd talán később. – mondtam majd felmentem a szobámba.
Lefeküdtem majd odajött Miranda, látta, hogy baj van. Átöleltem és elmeséltem neki az egészet. Úgy éreztem, hogy érti és ő is megölelt. Miután kihevertem magam megnéztem egy vígjátékot. Kicsit jobb volt utána. Olyan mintha egy hét lett volna ez a nap, de még 5 óra sem volt. Így hát kimentem a kertbe és egyszer csak megláttam valakit a kertben. Elfutott, így hát utána futottam.
Erre a mondatra keltem, vagyis ennyit hallottam belőle, mert még kómás voltam. Mivel nem tudtam visszaaludni így felkeltem. Lementem, hogy csináljak valami reggelit, de amint leértem megláttam egy halom palacsintát. Egyből neki láttam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom.
- Jó reggelt! – kiáltott bele Ashley.
- Szóval. Mit ordítasz, félsz?! – ordítottam a telefonba.
- Oké, te nyertél. – hallottam amint ezt mondta.
- Mint általában, na, mit akarsz? –kérdeztem.
- Arra gondoltunk, hogy ma összehozunk egy találkozót, te én Dylan és Steffany. Ja és Stef mondani akar valamit, úgyhogy ezért is hívja össze a „bandát”.
- Hát jó. Egy óra múlva kész leszek, hol találkozzunk? – kérdeztem, ismét.
- A parkban. – mondta Ash, és le is tette a telefont, meg se várta, hogy köszönjek.
Megettem a palacsintát majd fölmentem a szobámba és felöltöztem. Miranda ott sürgött forgott körülöttem, majd rászóltam, hogy sietek, hagyja abba, így hát leült az ágyamra és nézte mit csinálok. Fel akartam venni a pulcsim, de nem hagyta.
- Jól van, na, akkor nem veszem fel, csak hagyj, mert így nem haladok. – mondtam már kissé idegesen.
Nagy nehezen elkészültem. Mielőtt elindultam volna hagytam egy üzenetet anyuéknak, hogy elmentem majd jövök. Kimentem és majdnem elolvadtam. Már értettem miért nem akarta Miranda, hogy vegyek fel pulcsit, megsülök. Mire odaértem a parkba majd megsültem. Megláttam a távolban Dylan és Steffany-t.
- Sziasztok! – rohantam hozzájuk.
- Hello! – jött oda Stef.
- Szia! – mondta Dylan is.
- Ashely? Nem jön? – kérdezte Stef, és ijedtséget láttam az arcán.
- Jönni fog, hisz ő szólt nekem is. Biztos itt lesz, csak késik. – próbáltam megnyugtatni.
- Mint általában. – mondta nevetve Dylan.
Mikor indultunk volna egyszer csak..
- Várjatok, itt vagyok! – kiáltotta valaki.
- Sziasztok, bocsi csak leállt otthon az órám és azt hittem van még fél órám, de amikor lementem a konyhába, akkor láttam, hogy nincs. – mondta lihegve.
- Semmi baj, a lényeg, hogy itt vagy. – mondta Stef.
Mikor már 1 órája sétáltunk nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Bocsi, de miért is találkoztunk ma, nem baj legalább láttalak titeket, de olyan ijedt vagy Steffany.
- Hát igen nem véletlenül hívtalak ide titeket. – mondta majd leültünk a fűbe.
Dylan, Ashley és én már vártuk, hogy elmondja mi történt. Nehezen, de kinyögte.
- Elköltözöm.
Alig tudtunk megszólalni.
- Mi az, hogy elköltözöl? – kérdeztük felháborodva.
- Apu munkát kapott Párizsba és oda kell költöznünk. – mondta majd elkezdett sírni.
- Nyugodj, meg mi itt leszünk, és minden nap beszélünk, küldünk egymásnak levelet, és jó barátok maradunk. – nyugtatgatta Dylan.
- Nagyon köszönöm, de az nem olyan. – mondta sírva Steffy.
Ezután egymás vállára borulva mind a négyen sírtunk.
- Ígérjétek meg, hogy mindig barátok maradunk és, hogy soha nem felejtetek el. – mondta Steffany.
- Ígérjük. - mondtuk egyszerre, majd ölelkeztünk.
Utána több mint 2 óráig még ott ültünk a parkban és az eddigi élményeket szedtük össze. Ekkor kicsit föl tudtuk vidítani Steffy-t, így legalább szép emlékekkel megy el. Ezután hazaindultunk. Ashley nem jött velünk, mert busszal elment az apjához, mert éppen dolgozott. Dylan-nel hazakísértük Steffany-t majd elindultunk haza.
- Sajnálom Stef-t, régóta ismerem és jóba is vagyunk, hiányozni fog. – mondta Dylan.
- Egyetértek, de remélhetőleg még látjuk egymást. Ahogy ismerem, magunkat megoldjuk. – mondtam mosolyogva.
Míg elértünk Dylan házáig beszélgettünk.
- Köszi, hogy hazakísértél, majd találkozunk. – mondta majd bement.
Végig gondoltam, hogy milyen lesz Steffany nélkül és rám jött a sírás. Még az a szerencse, hogy csak nyáron indulnak, addig meg még van 2 hónap. Mikor hazaértem anyuék egy hatalmas pizzával vártak.
- Ezt Pablo küldi. – mondta apa mosolyogva.
- Köszi, nem kérek, majd talán később. – mondtam majd felmentem a szobámba.
Lefeküdtem majd odajött Miranda, látta, hogy baj van. Átöleltem és elmeséltem neki az egészet. Úgy éreztem, hogy érti és ő is megölelt. Miután kihevertem magam megnéztem egy vígjátékot. Kicsit jobb volt utána. Olyan mintha egy hét lett volna ez a nap, de még 5 óra sem volt. Így hát kimentem a kertbe és egyszer csak megláttam valakit a kertben. Elfutott, így hát utána futottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése