10. Vicces helyzet

...Nagyon köszönöm azoknak, akik eddig minden részt elolvastak! Remélem tetszett, amit eddig írtam, és ha igen, kérlek, valami visszajelzést adjatok, hogy érdemes folytatnom. Előre is köszönöm. Meghoztam a 10. részt, remélem elnyerte a tetszéseteket. Jó olvasást! ...

Reggel mikor felkeltem lementem reggelizni, anyuék már lent voltak.
- Na, tegnap jól érezted magad? – kérdezték.
- Juj, nagyon jó volt, annyira kedvesek és aranyosak, remélem még lesz ilyen. – mondtam hatalmas vigyorral.
- Öm, anyuci nem akarok tolakodó lenni, de hol a kajám? – kérdeztem durcásan.
- Jól van, na, nyugalom már készül. – mondta és egyből gyorsabban csinálta.
Mivel még volt pár percem, ezért leültem a TV elé és megnéztem egy Suite Life on Deck részt. Imádom, hogy lehet két tini fiú ilyen vicces, mindig nagyokat nevetek rajtuk.  Egyszer csak anya jön egy tálcával.
- Na, itt a reggeli. – mondta és letette elém a rántottát.
- Fincsi! – kiáltottam neki.
- Jó hogy, mikor nem az? – kérdezte flegmán.
Hát igen az én anyám, forma.  Egyszer csak valaki kopogott.
- Majd én kinyitom! – szóltam anyunak.
Mikor nyitottam volna az ajtót az elkezdett nyílni és orrba vágott, nem is kicsit, egyből seggre ültem.
- Aucs, ez fájt. – mondtam és az orromat fogtam.
- Jaj, ne haragudj Melody nem tudtuk, hogy valaki kinyitja. - mondta Niall, majd segített felkelni.
- Gyertek beljebb, de csak óvatosan, ne úgy, mint az elefánt a porcelán boltban, köszönöm. – mondtam nevetve.
- Oké, bocsi még egyszer. – mondta Niall.
- Egyetek velünk. –szólt anyu.
- Nem utasítjuk vissza. – mondta Niall. Vagyis én nem utasítom vissza. –helyesbített.
Miközben megreggeliztek, én elmentem felöltözni.  Jó hangulatomban voltam, és ezt a ruhám is mutatta. Vettem fel egy Mickey egeres felsőt, egy zöld nacit, egy deszkás cipőt, és pár csecsebecsét. Mikor készem-lettem lementem a többiekhez. Mindenki készenlétben állt.
- Indulhatunk? – kérdezték.
- Igen, de hova is? – kérdeztem érdeklődve.
- Meglepi! – mondta Harry.
- Szuper, se. – mondtam nevetve.
Ők persze nem értették, de nem is baj, majd beavatom, vagy nem. Kimentünk a kapun és mentek a kocsi felé.
- Én nem megyek kocsival. – mondtam, és nem mentem tovább.
- Mi az, hogy nem jössz kocsival? – kérdezték furcsán nézve.
- Először is, ez egy limuzin, másodszor nem akarok holnap az újságok címlapján szerepelni, hogy ki ez a lány, köszönöm ebből nem kérek. –jelentettem ki.
- Loui az uncsitesódnak több esze van, mint neked. – nevetett Liam.
- Hát igen, ez mindig is így volt. – mondta Lou, és elszégyellte magát.
- Akkor hát menjünk gyalog. – mondta Zayn.
 Elindultunk és rengeteget nevettünk. Nem bánták, hogy gyalog kellett jönni, sőt meg is köszönték. Tudtam, hogy jó döntéseim vannak, de hogy ennyire.  Megérkeztünk az állatkertbe.
- Ezt most nem mondjátok komolyan, egy farmon lakok, több állatot látok naponta, mint akik itt dolgoznak az állatkertben. – mondta flegmás fejjel.
- Tudjuk, de úgy gondoltunk, hogy ne csak az otthoniakat lásd. – mondta Liam.
Nem akartam mondani, hogy az állatkertből hozzuk a sebesült állatokat, ekkora sokkot nem akartam okozni.
- Jeboy, állatkert! – kiáltottam, mintha akkor újdonság lenne.
 Mikor mentünk a főbejárathoz odajött Bradley, aki egy jó barátom, és az állatkertben dolgozik.
- Szia Melody, ezer éve nem láttalak.
- Hello Brad, úgyszint, hogy vagy? – kérdeztem kedvesen.
- Én, remekül, mi szél hozott, hogy vannak az állatok. – kérdezte mosolygós arccal.
- Köszönik, remekül vannak, ja, és úgy gondoltam megnézem az állatokat, nem láttam még eleget. – nevettem el magam.
A fiúk csak néztek, hogy nem tudnak újat mutatni. Bradley és én is nevettünk, hogy a fiúk ide hoztak, és aztán ők is elkezdtek nevetni.