Reggel nagyon kipihenten ébredtem pedig csak 8 óra volt. Péntek, ah, péntek, de szeretlek. Bár amikor szünet van nincs nagy jelentősége. Három nap múlva suli, már várom, hogy találkozhassak a barátaimmal, bár ma is találkozok, de csak Steffy-vel. Louis megkért, hogy hozzak össze egy találkozót, mert el szeretne köszönni tőle, és vett neki ajándékot, kíváncsi vagyok, mert még én se láttam. Csak hárman leszünk, már várom. Mivel jó idő volt ezért felvettem egy virágos ruhát, egy kis cipőt és egy One Direction-os karkötőt, amit a fiúktól kaptam, mert ez az első, ami megjelent. Mikor lementem reggelizni anyuék már vártak.
- Kicsim van egy jó hírünk. – mondta anyu nagy mosollyal.
- Ez nem jó, hanem remek. Palacsinta! – kiáltottam majd tömtem magamba.
- Örülünk, hogy örülsz, de nem ez a jó hír. – szólt apu.
- Gondoltam, hát akkor mi? – kérdeztem miközben falatoztam.
- Idén elmegyünk Ausztráliába egy hónapra. – mondta anyu.
Egy percre megakadt a torkomon a palacsinta majd nagy nehezen, de megszólaltam.
- Ausztráliába? Ez most komoly?- kérdeztem.
- Igen, oda kell mennem, de ti is jöhettek.
- Még jó, hogy megyek. – ugrottam a nyakába.
- És ha akarod Ashley is jöhet. – szólt még egyszer anyu.
- Wow! Nem mondod, akkor ez fantasztikus hír. – öleltem meg újra.
Ezután fölszaladtam a szobámba, és beléptem Twitter-re. Írtam Ash-nek, vagyis megkérdeztem tőle, hogy jönne-e.
- Ashleeeey! Ausztrália te meg én + anyuék, egy hónap. NYÁR?
- Micsodaaaa? – kérdezte meglepetten.
- Jól hallottad oda kell utaznunk, és anya azt mondta, te is jöhetsz.
- Megkérdezem anyuékat, ha hazajönnek, és egyből értesítelek.
- Jól van, de most mennem kell, csak ezért jöttem fel. Szia. – mondtam majd elmentem.
Ekkor csörgött a telefonom, milyen népszerű vagyok.
- Háló, tessék. – szóltam bele.
- Jó napot kívánok, a NASA-tól hívom, és azt szeretném…
- Szia, Louis. – mondtam nevetve.
- Honnan… na, mind egy. – nevetett. Itt vagyok nálatok, akkor mehetünk? – kérdezte.
- Persze, már is megyek. – mondtam majd letettem a telefont.
Ekkor leszaladtam, felvettem a napszemüvegem és kiszaladtam.
- Szia! – szaladtam Lou-hoz.
- Szia, kislány! – mondta és megölelt.
- Indulhatunk? – kérdeztem.
- Még jó.
- Fiúkkal mit csináltál? – érdeklődtem.
- Ó ők még alszanak, nem sok vizet zavarnak, de mondtam, hogy menjenek, ahova akarnak, csak ne hozzanak haza senkit. –nevetett.
Ezután elindultunk Steffy házához. Elég messze van, kb. 20 perc még odaérünk.
- Egyébként miért költözik el Steffy? – kérdezte Louis.
- Mivel ők mindig ilyen „világjárók” voltak, mert az apjának olyan a munkája, de most jelentették be, hogy oda kell menniük, ezért költözik. – mondtam könnyezve.
- Jaj, ne sírj. Olyan jó barátok vagytok, hogy soha nem fogtok végleg elválni. – nyugtatott.
- Tudom, de akkor is rossz, mind egy, ne is beszéljünk róla. – töröltem le könnyeim.
Nem sokára megérkeztünk. Louis imád csöngetni, ezért ő csöngetett. Csak csöngetett és csöngetett.
- Mi van hozzá ragadtál, erezd már el! – szedtem le kezét a gombról.
- Bocsi, de olyan jó. – mondta nagy vigyorral.
Ekkor nyílt az ajtó.
- Sziasztok! – ugrott nyakunkba Stef.
- Hello nagylány. – mosolygott Louis. Nagyot nőttél. – tette hozzá kacsintva.
- Gyertek beljebb! – invitált be minket.
Szép nagy házuk van, szeretek itt lenni, mindig melegséget érzek, hiszen az anyukája lakberendező. Néha mi is segítünk neki, és ezt otthon is tudom alkalmazni.
- Már nagyon vártalak titeket. – mondta mosolyogva.
- Reméltük. – mosolyogtunk mi is.
- Kértek valamit inni, enni? – kérdezte és még mindig vigyorgott.
- Nem, kedves tőled, de nem kell semmi. – mondta Lou.
Annak ellenére, hogy mondtuk, hogy nem kell semmi kihozott egy csomó nasit. Ezután Louis felállt és odament Steffany-hoz.
- Stef hallottam, hogy nem sokára elköltözöl és nem akartam, hogy úgy menj el, hogy nem is köszöntem el meg semmi, ezért első sorban elhoztam magamat és egy kis ajándékot.
- Jaj, Louis nem kellett volna, meg sem érdemlem, hiszen én nem tettem érted semmit. – mondta Stef.
- Dehogyisnem, nem emlékszel, amikor elestem a parkban, és te segítettél, még orvost is hívtál. Vagy amikor kórházba vittek, akkor is minden héten meglátogattál. Hidd el nagyon sok mindent tettél értem. – ölelte át Louis.
Jaj, majdnem elsírtam magam ezt látva.
- Ne pityeregj, gyere ide te is. – tárta ki a kezeit Steffany.
Ezután csoportos ölelésbe kezdtünk.
- Kártyázzunk! – kiáltott a fülünkbe Louis.
- Szóval, igen ő az unokatesóm. – mondtam miközben visszatettem a dobhártyám.
- Persze, emlékszel még a játékra? – kérdezte Stef.
- Hogy ne emlékeznék, hisz imádtam. – mondta Lou.
Hozta Steffany a játékot és több mint 2 órát kártyáztunk.
- Ez nem lehet igaz, hogy nyerhettek mindig? – kérdezte Louis durcisan.
- Haha, tanulj a profiktól. – mondtuk majd pacsiztunk Steffy-vel.
- Jól van. – mondta sunyi vigyorral.
Azután elkezdett csikizni, de mi túlerőben voltunk. Aztán elkezdtünk a házban kergetőzni. Ez az 5 óra fantasztikus volt.
- Ne haragudj Steffany, de most mennünk kell. – mondta Louis szomorúan.
- Dehogy haragszom, örülök, hogy itt voltatok. Ki tudja, lehet egyszer a One Direction még Párizsba is eltalál. – mondta kacsintva.
- Tuti. – ölelte meg Louis.
- Jaj, de cukik vagytok, egyelek meg benneteket. – mondtam majd én is megöleltem őket.
- Ne egyél meg, túl fiatal és jóképű vagyok a halálhoz! – kiáltott Loui.
- Haha, jó vicc. – mondtam nevetve.
- Ok. – nevetett Stef.
Be lettünk offolva gondoltuk Lou-val.
- Na, most már tényleg megyek, beoltottak. – hajtotta le fejét.
- Hát akkor, sziasztok. – köszönt el majd kimentünk az ajtón.
Miközben mentünk haza nagyokat nevettünk a mai napon. Remekül éreztük magunkat. Este 5 óra múlt mire hazaértünk, vagyis csak Louis házáig. Mikor beléptünk Zayn ugrott a nyakamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése